Szerinted jó lenne, ha bizonyos helyzetekben a népre bíznák az ítélkezés jogát?
A konkrét eset mindig szakmai kérdés. Tehát a világ legkárosabb esete lenne, ha a "nép", döntene benne körültekintés és hozzáértés nélkül. A fejlődéssel a munkamegosztás éppen azért következett be már a történelem hajnalán, és azért szélesedik ma egyre jobban, hogy az ítélkezés mindig az arra hivatottak dolga legyen.
A nép dolga az, hogy őrködjék afelett, mindig teljesül, hogy az ítélkező a szakmájának kiváló ismerője és objektív. Ha nem így van, akkor a népnek döntenie és cselekednie kell ennek helyreállítása érdekében. Ha nem teszi, magára vessen.
"demokrácia van, ezért a többségnek kell döntenie, és igen, jobb lenne"
Na nevettess! Már hogy lenne.
Nem lenne jó. A törvényeket kell közösen elfogadni a nép többségének. Az elfogadott törvényeket mindenkire következetesen betartva kell ítélkezni. Különben sérül a jogbiztonság.
A törvények szigorításába, enyhítésébe, változtatásába viszont jobban bevonhatnák a népet, de nem visszamenőleges hatállyal.
Bizonyos esetekkor jobb lenne.
Ennél a fagyállós gazdánál jobb lenne, mert nem érdemel semmiféle büntetést.
Tette amit tennie kellett.
"Ennél a fagyállós gazdánál jobb lenne, mert nem érdemel semmiféle büntetést. "
Büntetést valóban nem érdemel, azt már megkapta, amikor Isten nem engedte sorba állni az észosztásnál. Ellenben, a társadalomtól mindenképpen el kell zárni, amilyen hosszú időre csak lehet, mert közveszélyes.
8. Te normális vagy?
Miért kellene elzárni?
A tolvaj egy bűnbanda tagja volt, rettegésben tartották a környéket, nem csak tőle loptak.
A környék lakói a gazdának adnak igazat, ki is tüntetnék.
Inkább a magad fajta élettapasztalat nélküli libsiket kellene elvinni kirándulni Tiszabőre vagy Ózdra és véletlen ottfelejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!