Ha feljelentést teszek csalás miatt, annak mi a menete?
Azonkívül kíváncsi lennék tapasztalatokra, és arra, hogy milyen következménye lehet ennek.
Előre is köszönöm a segítőkész válaszokat!
Egy kérdés, hogy érdemben válaszolni tudjunk:
A csalással okozott kár, nagyobb-e mint 20 ezer forint?
Ugyan is, ezen múlik az eljárás menete. (Ezen összeg alatt, csak szabálysértés, e fölött, már bűncselekmény.)
2.-ik: szabálysértés lesz, mert 20.000 alatt van.Úgy tudom, itt csak pénzbírság adható, de az is jobb, mintha hagynám, hogy bárkit átverjen.(Mert nem én voltam az első, de nem is utolsó)
3.-ik: igen erre voltam kíváncsi egyrészt, mert megvan a konkrét személy, annak címe, ezeket átadom a rendőrségnek, de mégis ismeretlen tettes ellen fogom elindítani az eljárást az én általam tudott adatokkal, mert ahogy írtad, nehogy a visszájára süljön el a dolog.
Szar se történt!
Ezek a magyar törvények tényleg a bűnözőket védeik, azért van belőlük ennyi!
De mindenesetre nem hagyom annyiban az ügyet, máshoz fogok fordulni.
Nos, milyen maffiaháború lett az ügyből? Felbéreltél valakit?
Feljelentés menete: bemész a zsarukhoz elnyafogod, hogy mi bajod van, felveszik a jegyzőkönyvet, értetlenkednek, idegesítenek, "ninccsokreményhogyleszkövetkezménye"-znek és mehetsz haza, hogy pár hónap múlva megkapd a papírt, hogy tettes ismeretlen ügyet lezárták. Vagy nem bemész a rendőrökhöz, hanem ügyesen okosan wordben megírod a feljelentést, hozzá teszed egy borítékba a szükséges bizonyítékokat, dokumentumokat + 2 fánkot a rendőröknek és elküldöd a helyi rendőrség címére, majd értesítenek ugyanígy, hogy nem lett meg a tettes! :D Szerencsés esetben pedig behivnak szembesítésre és lecsukják vagy megbüntetik (bár ilyen még velem nem történt).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!