A nagykorú lányom beperelt rokontartás felemelését kérve. Az utóbbi 6 évben nullára íródott a kapcsolatunk. Kérhetem a rokontartás megszüntetését?
"ösztöndíjamból + nyári munkából simán megvan a tandíjam"
Én mint szülő munka és család mellett végeztem el a főiskolát.Akkor még együtt voltam exel, és az ő és a gyermek eltartása mellett az akkori munkámban jól kerestem, és nem is volt akkora nagy összeg,mint most.
Azt még hozzá kell tennem a történethez, hogy exet megsajnáltam anno a szegényes életkörülményei és italozó apja miatt, és ezért kiemeltem abból a létből. Nem volt semmije, amikor összeköltöztünk.Gyerekünk úgy lett, hogy bejelentés nélkül elkezdte nem szedni a tablettákat.Én pedig szerettem volna várni még pár évet az apasággal. Váláskor egy lakással távozott a házasságból, mert nagyvonalú voltam. Inkább én kezdtem nulláról.Mégis még a gyerekünket is ellenem fordította. Ilyen az élet.Nagyon gondolja meg minden fiú, hogy házasságot köt-e és ha igen, akkor kivel.A védekezésről pedig a fiú gondoskodjon, az a tuti.
"Ezért kellene a férfiaknak is néha az agyukkal gondolkozni nem mással."
Mondja ezt egy nő. A vér nem lehet egyszerre fent is és lent is egy férfiban. Vagy ez vagy az! Inkább örülj neki, hogy így működünk, merthogy ez a legfőbb oka, hogy nem halt még ki az emberiség. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!