Hogyan tudom felmondani a lakásbérleti szerződést?
Bérbe adtam egy lakást. A bérlő, akivel a szerződést aláírtam, több hónapra külföldre ment dolgozni (határozott időre). A szerződésben az élettárs hölgy és a gyerekek együtt költözőként szerepelnek, tehát a hölggyel nem állok jogilag kapcsolatban. A bérlő távozása óta a lakásban rendszeresen tapasztalom rongálás nyomait, az asszony pedig mindig belém köt, hogy neki ez nem tetszik, az nem tetszik, annak ellenére, hogy beköltözés előtt többször is megnézték a lakást. Legszívesebben felmondanék, de az asszonynak jogilag nem mondhatok fel, csak a párjának. Az elérhetőségét tudom, hiszen a lakbért közvetlenül nekünk fizeti. Ha a szerződésben rögzített formában írásban felmondok, ő hivatkozhat-e arra, hogy őt nem érdekli az egész, mert külföldön tartózkodik? Vagy várjam meg, amíg hazajön? Addigra a család olyan károkat okozhat a lakásban, amire a kaució már nem nyújt fedezetet.
Minden segítő választ előre is köszönök.
A bérlődnek, akivel a szerződést kötötted van egy levelezési címe. Arra megírhatod a felmondó levelet. Az már a bérlőd dolga, hogy hol tartózkodik és miként oldja meg a nevére érkezett levelek átvételét.
Írásban (tértivevényesen) felmondhatsz, ha a bérlőnek címzed. A felesége (ha vele lakik) jogosult átvenni, azzal nincsen semmi gond.
Azt viszont figyeld nagyon, hogy a törvény nagyon szigorú feltételeket (határidő-felmondási idő!!) szab, és különben érvénytelen a felmondás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!