A tartásdíj létezésének milyen elvi alapja van?
Mert amerikában a "klasszikus" családon belüli munkamegosztásból indulnak ki. A férfi dógozik mint az állat, a nő meg rendezi a háztartást.
Tehát a nő feláldozza saját karrierjét a család érdekében, ezért, ha a család felbomlik neki joga van ahhoz -hogy az eddig hozott áldozataiért...amit a férfiért tett- tartásban részesüljön.
Ezért van az, hogy a váláskor mindenképpen igyekeznek bizonyítani, hogy a nő hűtlen volt, mer ilyen estben nincs tartás.
(Egyébként nálunk is van "felség tartás" csak igazolni kell, hogy a feleség azért nem szerzett szakmát, azért nem tanult, illetve azért nem dolgozott, mert a család ezt igényelte.)
Pontosan ahogy a második írta.
Azért itthon is előfordul, hogy a pár közösen gyerek(ek)et vállal, a nő ha vissza is megy utána dolgozni, nem tud annyi túlórát vállalni, többször kiesik a munkából, így pár évvel később alacsonyabb a fizetéssel rendelkezik. Mondjuk egy ápolónő nem hivatkozhat arra, hogy bezzeg főorvos lenne már de a család miatt nem tudott karriert csinálni, de pl. nálam az irodakukac szakmában már nem mindegy, hogy tudok-e egy szinttel feljebb lépni.
Én később szültem így amikor visszamentem dolgozni már eleve jó fizetést kaptam, amikor meg már váltam akkor az én egyedüli keresetemből normális életet lehetett élni, de vannak ismerőseim, akik gyerekvállalás után nem tudtak elhelyezkedni (mondván sokat hiányoznak majd a gyerek miatt, holott ha az apa is elment volna néha betegszabira és többet segít, akkor az anyára se néztek volna munkaerőpiacon mint a leprásra).
Mert a házasságkötéskor kimondott szavak és megkötött szerződés értelmében bizonyos szempontból felelős vagy a házastársadért az ő haláláig. A házasság már nem teljes egészében felbonthatatlan, mint régen, de azért nem is lehet egy válással nyom nélkül eltüntetni.
Például nem élhetsz lényegesen magasabb életszínvonalon, mint a (volt) házastársad, mert ez esetben feleségtartást kell fizetned neki.
Erre nem kötelez senki, te vállalod a házasságkötéskor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!