Jogosan követel pénzt a lakását eladó fél?
Nagynéném még a múlt hónapban kötött szerződést lakással kapcsolatban.
A szerződés szerint november közepéig kell maximum átadni a lakást.
A lakásban nem a tulajdonos lakott,hanem albérlők,akik viszont hónap elején kiköltöztek.
Most a lakás tulajdonosa nagynénémtől akar követelni még egy X összeget,mert az albérlők hamarabb költöztek ki,és ő ezzel "károsult",azt mondta,hogy akkor nem költözhet be hamarabb,ha nem ad neki plusz 20 ezer Ft-ot.
De az miért a nagynéném hibája,ha az albérlők hamarabb elköltöztek?
Nyilván nem azért mentek el hamarabb,mert kiakartak tolni a tulajjal,hanem,mert 2 hónapja kaptak egy tényt,hogy a lakást el fogják adni,és költözniük kell.
Ők pedig nyilván azt nézték,hogy max a megadott időre kiköltözzenek!
A tulaj és a bérlő pedig azt egymás közt beszélje meg,hogy meddig maradnak,vagy mennyit fizetnek,ha korábban költöznek.
Én mikor egyetemista voltam,akkor albérletben laktam,és június közepén már nem voltak vizsgák,de én is egész hónapot fizettem ki,hiába nem voltam már ott a hónap közepétől.
De mi köze ehhez a nagynénémnek?
Én is költöztem már kertes lakásból,és akkor én is mondhattam volna,hogy egy héttel hamarabb költözök ki,mert tudok költözni,akkor kérek azért az 1 hétért pénzt az új tulajtól,ez szerintem nonszensz.
Az szerintem a tulaj érdeke is,hogy az albérlői kiköltözzenek max határidőig,mert ha nem adják át november közepén a lakást,akkor benne van a szerződésben,hogy 500 ezret vissza ad az árból.
Ezt a nagynéném is a saját lakása eladásánál ugyanígy betartotta,kiköltözött időre.
De az más helyzet volt,mert nála nem laktak albérlők.
Viszont aki bérbe adja azt a lakást,amit elkíván adni,az számoljon ezzel is,ugyanis itt már 3 fél van a történetben nem 2.Nem lehet mindenből úgy kijönni,hogy neki az albérlők is utolsó napig fizessenek,meg az új tulajdonos is időben beköltözzön,ez nonszensznek tartom...
Mellesleg mivel baráti a viszony a tulajdonos mondta a nagynénémnek,hogy ha 1-2 héttel hamarabb eltudnak menni,akkor költözhet.Nem a nagynéném követelőzött,hogy már pedig ő költözni akar...
Ekkor még nem említette,hogy tőle ezért +pénzt kérne.
Csak már a múlt héten jött elő ezzel.
Tehát hol itt a bizalom,amiről beszélünk,utólag támaszt feltételeket.
A jogi részéhez nem tartozik,csak mint erkölcsi szempontból hozzá tenném,hogy a nagynéném az év felét kórházban töltötte,mert beteg volt,műtétei is voltak,és már szeptember óta a fiánál lakik...
Szóval emberileg elég aljas dolognak tartom,hogy tudja hogy milyen nehéz évet élt meg,és várja,hogy beköltözzön,amint tud.
Ha még egy idegen lenne,akkor megértem,de elvileg baráti viszony.
Ezért mondtam neki,hogy akkor inkább már várja meg az időpontot,és egy fillért sem fizessen ennek a haszonleső embernek...
Mikor a pincéért kért utólagosan pénzt,akkor is csalódott benne nagynéném,de annyi nehézségen volt túl az éven,hogy nem akarta visszamondani az egészet.
Meg ez az "500 ezret fenntaró" rész mindkét félre vonatkozott,tehát,tehát ha a nagynéném mondja vissza,akkor neki kellett volna ezt kifizetni.
Ez a kiesés pedig eléggé gáz szöveg,hiszen ezzel az erővel,ha új albérlőt keres,akkor azoktól is kérhetne ilyen ürüggyel pénzt.
Azt még le sem írtam,hogy amikor kifizette a pincét külön,akkor még azt sem akarta megengedni,hogy előre odavigyen pár holmit.
A pincében sem tárol senki semmit...
Akkor kalkulálta volna bele a vételárba,de nem így utólag...
Miért a nagynénéd hibája?
Ember, senki nem mondta, hogy az ő hibája lenne.
Itt nem hibás senki, ez egy ilyen folyamat.
A szerződés konkrét dolgokat tartalmaz, mindketten aláírták, akkor ahhoz tartsák magukat.
Az erkölcsi oldala pedig... nos, egy jogi, vagy pénzügyi ügyben soha, senkit nem fog érdekelni, hogy a másiknak nehéz éve volt, meg betegségei vannak.
NEkünk is vannak, mégsem nézi se a bank, se a szolgáltatók, ez van. Nem is lehetne úgy élni, hogy ilyesmi miatt valakinek előjogai lehetnek, és azért, mert beteg, neki több jár. Nem jár több.
Amiatt, hogy kórházban feküdt, nem kell megkapnia korábban egy lakást. Főleg ha nem is volt hajlandó korábban utalni.
A tulajdonos, azaz az eladó nem jótékonysági intézmény, ő a profit miatt adja el a lakását, nem azért, hogy egy rászorulón segítsen.
Ha ennyire sajnálod a nagynénit, akkor segíts neki, fogadd be, vagy bérelj neki egy panzió-szobát 2 hétre, hogy ne a fiánál lábatlankodjon.
De nagyon úgy érzem, te magad vagy ez a bizonyos nagynéni, egyrészt mert nagyon intenzíven rugózol olyasmin, ami ennyit nem ér meg (tekintve, hogy a lakhatása egyébként megoldott), másrészt meg a "Nem így állapodtam meg!" típusú "elírások" miatt is.
Továbbra sem érted a bevételkiesést.
Egy új bérlővel is, ha nov. közepétől köt szerződést, akkor ő is nov. közepén költözhet be.
Nem kér tőle plusz pénzt olyan időszakra, amikor nem lakik ott.
Ha az az új bérlő hamarabb akar menni, akkor fizessen ő is.
Nézd, látszik, hogy nagyon fiatal vagy.
Középiskolában tanítják, mi a különbség az előleg és a foglaló között.
Az előleg visszajár, a foglaló nem.
Amikor én házat kerestem, a tulaj kikötötte, hogy foglalót kér. Mivel én lakáshitelt terveztem felvenni, és nem lehetett tudni biztosra, hogy megkapom-e, egyszerűen ebbe nem mentem bele.
Hagytam a francba, és kerestem másik házat.
Egyébként jól tettem, mert annál, amit végül megvettem, 2 bank is elutasította a hitelkérelmemet. Csak a 3. bank adta meg, de a ház kiválasztásától a pénz átutalásáig eltelt 6 hónap.
Szeptemberben kezdtem el az ügyintézést, februárban fejeztem be.
Ha én az első háznál odaadok fél milliót, amit elbukok, akkor onnantól nincs pénzem az ügyes-bajos dolgokra, mint pl. ügyvéd, közjegyző, értékbecsló, stb.
Szóval ezek teljesen mindennapi és jogos dolgok, te/nagynénéd ezt fogadja el, minden törvényes volt.
Nyilván ezzel tisztában vagyok,ezt csak úgy mellékesen írtam le.
Múlt hét pénteken költöztek ki az albérlők.
A nagynéném mondta,hogy akkor ha neki is jó,találkozzanak pénteken és akkor átutalja a pénzt,ő pedig adja a kulcsot.
Erre a tulaj elkezd erősködni,hogy de ő neki csak csütörtökön lehet utalni,mert pénteken ő babonából nem intéz pénzügyeket.
Azt mondta a nagynéném,hogy jó,akkor majd lebonyolítják jövő hét szerdán(ugye hosszú hétvége volt).
Tegnap felhívta,és akkor kezdett el vele ordibálni,hogy neki fizessen 20 ezer Ft-ot,mert az ő lakói hamarabb költöztek ki.
Ha ez jogilag így okés,én elfogadom,bár nem tartom igazságosnak.
Nagyon sürgősen kellett volna neki a pénz,kulcsot meg csak másnap akarja odaadni,nekem ez gyanús.(Akkor még nem mondta,hogy ha hamarabb beköltözöl,akkor 20 ezret fizess nekem).Ha annyira kell neki a pénz,akkor nem akadékoskodna,de ő jól akar járni minden oldalról,neki az lett volna jó,ha az albérlők is utolsó napig maradnak,gondolom az albérlők sem akartak neki teljes összeget fizetni(amit megértek),bár én mikor egyetemista voltam kifizettem,mert rendes volt a tulajdonos velem egész évben.
A pincéért utólag kérte a pénzt,miután megkötötték a szerződést.Nagynéném hónapokig keresett lakást,ami neki megfelelő,és ezért már nem akart ettől visszatáncolni,illetve nem akarta,hogy arra apelláljon,hogy ő mondja vissza a szerződést és fizet neki 500 ezer Ft-ot(ez a foglaló),így inkább kifizette neki a pincét,csak végre költözhessen,amint tud.
Aztán mikor odaakrta vinni a holmikat,miután a pincéért is külön fizetett,elkezdett vele ordibálni,hogy "hogy képzeli,hogy odaviszi a holmikat).
3 lakáshoz tartozik 1 pince,a másik 2 lakó nem tárol ott semmit,és meg is kérdezte őket,hogy nem zavarná e őket,hogy odavinné a holmikat,amíg be nem költözik.
De a tulaj undorítóan beszélt vele,és leakarta rázni.
Minél több pénzt akar lehúzni minden honnan,de sem a pincét,sem a "kiesést" előre nem közölte a szerződés megkötésénél.
Mondtam neki,hogy várja ki már inkább az időt,és ne fizessen neki egy fillért sem többet,költöztessen oda albérlőket,ha tud arra a 1,5 hétre,de ha a lakás nem lesz üres az időpontra,akkor ő megy neki 500 ezerrel,szóval nem hiszem,hogy bármiféle albérlőket megkockáztat.
Eleve az albérlőknek is vannak jogai,tehát nem lehet őket egyik napról a másikra kitenni.
Igen, jogilag teljesen okés.
Véleményem szerint még erkölcsileg sincs benne kivetnivaló.
Ha utólag fizetett a pincéért, olyan összeget, ami nincs benne a szerződésben, akkor ne haragudj, de jó nagy marha volt.
Nem kellett volna, hiszen aláírták a szerződést az eredeti összegről.
De akkor mégis fizetett valamit?
Mert ugye mindvégig arról írsz, hogy az utalás nem történt meg, amit a tulaj sérelmez. Akkor a lakásért nem fizetett, a pincéért meg igen?
Vagy kp-ban fizetett, hogy ne maradjon nyoma? Mert akkor ez már adócsalás, és büntetendő bűncselekmény.
Ja,azt kifelejtettem,hogy utólag még a fürdőben lévő ruhaszárítóért(ami a falba van belecsavarozva) is elakart kérni 10 ezer Ft-ot:D
Jó,hogy nem az ablakokat,meg az ajtókat is ki nem szedi..
Azt nem tudom,hogy utólag belefoglalták e a szerződésbe a pincét,eleve szerintem nevetséges dolog külön pénzt elkérni,mivel a pince a házhoz tartozik,tehát nem számít külön tulajdonnak.
Valóban hozzá tartozik, szóval ha már volt egy aláírt szerződés, akkor úgy is megkapta volna a pincét 2 héttel később, hogy nem fizet érte plusz pénzt.
Ha tudod, tudja, hogy hozzá tartozik, akkor miért fizetett???
A ruhaszárítós dolog meg így működik.
Láttam, hogy :D-t tettél oda, de ez is így normális.
Az ugye nem tartozik a lakáshoz, viszont sok esetben plusz pénzért ott szoktak hagyni olyan dolgokat az eladók, amik pl. méretre készültek a lakáshoz, vagy nekik nem lesz rá szükségük, esetleg nem fér majd be az ő új lakásukba.
Ezek akár bútorok is lehetnek, de pl, méretre készült függöny, egyedileg egy spéci helyre legyártott szekrény, ilyenek.
Vagy mikor a kertes házat eladó ember panelba költözik, akkor egy kis plusz pénzért otthagyja a fűnyírót, kerti szerszámokat. Ez tényleg így működik, és ezt nem kell szerződésbe foglalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!