Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit tehetek az ellen, aki...

Mit tehetek az ellen, aki megpofozott? Van értelme feljelentenem?

Figyelt kérdés
Dióhéjban a sztori: a kidobó szólt a buli vége felé, hogy lassan menjünk. Mondtam, hogy oké, csak megisszuk a maradék italunk (ha kivinném az utcára, az köztéren való alkoholfogyasztás lenne, ami ugye tilos). Mondta, hogy ok. Elhallgatott a zene, erre odajön üvöltve, hogy na elég ebből, vele ne szórakozzunk, én és az alkoholista haverom (a barátom) húzzunk innen a vérbe. Erre felálltam, és közöltem, hogy jó lenne, ha visszavenne a stílusból. Erre még inkább üvöltött, majd megböktem (nem löktem, nem taszítottam, csak épp hogy az ujjammal hozzáértem), hogy na ezt a hangnemet be lehet fejezni, te velem nem üvöltözöl és nem szidsz össze-vissza. Erre levágott egy akkora pofont, hogy beestem a székek közé (nő létemre), majd a másik kisobó kirángatott a helyről, mintha valami rendbontó lettem volna. Holott abszolút semmit nem csináltunk, ültünk a székeken, és meg akartuk inni a maradék sört. A zene elhallgatása és eközött nem telt el 5 perc, tehát nem félórája könyörögtek, hogy menjünk el. Kihívtuk a rendőröket, akik láss csodát, pont akkor érkeztek, miután a kidobó elhúzott a sleppjével. Előtte még megfenyegetett, hogy ha lesznek tanúim (voltak, nem is kevesen), akkor ő elhív másik 8-at, aki tanúsítja, hogy nem csinált semmit. Van értelme feljelenteni? Ő nem kenhet rám garázdaságot? 24L

2012. nov. 26. 13:57
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
4%

Kedves szöszi,

ti voltatok a bunk*k,

többször is szóltak nektek,hogy húzzatok innen el,

nem kellett volna megvárnotok,hogy meg is csapjanak,el kellett volna már mennetek rég,

2012. nov. 26. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem érdemes lenne feljelentést tenni. Hívhat ő akármilyen tanúkat, a sajtóvisszhangja akkor is betesz a helynek, amit a tulaj mindenképpen el akar kerülni.
2012. nov. 26. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
100%

Ahol így bánnak a vendéggel, az a hely azonnal be is zárhat.Természetesen fel KELL jelentened!Ha maradt rajtad valami zúzódás, látleletet készíthetsz, mihamarabb,tanúkat elő lehet szedni.Az esetet panaszkönyvbe a vendéglátóhelyen beírni, fogyasztóvédelemnek jelenteni.A helyet ezután nagy ívben kerülni, bár a médiának is nyugodtan meg lehet szellőztetni az esetet, örömmel hallanák.

És a bátor rendőrség mit csinált, miután kimentek??

2012. nov. 26. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 A kérdező kommentje:

először is: egyszer szólt, majd a kérésemre, hogy hadd igyuk meg, azt mondta, OKÉ, RENDBEN. ez neked többszöri szólás? mellesleg szólt a zene is, többen táncoltak.


és ha neked oké, hogy megütnek egy nőt, gratulálni tudok csak. kívánom neked is, hogy hasonló megalázó helyzetbe kerülj egyszer.

2012. nov. 26. 14:13
 5/34 anonim ***** válasza:
100%
Micsoda tahó állat lehet az a biztonsági őr?!Meg az is, aki alkalmazza!
2012. nov. 26. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
0%

szöszi,

elolvasva a válaszodat,most is azt mondom,hogy te provokáltad ki a buta viselkedéseddel,hogy nő létedre jól megcsaptak,

ha több eszed lett volna,ezt simán elkerülhetted volna,azzal,hogy nem dacoskodsz,hanem elmész,amikor elküldenek,

2012. nov. 26. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 A kérdező kommentje:

a rendőrök csak hümmögtek, meg álltak tesze-toszán. már akkor 4-en bediktálták az adataikat, mondták, hogy tanúskodnának mellettem.


még aznap este a pultoscsaj írt nekem, hogy a kidobó csak fellökött, nem pofozott meg. magyarul hazudok, és tok oké, hogy egy nőt belökök a székek közé. valamint megérdemeltem az egészet, mert ő "ezerszer szólt", mégsem mentünk el. többen is tanúsítják, hogy maga a csak nem szólt egyszer sem. a tulaj pedig másnap írt egy bocsánatkérő levelet, de a kérésemre, hogy adja meg a kidobó nevét, már nem is válaszolt...

sajnos maradandó nyoma nem maradt az ütésnek, mert egyrészt MÁR kabátban voltam (azaz tényleg készültünk indulni...), ami felfogta az esést, meg ezek a bulldogok pontosan tudják, hogyan és hova kell ütni, hogy ne maradjon nyoma...

2012. nov. 26. 14:17
 8/34 A kérdező kommentje:
másrészt te ne szöszizz engem, ki a reteknek képzeled magad mégis? ha kifizettem a rohadt piát, jogom van meginni, valamint a rendezvénynek NEM VOLT MÉG AKKOR VÉGE. lehet, hogy te olyan gyáva féreg vagy, hogy azt csinálod, amit parancsolnak, én nem.
2012. nov. 26. 14:18
 9/34 anonim ***** válasza:
21%

Sajnos vannak akik csak így értik meg a dolgokat..tudod éveket húztam le az éjszakában mint kidobó s elmondom neked hogy ott is van záróra,az emberek fáradtak,zárnának,haza mennének,mert ők dolgoztak,nem mint te..de mindíg akad 2-3 ilyen kedves vendég aki magasról lesz*rja az egészet,mert hát ugye ő éppen ott királykodik,nehogy már fel legyen szólitva bármire is mert akkor sérűl az önimádata..megérdemelted amit kaptál .

Lehet lepontozni.

2012. nov. 26. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:
sajnálom, hogy olyan országban élek, ahol olyan emberek vannak, akik szerint teljesen normális megütni egy nőt, mert nem úgy ugrál, hogy fütyülnek neki. és sajnálom, hogy az emberek többsége szerint az azonnali fizikai erőszak a megoldás. sajnálom, hogy ilyen itt az értelmi szint.
2012. nov. 26. 14:20
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!