Beidéztek bíróságra tanunak? Hogy fog ez kinézni? Ülni kell, állni kell?
Kint vársz a tárgyalóterem előtt, amikor szólítanak, akkor bemész, köszönsz (nem vicc, sokan nem szoktak). Előkészíted a személyi igazolványodat, lakcímkártyádat, ezt a bírónak kell odaadnod. Ha van rács a bíró előtt, akkor a rács mellett addig bemész a bíró elé, míg ezeket átnyújtod, utána pedig a rácson kívül kell megállni. Az adataidat kérheted, hogy zártan kezeljék. Bár, ha volt korábbi kihallgatásod és nem kérted, akkor most már teljesen felesleges lesz kérned.
Ezt követően figyelmeztetni fognak, hogy milyen következményei vannak a hamis tanúzásnak, illetve egyéb, más dolgokra, amikre nyilatkoznod kell, hogy megértetted-e a figyelmeztetés(eke)t.
Utána el kell mondanod magadtól a vallomásodat. Mindent, ami az ügyről csak eszedbe jut és fontosnak gondolod, hogy elmondd.
Ezt követően pedig kérdezni fog előbb a bíró, ha kérdése lesz az ügyésznek, védőnek, akkor ők is tehetnek fel neked kérdéseket. A vádlott is, amennyiben akar, úgy tehet észrevételt.
Ha tudnak, akkor szólnak, ha nem tudnak, akkor nyilván nem tudnak szólni.
Mert ha a vádlott a tárgyalás előtti napon bejelenti, hogy nem fog másnap jönni, mert beteg, akkor ha megvan a telefonszámod és elérnek, akkor tudnak szólni, hogy ne gyere feleslegesen.
De ha a vádlott nem szól, hogy nem fog jönni és nem is megy el, akkor ez nyilván a bíróság számára is a tárgyalás megkezdésekor fog kiderülni, hogy nincs ott a vádlott, te meg ugye elmentél potyára.
De ha mondjuk tényleg utolsó pillanatban derül ki és nincs is meg a telefonszámod, akkor mégis hogy tudnának értesíteni, hogy ne menj potyára?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!