Hangos motor, szomszéd, rendőrség?
Tegnap bejelentettek engem a kapitányságon, és hazaérkezést követő 1 óra múlva már csengettek is, elmondták egy imát, meg hogy figyeljek oda, legyek körültekintőbb az utcában lakókra.
Nem mondtam nekik semmit, hátrahívtam őket a garázshoz, beindítottam a gépet, csak alapjáraton meghallgattattam velük még hogy milyen a gázadás. Az volt a válasz a kérdéseimre hogy ők nem szakemberként jöttek, csak kötelességnek tettek eleget.
Én nem fogom megérteni hogy mióta van ez a szabály hogy nem lehet egy jármű hangos. Ha az adott márka nagy köbcentivel, teljesítménnyel hozta forgalomba, ilyen tulajdonságokkal akkor annak kell hogy legyen hangja is. Ha tudnám sem lehetne bicikliként használni.
Mostantól már munkába is így járok, tehát hajnali fél ötkor bizony ugyanúgy befogom indítani, nincs mese.
Apám ismeri ezt a helyzetet, neki is volt gondja ezelőtt 26 évvel amikor még csak ETZ létezett sok portán, és újságból sem hallottak olyan értékekről amik két keréken produkálnak annyit, mint 8-20 milliós autók négy kerék alatt.
Ilyenkor mivel védhetem le magam máskor? Elkobozni ugye nem tudnák a motorom?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!