A pszichológusokra (mind magán, mind állami) vonatkozik titoktartás? (bővebben)

A pszichológus nem orvos tehát esküje sincsen de szerintem az etika rá is vonatkozik.

De nem legyenek illúzióid az orvosokról se. Az én főnököm simán lekérdezte a kartonjaim adatait az ismerőseitől.

Egy takarítónő meg a pletykafórumon kívülről fújta hogy az utcában kinek milyen betegsége van.

Na ennyit a titoktartásról!

Az egészségügyi adatokra vonatkozó törvény ugyanúgy érvényes a klinikai szakpszichológusokra, a kezeléssel kapcsolatos adatokat nem adhatják ki a kliens engedélye nélkül olyan személynek, aki közvetlenül nem vesz részt a kliens ellátásában. Az adatvédelmi törvény, a magántitokhoz való jog minden pszichológusra áll, szakképzettségtől függetlenül. Kivéve, ha bíróság kötelezi rá őket. Kiskorúak esetében az abúzust ugyanúgy köteles jelenteni, mint mondjuk a tanárok vagy az orvosok. Köteles jelezni akkor is, ha bűncselekményre vonatkozó adatok birtokába kerül; amennyiben a kliens az elkövető (vagy társ, mittomén, hogy áll a jogban). Persze, ezt meg lehet oldani avval, hogy "nem akarja tudni" a bűncselekménnyel kapcsolatos dolgokat, így folytathatja a munkát. Szimpla önvédelem a szakember részéről, nem minden esetben életbiztosítás feljelentést tenni.

Ha nagykorú vagy, szerintem nem tehet feljelentést engedély nélkül, elvégre nem TE vagy az elkövető. Feljelentést akkor kell tenni, ha a bűncselekményt maga a kliens követi el, követte el, vagy akarja elkövetni, és minden jel arra utal, hogy el is fogja (Tarasoff-határozat és társai).

Ha kiskorú vagy, meg vagyunk lőve. Egyrészt az abúzust jelenti kell a gyermekvédelemnek, de macerás lesz a dolog, ha évekkel ezelőtt történt, és a beszámolón kívül nincsen más adatunk. Hogyan bizonyítjuk? Innentől etikai dilemma. Az egyik oldalon a bűncselekmény, ahol a sértett a kliens, aki kiskorú. Másik oldalon a bizonyítékok hiánya, és a kérdés, hogy érdemes-e kitenni a kiskorú klienst egy nem feltétlenül gyerekbarát bírósági eljárásnak, meghurcolásnak. Ha ez dilemma, akkor nincs egyértelműen jó válasz :S Ha nekem kéne dönteni, felmérném, hogy a veszélyeztetettség fennáll-e. Ha van elhanyagolásra, további abúzusra utaló jel, röppen a jelentés. Ha nincs, az gáz. Nem tudjuk, megismétlődik-e egyáltalán :S Behívnám azt a gondozót, akiben a gyermek legjobban megbízik, és kikérdezném őt is. Vagy egy rokont, vagy egy családot, vagy felvenném a kapcsolatot (magánban) a pedagógiai szakszolgálattal, és ott kérnék szupervíziót. A gondozóval / gyermekvédelemmel megnéznénk, biztonságban van-e a fiatal, illetve biztonságba helyezhető-e, ha kell, felhívnám a gondozó figyelmét a veszélyre és a megelőzés fontosságára. De a terápiás kapcsolat miatt kérném a gyermek beleegyezését. Nem a jog miatt, hanem a munkakapcsolat fenntartása miatt. Nem mindig jó ötlet a rendőrség bevonása. 16 éven felül kell a kliens engedélye ehhez is.