Mit tehetek az ellen ha nem akarom, hogy a gyerekemnek cigány kultúrát tanítsanak az iskolában?
Ellentmondónak ítélem a tanultakat a való élettel (igaz még nem tudom pontosan miről fog szólni a tantárgy), volt már részünk igazi cigány "kultúrában", úgy hogy köszönöm nem kérek belőle semmilyen formában, én se, és a gyerekem se.
Egy aggódó szülő
Fogjál össze több szülővel akik hasonló véleményen vannak, mint te
Szóljatok az igazgatónak, szervezzetek tüntetést.
Tüntetni alkotmányos jog.
Legutolsó lehetőségként, szóljatok a Jobbiknak.
Az egyik iskolát amit átvett a Hitgyüli nevű agymosó szekta ,azt is sikerrel elintézték.
Ha lenne gyerekem, egészen biztosan én is a legjobbat próbálnám nyújtani a gyerekemnek és a szerintem leghelyesebb döntéseket hozni vele kapcsolatban.....ebből a szempontból teljesen megértem a szülőt, hiszen mindenkinek szíve joga eldönteni, mit tesz.
Azonban az, hogy a cigányokat "parazita" és ehhez hasonló jelzőkkel illetik, illetve az ellenük irányuló rasszizmus már túl megy minden határon. Tény, hogy nagyon sok cigány még írni-olvasni sem tud és a viselkedésük sokszor felháborító de nem minden cigány egyforma!! Én ismerek olyan cigány lányt, aki jeles tanuló volt, illedelmes, soha senkinek nem ártott de mégcsak egy rossz szót se szólt, pedig hozzáteszem lett volna rá oka néha....és nem csak ő, hanem még sok hozzá hasonló cigány van, aki SEMMIVEL SEM ROSSZABB, MINT EGY MAGYAR. Csak folyton ez az általánosítás.....most lepontozni meg amit akartok, mert kicsit se érdekel de néha úgy gondolom, a magyar nép soha nem fog megváltozni, mindig ilyen birka lesz.
Mily kulturált is a Magyar nép…..
Megdöbbentő volt ezt a fórumot a 21. században olvasni…. Olyan érzésem volt, mintha a 30-as években lennénk….
De még mielőtt egy népcsoportot kikiáltanánk a világ legkulturálatlanabb népségének, hadd osszak meg néhány szösszenetet az elmúlt pár hónapból, amiket saját magam éltem át…..
Sokat utazok vonaton manapság….. s történt egyszer, hogy csúcsidőben – a vonat kocsija tele – egy elegáns, 40-es FEHÉR hölgy elővette a körömlakkot és a világ legtermészetesebb módján – isz kit is zavarna a lakkbűz – elkezdte a körmeit lakkozni... S még ő volt meglepve, mikor ezt egy utas nehezményezte….
Szintén vonatos sztori, hogy a zsúfolásig tömött déli vonaton egy fülkében 2 fiatal FEHÉR egyetemista hölgy az üléseken hosszában, cipőiket levetve végigfeküdtek…. Nagy nehezen ülő helyzetbe tették magukat ugyan. de lábukat 2 órán keresztül szagolhatta az ember…. (nem első eset, hogy az egyébként oly kulturált fehér utasok csizmájukat, cipőjüket levetve utaznak, a többi utas meg szagolja a lábszagot….)
Érdekes volt az is, amikor egy apuka a könyvtárban 3 éves forma kisgyerekét felülteti a pultra öltöztetni, oda, ahová más a kabátját teszi, majd mosolyogva nézi, amint a gyerek le, s föl mászkál a pulton a koszos utcai cipőjében….. (télen történt az eset, úh. sárosak voltak az utcák)…..
Az is érdekes, hogy hol vannak a magukat kulturáltnak tartó fehér szülők, mikor gyerekeik (némelyik nem több 13-14 évesnél) az utcán a szórakozóhelyekről hazafelé végig üvöltik a várost? (Egy vidéki városról van szó)…… Hol van a fehérek kultúrája, amikor a NEM ROMA fiatalok (onnan tudom, mert látom és hallom őket) ittasan randalíroznak?
Hol van a kulturáltság, mikor a szintén nem roma 5. osztályos „Jucusozza” a tanárnőt, vagy az általános iskolás „anyázza” a tanárokat, a szülője pedig természetesen a gyereknek ad igazat, vagy a kamasz FEHÉR fiatal bizonyos intim testrészét mutogatja az osztályban? S hol van a kultúra, amikor a fehér apuka lefogja a tanárt, fia pedig megveri? Hol a kultúra, a nevelés, mikor egy kis 5. osztályos azzal szekírozza az osztálytársát, hogy befogja a látó szemét, mikor tudja, hogy a társa másik SZEME ÜVEGSZEM?!!!! (Ezek megtörtént esetek!)
S kérdezem, hogy ezek után mit tegyünk a magyar kultúra tanításával az iskolában? Dobjuk ki az ablakon Arany Jánost, Ady Endrét, József Attilát, és a többieket, csak mert ilyen kulturálatlan a magyarság?
S kérdezem, nem kellene-e előbb magunkba szállni, és saját FEHÉR gyerekeinket jó modorra tanítani, de elsősorban magunkat, mielőtt más népcsoportra mutugatunk, hogy bezzeg ők....
Mert mi is a kultúra? Irodalom? Zene? Művészet? Ennek értékelése? Mert ilyesmivel a romák is rendelkeznek, még akkor is, ha a fehérek többsége nem is tud róla….. Nem tartozik-e bele a kultúrába a viselkedés? S mielőtt más népcsoportot megszólunk nem magunknak kellene-e előbb megtanulni viselkedni, európai módra kulturált emberként élni, másokra tekintettel lenni? Pusztán annyiban, hogy észrevennénk, nemcsak mi vagyunk a világon….??????
Végezetül csak egy megjegyzés….. mikor a magyarok már utazhattak a szomszédos Ausztriába (s jellemzően nem romák voltak) annyi volt bécsben az üzleti lopás, hogy kiírták: „Ne lopj magyar!” Milyen érzés ezzel szembesülni?
multikulti!
Na most aztán nagyot mondtál! A tyúxar nem robban. Volt pár példád arra, hogy a magyarok is tudnak kulturálatlanul viselkedni. És? Igen, nem is kevesen. Viszont cigányok 99%-a folytat olyan életmódot, ami gyakorlatilag köszönő viszonyban sincs a kulturált viselkedéssel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!