Meddig lehet egy feljelentést tenni? Van erre valami határidő?
kb augusztusban történt és mindenképpen akarok tenni mert elég durva, na csak rengeteg idő kell ahhoz hogy én ezt legépeljem stb
Kb 4 hétnyi hanganyag van felvéve és ezt így nem adhatom át nyilván, ki kell szedegetnem a 3-4 hétből azokat a 10-20 perces részleteket, amikor beszélnek a bűncselekményről, és éppen elég feladat visszahallgatni is, nem hogy még szépen legépelni.
Ha meg enélkül adok be egy feljelentést, akkor simán elutasítják, hiszen "nincs rá bizonyíték". Viszont ha van, akkor igen kemény, és jó eséllyel többeket azonnal előzetesbe tesznek.
Másik kérdésem:
Már felterték a lakásomat egyszer, hogy megszerezzék a hangfelvételt, mert "magas" köröket is érint ez a bizonyos bűncselekmény-sorozat. Na most engem lecseszhetnek azért, mert egyáltalán hangfelvételt készítettem? Csak ha nem készítettem volna, akkor most semmit se tudnék bizonyítani se.
(Az most mindegy, hogy betörtek, mert arról úgyse tudok semmit bizonyítani, szerencsére több helyre lementettem a hangfelvételt, szóval nem emiatt akarok feljelentést tenni, hanem azok miatt, ami elhangzik a felvételeken.)
10-esnek: ne viccelj már, bár tényleg nem bonyolult, na csak tudod le kell egyszerűsíteni a dolgokat az ő agyi szintjükre, mert különben néznek mint a birkák, de még az is lehet h bégetnek is hozzá.
Tudod volt már tapasztalatom, és ott is ha én nem mondok 10 dolgot amit nézzenek meg, akkor még ma se léptek volna semerre ...
Úgyhogy nagyon is ki kell szedni a lényeget sajnos, mert mondjuk 4 hetes hanganyagból ők nem fogják kivadászni, hogy melyik 20-25 x 10 percben beszélnek éppen az adott bűncselekményekről.
A hangfelvétel elfogadhatóságáról meg beszéltünk itt már többször is, és azért vicces egy dolog ez, valljuk meg. megint csak azt tudom mondani példának, hogy akkor a gyilkos esetén is visszadobja az ügyészség a dolgot, hiszen valaki az utcáról a lakásba bekamerázva vette fel, ahogyan megölte a feleségét. Szóval nem igazán stimmelnek ezek a dolgok, de az a nagy gond, hogy tényleg maga a jog is elég sokértelműen fogalmazza meg, szal annyira nem is csodálkozok rajta. Egy kész téboly, mindenesetre akár a közéletből, híradóból is tudunk olyan esetekről amikor privát felvételek alapján ítéltek el valakit. (mivel máshogy eleve képtelenség is lenne ...)
11-es:
jaj ne, ez sztem teljesen hülyeség. Ezzel akkor most azt állítod megint, hogy én lekamerázom ahogyan a szomszéd megöli a feleségét, de sajnos nem használható fel a felvétel, mivel én készítettem, és így akkor megússza az ürge. Mert ezt mondod, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!