Ki örökli a házat ha? (folyt. )
Alapesetben a vérszerinti gyermek(ek) örökli(k) és a házastársnak holtigtartó haszonélvezeti joga lesz.
A féltestvéred nem örököl édesapádtól.
Az válásnál van, hogy a közösen szerzett javak, ha nem bizonyítható, hogy ki fektette bele a pénzét, feleződnek.
Örökléskor az édesanyádat haszonélvezeti jog fogja megilletni, ami azt jelenti, hogy Neki haláláig joga lesz ott élni, tehát úgymond Neki is célja az állagmegóvás, fejlesztés.
Egyebekben édesanyád a hagyatéki tárgyaláson lemondhat az özvegyi jogáról és akkor haszonélvezeti joga sem lesz. Vagy megteheti édesapád, hogy ír végrendeletet, amiben mindent Rád hagy.
Ha házasok, akkor a házastársi közös vagyonból az anyukádra eső rész eleve nem öröklődik, hiszen az az övé, és ő még él. Csak apukád tulajdonrészére van öröklés, az pedig téged mint egyedüli gyermekét illeti, anyukád holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten (amennyiben persze a halál pillanatában házasok).
Ha nem házasok, akkor mindent, ami apukádé, csak te örökölsz, és nincs haszonélvezet.
Amit anyukád beruházott a közös ingatlanra, arra persze mint növekményre igényt tarthat, de ezt elég nehéz meghatározni, hogy milyen összegben kell figyelembe venni.
Anyukád saját gyereke apukád után semmit nem örököl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!