Ebben az esetben panaszt tehetek a fogyasztóvédelemnél?
A telekommal vannak problémáim.
10 Mbit/s netre vagyunk előfizetve, de gyakran csak 3-4 Mbit/s-el jön. Októberben volt egy hiba, amikor percenként ledobott. Akkor tettem hibabejelentést, kijavították a hibát. A hiba előtt 6 Mbit/s volt a net miután kijavították lett 3-4 Mbit/s. Azóta jeleztem nekik 2x is a panaszomat. Egyszer telefonon, ott felvették a hibát, és értesítést küldtek, miszerint "kijavították" Ám a net sebessége ugyanolyan maradt. Közben előjött az is, hogy időnként annyit ír ki a gép, hogy "csatlakoztatva, de nincs internetkapcsolat". Ez többnyire reggel és este szokott előjönni. Utána megtettem a 2. hibabejelentést is, immáron az alábbi problémával megemlítve. Kaptam egy levelet, hogy ügyintézőnk fel fogja önnel venni a kapcsolatot, és a hibát kijavítjuk 72 órán belül. Na már most 51 órája nem történt semmilyen kapcsolatfelvétel, és tájékoztatást sem kaptam a "noreply" levelen kívül.
Ebben az esetben panaszt lehet tenni a fogyasztóvédelemnél? Vagy még próbálkozzak párszor (3-4 alkalommal) és ha azután sincs semmi, akkor mehetek a fogyasztóvédelemhez?
Próbáltuk már több routerrel is, akkor is ilyen lassú volt.
Nem a gépben van a hiba, az összes ismerősöm aki nálunk volt lefuttatuk a speddtest-et és ugyanannyit mutatott mint amennyit a gép. Router-ből már kértünk kölcsön egyet, és azzal is ugyanilyen lassú volt.
Konkrétan kb 6 eszközt érint. Annyira lassú a net, hogyha valaki videót néz a lakásban, és mellette a másik személy például online játszik, akkor a többi eszköz már olyan lassan tölti be az oldalakat, hogy hihetetlen. Egyszerűen nincs sávszélesség. Sőt ha online játék mellett valaki videót néz, akkor a hálózat gyakran szakadozni kezd, a játék pedig lecsatlakozik.
Nincs sávszélesség egyszerűen. Nem azért, de neharagudjunk már, de 2015-öt lassan 2016-ot írunk és ott tartunk hogy nem tudunk online játszani és videót nézni egyszerre?
Hehe. Nekünk is ez volt. 2012 óta 50mbps-es telekom netünk van, a telekom adott hozzá routert, évekig nem volt vele probléma. Aztán vettem egy wifi adaptert az egyik asztali géphez. Viszonylag sokáig használtam úgy a netet, az öreg géppel. Nyáron vettem egy gépet. Azzal is jól ment. Windows 7 volt rajta, de augusztusban frissítettem 10-re. Augusztus végefelé hihetetlen laggokat vettem észre a neten. Hol volt net, hol nem. Hihetetlen laggok voltak, egészen addig, amíg a wifi adapter helyett bekötöttem egy lankábelt+ vettem egy kicsi switchet. Azóta rendben van minden. Tehát driver probléma volt a háttérben. DE! Most megnéztem speedtesten az ELVILEG 50 megás netünk sebességét: ping: 6ms, letöltés: 20,5 mbps; feltöltés: 1,1mbps. És a telekom a weboldalán ki is írja, hogy van egy korlát a sávszélességre.
Valószínűleg nálatok ugyanez van. 2/5-öde a sebesség, amit kiírnak. De nem szólhatsz semmit, mert kiírják a korlátot, és akkor már arra szerződtél, nem a 10megára :D
Amúgy jó a net, de a driverproblémák miatt hónapokig rageltem. Lehet, hogy nálatok is egy driver sz*rakszik. Próbáljátok ki.
Hogyhogy van egy korlát a sávszélességre?
Nem inkább egy minimum, amit el kell érnie?
Meg nem is értem ezt az egészet. Csinálják ezt a digitális várost, dec 10-re készen kellene lenniük, de leálltak, mert befagyott a föld. Természetesen kézzel ásnak, nem markolóval, miért is készülnének el időre.
Egyébként pedig most fektetik le az optikai kábeleket, holott elég lenne a kis központot fejleszteni. Mert a központ nem bír többet. A kábel bírna...
Legalább csinálnák meg, akkor először azt. HOgyha már úgyis fejleszteni kell majd azt is, akkor kezdjék azzal, hogy akkor már legalább 30 megás net legyen először aztán ha lesz optikai, akkor meg lesz száz megás...
Vicc ez a telekom. Online hibajelentőt kitöltöm, 5 napig semmi válasz.....
Annyira rossz a net, hogy skype-on nem tudok beszélni 3 emberrel egyszerre! Videóhívás nélkül persze, de a hang az szakadozik!
Ok, nem korlát. De 20mbps fölé soha a büdös életben nem ment a net sebessége. Amúgy nem tehetsz panaszt (elméletileg), mert a táblázatban benne van, hogy a net sebessége elvileg hiába képes elérni a hőn áhított 10 mbps-t, ebből csak 1-et garantálnak. Amúgy, ha érdekel, nekünk netmánia xl-ünk van. Ami soha a büdös életben nem fogja elérni az 50-et, de ez van, 15 a garantált, általában a 20-at tudja tartani. :p
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!