Mi a véleményed az abortuszról? Ellenzed vagy támogatod?

21.30.

Nem 3 pozitív nőgyógyászati eseményről van szó?

Ha meg engedélyeznék a sterilizálást, akkor jönnének 10 év múlva a perek, hogy visszafordíthatatlan műtéttel tették tönkre a nők életét.

Mint ahogy perelik, rágalmazzák nők a férfiakat "erőszak" miatt olyankor, amikor utólag előnyös nekik rágalmazni.

Támogatom. Nincs 100%-os védekezés, így a legóvatosabbaknál is megtörténhet a baj. Az ember pedig hadd döntse már el, hogy szeretne-e gyereket avagy sem, és hogy mikor, milyen körülmények közé. Lehet fujjogni rám, de én speciel nem szeretnék gyereket úgy amúgy. Természetesen védekezek, és még sosem volt abortuszom, de ha teherbeesnék, akkor lenne. Mert nem vágyom sem a gyerekre, sem a terhesség egyetlen percére sem, és nem szeretném, hogy nem a saját hibámból egy életre tönkretegyem az életem. Mert igen, nekem tönkretenné. És úgy vélem, hogy a társadalom már kifejlett, felnőtt, produktív tagjaként bizony megillet a jog, hogy eldöntsem, mit szeretnék kezdeni az életemmel és mit nem.

Az abortusz betiltása, korlátozása nem csökkenti az abortuszok számát, csak a biztonságos abortuszokét. Tudom, ez a radikális életvédőket nem érdekli, mert az anya élete nem fontos, ő csak egy inkubátor, csak a magzaté számít.

Lehet lepontozni.

# 31 Nem. 3 élő, vér szerinti gyerek vagy betöltött 40. életév.

A pereket meg gyönyörűen ki lehet védeni nyilatkozatokkal. Ha nem lehetne, akkor ezen az elven akár az abortusz után is perelhetnék az orvost.

nők az abortuszról

[link]

nők az abortuszról (egy olyan országban, ahol nehéz elvégeztetni a beavatkozást)

[link]

A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Hallottam egy riportot a rádióban néhány gyermekről, akik egy abortált magzatokkal teli kukát találtak. Amikor a sokk és ijedtség hatására a szüleikhez szaladtak, azt mesélték, hogy halott gyermekekre bukkantak. Megmutatkozott az, ami magától értetődik. Ahhoz, hogy valaki a nyilvánvalót ne úgy gondolja, ahhoz meg kell tanítani arra, hogy másként gondolkodjék. Ezek a gyermekek kellően fiatalok voltak még ahhoz, hogy megértsék, mit láttak.1

A várandós nők tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Mikor hallottak olyat, hogy egy várandós nő azt mondja: „a szövetdarab mozgolódik” vagy „a fogamzás eredménye megrúgott”, esetleg „a magzatom ficánkol”? Mindig úgy fogalmaznak: „a gyermekem rugdalózik”. Sok áldott állapotban lévő nő visel lefelé, a születendő gyermekük felé mutató nyilakat ábrázoló felsőt. Mind azt írja felette: kisbaba. Láttak valaha olyat, hogy azt írná: szövetcsomó, megtermékenyített petesejt vagy magzat?

A feleségemmel egy abortuszklinika előtt álltunk egy felhős napon. Egymás után három nő jött ki napszemüvegben az ajtón. Mindhármuknak könnyes volt a szeme. A feleségem így fogalmazott:

Nem szomorkodik ennyire az ember szövetdarab-eltávolítás után. Akkor érzel bánatot, amikor elveszíted a gyermeked.

Az orvosok tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Kérdezzenek meg egy jó orvost, el fogja árulni: amikor egy várandós nőt kezel, két páciense van, nem egy. Körültekintően jár el, és nem csak az anyával, hanem egy kis pácienssel is foglalkozik, aki kevésbé látható, de ellenőrzi a mozgását, helyzetét, szívverését.

Egy sebészeti beavatkozás után, amely a meg nem született gyermek megmentését célozta, a sebész kinyilvánította, hogy az ilyen beavatkozások „kétségtelenül azt jelentik, hogy a magzat páciens”.2 Az Associated Press a történetet egy New England-i orvosi folyóiratban olyan ábrával tette közzé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy születendő alatt gyermekről van szó.

Abortusz: miért nem jó (sohasem)

Pro-life logika mindenkinek.

Ebben a cikkben nem adatokat és szörnyűségeket fogok egymásra halmozni, hanem Peter Kreeftnek, a Bosztoni Egyetem filozófia professzorának érvelését foglalom össze, hogy aki nyitott a kérdés végiggondolására, ám őszintén bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az abortusz mindig rossz-e, beláthassa azt.

Fontos azzal kezdeni, hogy az abortuszkérdésben a bizonyítás terhe az abortuszellenes oldalra esik. Akárcsak a bíróságon, ahol az ember ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul, úgy igazságos, hogy egy cselekedetet is ártatlannak tekintsünk, amíg az ellenkezője nem válik nyilvánvalóvá. Tehát, ameddig be nem bizonyítjuk, hogy az abortusz rossz, nincs jogunk elítélni sem. Nem elég tehát, hogy érzelmileg ellenezzük az abortuszt.

Az érv

Minden erkölcsi érvnek legalább két része van: az első egy általános erkölcsi elv, a második egy tény megállapítása. A kettőt összevetve erkölcsi ítéletre juthatunk egy konkrét tettet illetően.

Kreeft az erkölcsi alapfeltevést a következőképp fogalmazza meg: egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz. Szándékosan, tehát tudva és akarva. Megölni, azaz halált okozni beavatkozással – ellentétben a mulasztással, vagy a passzív halni hagyással. Egy ártatlan személyt, vagyis egy olyan valakit, aki nem érdemelte ki a halált, nem tett semmi gonoszat, hogy elítéljük. A halálbüntetés kérdése, vagyis hogy egy bűnös ember érdemelhet-e halált, így jól meg van különböztetve az abortusz kérdésétől. A halálbüntetés kérdése lehet vita tárgya, ám az, hogy egy ártatlan személyt megölni minden esetben rossz, vitán felül áll – ki merné ezt elvitatni?

Ki számít személynek?

A következő tisztázandó pont a személlyel foglalkozik? Ki számít személynek? A kérdés lényegében itt az, hogy léteznek-e emberek, akik nem személyek? Volt rá példa a történelem folyamán, hogy egyesek úgy gondolták, némelyek közülünk személyek, ám mások nem. A nácik úgy gondolták például, hogy a zsidók nem személyek. Annak idején még az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is úgy határozott, hogy a fekete rabszolgák nem személyek. Ez a felfogás lehet kiút az érvből, viszont akkor eme díszes társaságba csöppenünk.

Tehát szándékosan megölni egy ártatlan személyt, erkölcsileg mindig rossz. És íme, a ténymegállapítás: egy még meg nem született emberi lény, mely az emberi megtermékenyülés eredményeként jön létre, ártatlan emberi személynek számít. És az abortusz nem más, mint eme ártatlan személy szándékos megölése.

Ki számít embernek?

A következő alapvető kérdés ezek után az, személy-e, emberi személy-e az emberi magzat? Nos, egy tinédzser emberei személy-e vajon? És egy felnőtt? E főnevek – magzat, csecsemő, gyermek, fiatal, felnőtt, aggastyán – mind az emberre vonatkoznak: fejlődési szakaszok, egyazon entitás fejlődési szakaszai. Ha ez igaz, akkor a magzat emberi személy, méghozzá ártatlan személy, és akkor megölni mindig rossz, vagyis akkor az abortusz mindig rossz. De tényleg így van-e ez, és honnan tudhatjuk, hogy a magzat tényleg ember-e?

A kulcskérdés

Az érvelés szempontjából ez tűnik kulcskérdésnek. A gondolkodók és az emberek túlnyomó része egyetért az eddigiekkel, és eszébe sem jut elvitatni az első feltevést, hogy „egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz”. Ugyanis, ha ez nem rossz, akkor ugyan mi lehet rossz? Ezért úgy tűnik, az abortuszpártiak legfőbb érve azon alapulhat, hogy letagadják a magzat személy voltát, ugyanis akkor az abortusz nem lehet gyilkosság sem.

Szóval mitől leszünk emberi személlyé? Egy folyamatról van vajon szó, vagy egyszer csak azzá válunk? A kettő közül valamelyiknek igaznak kell lennie. Nos, ha hirtelen történik a személlyé válás, mikor? Születéskor? Vagy amikor az orvos elvágja a köldökzsinórt? Az olló tesz emberi személlyé? Vagy amikor az egyik helyről átkerülünk a másik helyre, amikor az anyai méhből átkerülünk a külvilágba, ez tesz emberré? A külvilág az? Vagy talán a technológia tesz emberré, vagy az életképesség? Ez a kettő egyre gyakrabban összefügg: a dzsungelben gépek nélkül életképtelen koraszülöttként születve nem lettél volna ember, de mivel kórházban születtél hozzáértő orvosok kezei között, most ember vagy? Szembetűnő ostobaság az összes, mégis nézzük meg a törvényeinket, mire alapozzák az abortusz elfogadhatóságát!

Politikai kérdés?

Tehát, ha nem a körülmények tesznek emberi személlyé, akkor mi? Mielőtt az abortusz politikai kérdéssé vált volna a 20. század derekán, érdekes módon a világon minden biológia tankönyv úgy tudta, hogy az emlősök élete a fogantatás pillanatában, az új egyed genetikai kódjának létrejöttekor kezdődik – új felfedezés pedig nem volt, ami indokolná a tankönyvek átírását. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a petesejt és a hímivarsejt egyesülnek, valami egészen új jön létre. A sejtek szaporodni kezdenek, és egy alakzat, egy terv kezdi megvalósítani magát, és kibontakozik. Szervek fejlődnek ki. Természetesen egy pár napos magzatban semmi nyoma még az emberi agynak, de tudjuk, hogy a magzat emberi agyat fog kifejleszteni. A majom magzat majom agyat növeszt, a kutya magzat meg kutya agyat növeszt, jól tudjuk. Ezért nem áll szabadságunkban összetéveszteni a majom és a kutya embriókat az emberi embrióval. Ami a politika- és ideológiamentes tudományt illeti, ez ma még kevésbé kérdés, mint valaha volt. Az embrió önálló emberi lény, mint én vagy te – tehát személy is.

De – hangzik a népszerű kifogás –, a magzat még nem érez, és nincsen öntudatánál, ez csak számít, nem? Tehát, ha valakit álmában gyilkolnak meg (amikor nem érez, és nincsen öntudatánál), akkor az nem is rossz? – lehetne visszakérdezni. Ezért úgy tűnik, hogy az abortuszkérdés lényegét illetően a fájdalomnak és az öntudatnak nincsen központi szerepe – vagyis az esemény utáni tabletta és a műtét között mindössze pszichológiai és nem erkölcsi különbség van.

Mikortól ember az ember?

A teljesség kedvéért vizsgáljuk meg a másik lehetőséget is. Lehet, hogy az emberi személlyé válásunk nem egy adott pillanatban következik be, hanem folyamatosan, lassacskán történik? A felvetés jogos, ám nézzük meg, hogy elhihetjük-e minden következményével együtt. Ha a teljes értékű emberi személlyé válás fokozatos, akkor olyan valakit megölni, akinek bizonyos szervei még kifejlődőben vannak – mint például egy nem ivarérett gyerek –, kisebb rossz, mint egy felnőttet megölni. Nyilvánvalóan ezt sem gondolhatjuk komolyan: egy nyolcéves gyereket megölni épp annyira rossz, mint egy 18 éves fiatalembert. Vagyis a kicsiség, és a kifejletlenség sem számít az abortusz erkölcsi megítélésében.

Márpedig a növekedés és a fejlődés folyamata nem születéskor kezdődik – ahogy azt az abortusz pártiak szeretnék –, hanem fogantatáskor. A folyamat igen jelentős része abban a kilenc hónapban zajlik le, amikor a baba még az anya méhében van. A folyamat többi része a méhen kívül fejeződik be. Nincs egyetlen töréspont se, egyetlen szakasz, amitől a magzat hirtelen emberré és személlyé válna, vagy ami előtt a magzat ne volna emberi személy.

Csecsemőgyilkosság: miért ne?

Az érv eredménye végül is az, hogy amennyiben mindig rossz szándékosan ártatlan emberi életet kioltani, és amennyiben az abortusz mindig ártatlan emberi életet öl, akkor az abortusz mindig rossz. Mindig. Mint ahogy a nemi erőszak is mindig rossz. Az igazság az, hogy nincs egyetlen pro-abortusz érv se, ami ne igazolná egyben a csecsemőgyilkosságot is.

Erről tanúskodik a következő történet is, miszerint Peter Kreeft egy előadása után pro-abortusz nézeteket valló feminista lányok egy csoportja félrehívta a professzort, és gratuláltak neki, mert nem hitték volna, hogy sikerül megváltoztatnia a véleményüket. Kreeft azt hitte megnyerte őket a pro-life oldal számára, ám ennek épp az ellenkezője történt. A feministák felvilágosították, hogy nem engednek az abortuszból, de most már a gyerekgyilkosságban is hisznek.

Mikor lehetne egyetérteni az abortusszal?

Ha az abortusz nem ártatlan emberek megölése – mondja Kreeft –, akkor én is egyetértek az abortusszal, és a pro-life mozgalom ebben az esetben valóban elnyomó intoleráns banda, akik nem engedik, hogy a nők mindaddig rendelkezzenek a testükkel, amíg azzal másoknak nem ártanak. Ám, ha az abortusz egy másik személy testéről és életéről dönt, akkor a nőknek nincs joguk hozzá.

Természetesen a helyzet bonyolódhat, ha a terhesség valóban veszélyezteti az anya életét, ám ekkor már nem egyszerűen egy jó és egy rossz döntéssel állunk szemben, hanem két rossz közül kell a kisebbiket választani. Sokszor a magzat eleve életképtelen, vagy az anya éltét biztosító műtét következtében válik azzá. Szomorú veszteség, de nem gyilkosság. Ám senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ilyen ritka esetek (Amerikában az abortuszok mindössze 2%-a) bármilyen szinten is igazolhatják a pót-fogamzásgátlásként alkalmazott kényelmi, vagy rutin abortuszt. Az a fajta szabadság, amit az abortuszpártiak követelnek, a fogantatás pillanatában véget ér. Az örökbeadás tűnik jó alternatívának (ha az anya meg nem gondolja magát a terhesség alatt), és tényleg a gyermeke nélkül akarja folytatni az életét.

Nem minden esetben ellenzem, nem minden esetben támogatom.

Ezekben az esetekben támogatom:

-Ha a terhesség/szülés veszélyezteti az anya és vagy a magzat életét/egészségét

-Ha a magzat erőszakból fogant

-Ha az apuka vagy anyuka valamilyen súlyos testi vagy lelki fogyatékosságban szenved

-Ha az anyuka vagy apuka súlyos mentális problémákkal küzd

-Ha az anyuka vagy apuka valamilyen súlyos betegségben szenved

-Ha az anyukának vagy apukának valamilyen súlyos balesete volt, amiből csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud felépülni

-Ha mind a két szülő 18 évnél fiatalabb

-Ha az egyik szülő 14 évnél fiatalabb

-Ha egyik szülőnek sincs munkahelye, saját lakása, saját vagyona

-Ha mind a két szülő olyan körülmények között él, ahol nem tudnák normálisan felnevelni a gyereket

-Ha valamelyik szülő büntetett előéletű (erőszakos bűncselekményt követett el)

-Ha valamelyik szülő börtönben van (erőszakos bűncselekményért)

Ezekben az esetekben elítélem:

-Ha valamelyik szülő nem szeretne gyereket (ettől függetlenül fel tudnák nevelni normális körülmények között)

-Ha valamelyik szülő úgy gondolná hogy a gyermek veszélyeztetné a karrierjét (ettől függetlenül fel tudnák nevelni normális körülmények között)

-Ha az anya úgy gondolná, hogy a terhesség "elrontja" az alakját (ettől függetlenül fel tudnák nevelni normális körülmények között)

-Ha a szülők nem védekeztek (ettől függetlenül fel tudnák nevelni normális körülmények között)