Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit tehetek ebben az esetben?...

Mit tehetek ebben az esetben? (lent)

Figyelt kérdés

Több mint 10 éve vagyok bejelentve a jelenlegi munkahelyemen, 8 órásban, a mindenkori minimálbért kapom. Novemberben szóban közölte a munkáltatóm, hogy levesz 6 órásra, azóta le is vett, úgyis fizet.

Január 18-án mondta, hogy nem tud fizetni, és majd telefonál ha mehetek, tehát nem rúgott ki, nem adott szabadságot, csak hazaküldött. Egy ruhaüzletben dolgozom, és nem megy az üzlet, emiatt nem tud fizetést adni.

Már több szabálytalanság is volt itt: például, hogy egy évben a 30 napból, össz-visz 1 hét szabadságot kaptam (a többi nap ettől függetlenül ki volt írva), amire természetesen nem is fizetett.

38 éves kiszámolt munkaviszonnyal rendelkezem, áprilisban leszek 56 éves, ezért nem merek ugrálni, de az sem állapot, hogy kényszerből otthon vagyok, és nem kapok egy Ft-ot sem.

Január 24-én behívott a főnököm, és miután végigdolgoztam a napot, közölte, hogy felmond. Azt mondta, hogy közös megegyezéssel történjen a felmondás, és hogy menjek el 2 hónap munkanélkülire, aztán ha beindult a bolt, akkor visszavesz.

Kérdésem, hogy ezek után, hogy mit tegyek, mert ha nem közös megegyezéssel történik a felmondás, akkor ugye járna a végkielégítés, de azt mondja a főnököm, hogy nem tudja még a fizetésemet sem odaadni.

Mindenképpen csak a pereskedés van hátra? Felmondástól számítva mennyi ideig "követelhetem rajta" a végkielégítésemet?

Előre is köszönöm a válaszokat!


2013. jan. 30. 16:27
 1/7 EagleHUN ***** válasza:
Alá ne írj semmit.
2013. jan. 30. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 EagleHUN ***** válasza:

Olyan nincs hogy nem fizeti ki a munkabéred meg a járandóságaid. Szólhatsz a megfelelő hatóságoknak, ők majd kötelezik hogy utaljon. És ráadásul a szabadságaidat és azt a munkaidőt is kifizettetik vele mintha benn lettél volna amikor csak úgy voltál és nem kellett bemenned.

Ha tényleg nem tud fizetni mert nincs pénze akkor sajnos ilyenkor már csak a per van hátra. Az állam csődeljárást indít ellene és behajtják rajta, pl foglalják az ingó ingatlan dolgait.

2013. jan. 30. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
32%
De miért nem mentél ki külföldre? Vagy egyáltalán, valami más munka, minimálbérért dolgozni 10 évig, azért nem semmi. Ne írj alá semmit, harcolj legalább a végkielégítésért!!!
2013. jan. 30. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 EagleHUN ***** válasza:

Egyébként mondani lehet bármit, azt is hogy nem tud fizetni(lehet hogy közben meg dúskál a javakban), attól függetlenül kötelezettsége van feléd mint szerződött féllel. Ha nem fizeti ki a jogos járandóságaid az az szerződésszegés.

Visszamenőlegesen is ki kell hogy fizessen ha tudod bizonyítani hogy nem tette.


Az már más kérdés hogy akarsz -e még ott dolgozni, van -e másik munkalehetőséged. Mert ha lépsz még ha meg is marad az üzlet oda már nem vesz majd vissza.


Szerintem ne hagyd magad így lehúzni, a minimálbér sem túl sok pénz, valamiből élned is kellene.

2013. jan. 30. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 szántóvető ***** válasza:
100%
Én annyit tanácsolnék hogy a saját érdekedet nézd,ne a főnöködét.Ami jár az jár!És ha tartozik akkor rendkívüli felmondás,erre a munka törvénykönyve lehetőséget ad!
2013. jan. 30. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Szóban figyelmeztesd, ha nem használ akkor Munkaügyi biróságra kell adni az ügyet. Simán megnyered.

Még ez is szép dolog, hogy ennyi szemétséget eltürtél.

Olyan nincs , hogy csak elküd. Talán még létezik os olyan, hogy védett kor. (hacsak nem törölték el)

Vannak ingyenes jogsegélyszolgálatok is.

Ennyi időre járna 3 hónap végkielégítés is.

2013. jan. 30. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Per egy magyar bróságon? Viccnek is rossz. Engem is volt, hogy kirúgtak mert rosszul ment a cégnek. Per felejtős. Azt mondhatod, hogy nincs közös megeggyezés mondjon fel. Ha üres a zsebe, nem megy neki a bolt ... Azután sok sikert. Én sem tudom, hogy fogok 65 évesen dolgozni járni. Ötvenesen is nehezemre esik. Én nem is akarnék nyugdíjat, csak azt a járulékot amit eddig befizettünk eddig a cégeimmel közösen a nyugdíjkasszába, ha visszakaphatnám, már holnaptól nyugdíjaznám magam.
2013. jan. 30. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!