Mennyire igazságos az, hogy a gyerek nem kívánkozik a világra, mégis ő köteles eltartani a szüleit felnőttkorától amíg élnek?

Mennyire igazságos, hogy a szülőnek akár 25 éves koráig is el kell tartania a gyerekét?

A gyereknek nem csak jogai vannak, hanem kötelességei is.

Előttem szólóknak igaza van, de problémásnak tartom, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk a lehetőségeket. Normális esetben ugye magától értetődő, hogy valakinek magától igénye legyen a szülők segítése, már ugye ha rászorulnak.

Ha az illetőnek rossz a személyisége, nem lesz ilyen igénye.

Ha kivételesen olyan szülei vannak, amik szerencsére keveseknek, hogy a környezet jogosan sajnálhatja az illetőt érte, akkor már kérdéses lehet ...

De itthon a fő gond, hogy a lakosság nagy része saját magát nem tudja ellátnia a csodás anyagi helyzete okán, nem még más családtagját és náluk ez nem választás vagy lelkiismeret kérdése.

"Nem KELL, nem kötelező gyereket csinálni. A gyereknek viszont ez nem választás kérdése."

Dehogynem. A gyerek ki tudja nyúvasztani magát, ha annyira nem akar élni.

Nem ismerlek Téged, de ami az általam ismert eseteket illeti (sajnos a magamé is ilyen), ott bizony folyamatos bántalmazás volt a háttérben, úgy vetődik fel ez a kérdés (mindennapos piálás éveken át, verések hetente, idegenszerű rejtélyes szeretők).

A volt bántalmazó természetbeni ápolása szerintem alapvetően veszélyes dolog: túl nagy a ,,tömeg'', a ,,teher'', és összevegyülnek a régi sérelmek az új gondokkal, az új helyzettel (öregség, betegség). Kettőt kéne ugrani egyszerre, ami a gyakorlatban nem szokott sikerülni szerintem.

Persze, ha a bántalmazott gyereknek megadatott a lehetőség, hogy az élményeket feldologozza magában, akkor már más a helyzet. Szintén más a helyzet, ha a gyerek képes volt kiugrani, jó munkát találni, és ezáltal ,,megváltani'' a természeti ápolást pénzzel. Ezért talán engem nem fog ez annyira érinteni, valahogy azt hiszem meg fogom tudni váltani.

Azonban sajnos a bántalmazott gyerekek többsége szorongóvá válik, így a munkaerőpiacon sem kapnak kiugrási lehetőséget. Ilyen esetben a természeti ápolás mindenképp veszélyes helyzetet teremthet, csúnyán kiégethetik magukat lelkileg. És ez alahol persze hogy méltatlan helyzet.

Ez komoly téma, mindenképp foglalkozni kell vele. Sajnos a jogalkalmazónak kevés lehetősége van arra, hogy láthassa a helyzetet, hiszen a legtöbb bántalmazás utólag már bizonyíthatatlan, csak az emlékekben él.

Az végső igazság szerintem az, hogy így vagy úgy, de a családon belüli erőszak milliárdokat vesz ki a magyar költségvetésből évente, és szerintem éppúgy padlóra köüldi a gazdaságot, mint a szegé ny országokat az aszály vagy a járványok (közvetve, a depressziós betegségeken keresztül, a segélyek, az egészségügy kiadásain át sokféle módon, a kiesett munkaórákon át, az elmaradt ötletekig, szinte minden életet kiszív a gazdaságból az, hogy évtizedeken át el volt ez a téma hanyagolva). És ha valami csoda folytán egycsapásra ma eltűnne is minden erőszak a családokban, akkor is ugye ottvan az ,,kimenő generáció'', az ,,átfutási idő'', , amíg az eddig megtörtént erőszak következményei kifutják magukat. Mindenképp nagyon sokat kell foglalkozni az erőszakkal, és akkor is jó évtizedekig tart majd, míg ennek a gazdasági következményei érvényesülni fognak.

A kérdésre felelve: biztos, hogy vannak mérhetetlenül méltánytalan helyzetek, ráadásul a kivülálló segítő nem is tud mindent átlátni, a legtöbb dolog az ő számára bizonyíthatatlan, hogy milyen bűnök voltak a múltban.