Öröklés, így lehet?

A kötelesrész annyit jelent, hogy az arra jogosultak a hagyaték meghatározott hányadát abban az esetben is megszerzik, ha a végrendelet szerint nem örökölnének, vagy örökségük kisebb a kötelesrész mértékénél. Kötelesrészre jogosultak az örökhagyó leszármazói, házastársa, ill. szülője, ha az öröklés megnyíltakor törvényes örökösnek minősülnek. A leszármazó, a házastárs ill. szülő esetén ennek mértéke annak az összegnek a fele, melyet mint törvényes örökös örökölhetnének.

Ha a házastársat haszonélvezeti jog illetné meg, kötelesrésze haszonélvezeti jogának olyan korlátozott mértéke, amely biztosítja szükségleteit. A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke. A hagyaték tiszta értékének kiszámításához alapul kell venni az egész hagyatéki vagyont, amelyből le kell vonni a hagyatéki terheket (temetési költség, hagyaték megszerzésével járó költségek, örökhagyó tartozásai). A házastárs haszonélvezeti jogának esetében csak a hagyatékban meglévő vagyontárgyak szolgálnak a hagyaték alapjául. A hagyományokat és meghagyásokat nem szabad teherként figyelembe venni. Ezen kívül a törvény más adományokat is kivesz a kötelesrész alapjából, ezek figyelmen kívül maradnak:

- az örökhagyó halálát megelőző tizenöt évnél régebben bárkinek juttatott adomány,

- az örökhagyó által a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat létrejöttét megelőzően

juttatott adomány,

- szokásos mértéket meg nem haladó adomány,

- házastárs és tartásra rászorult leszármazók részére juttatott adomány,

- az arra rászoruló más személynek ellenérték nélkül, a létfenntartáshoz szükséges mértékben

nyújtott tartás

értéke.

Az örökhagyó úgy is juttathat adományt a későbbi kötelesrészre jogosultnak, hogy azt nem kell majd a kötelesrészre jogosult kötelesrésze alapjához hozzászámítani, vagyis nem kell betudni. Ez azt jelenti, hogy az a juttatás, amelyet az örökhagyó a betudás elengedésével adott, a kötelesrész alapjának kiszámításánál nem számít, figyelmen kívül marad, így a jogosult nem jut „igazságtalan többlethez”. A betudás tehát leegyszerűsítve annak a vagyonnak a kötelesrész alapjához való hozzászámítása, amelyet a kötelesrészre jogosult a hagyatékból bármely címen kap, illetve amit még az örökhagyó életében attól ingyenesen kapott. Betudás elengedése esetén azonban az adományt csak a jogosult saját kötelesrésze alapjához nem lehet hozzászámítani, azért hogy más kötelesrészének alapját az adomány értéke ne csökkentse és ezáltal ne kapjon igazságtalanul kevesebbet. Az akinek felmenője kötelesrészre jogosult lett volna, de az kiesett az öröklésből, a saját kötelesrészéhez hozzá kell számítania mindannak az adománynak az értékét, amelyet ő és a kiesett felmenő kapott.

Az örökhagyó végintézkedésében kitagadhatja kötelesrészéből a jogosultat a kitagadás okát megjelölve. Csak a törvényben meghatározott okból lehet valakit kitagadni. Ezek az okok a következők lehetnek: az örökhagyó után az öröklésre érdemtelen lenne; az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el; az örökhagyó egyenesági rokonainak vagy házastársának életér tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el; az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megszegte; erkölcstelen életmódot folytat, jogerősen öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztére ítélték, ill. az örökhagyó házastársát kitagadhatja a házastársi kötelezettségét durván sértő magatartása miatt. Ha az örökhagyó megbocsátja a kitagadás okát végintézkedése előtt, a kitagadás érvénytelen lesz, továbbá akkor is, ha ezt utóbb teszi, amelyhez nem szükséges a végintézkedés visszavonása sem. Ez utóbbi esetben az örökös az általános szabályok szerint örököl.

A kötelesrész kielégítése a következő sorrendben terheli a kötelezetteket: elsősorban a hagyatékban részesedők, utána azok, akiket az örökhagyó a halálát megelőző tizenöt éven belül megadományozott, de utóbbiak csak a kötelesrész hagyatékból ki nem elégíthető része tekintetében felelnek és adományaik időbeli sorrendjére tekintet nélkül. Mindig a kötelezettek figyelembe vehető juttatásait kell alapul venni felelősségük kiszámításánál. Nem felel az a kötelesrészért, aki az önhibáján kívül elesett a neki juttatott adománytól. Aki maga is kötelesrészre jogosult csak a juttatások azon részével felel, amely törvényes örökrészét meghaladja, vagyis ki kell számolni, mennyi lenne az ő törvényes örökrésze végintézkedés hiányában és ha ezt meghaladja a másik kötelesrészre jogosult követelése, akkor csak abban az esetben kell az előbbinek felelnie és csak annyival, ha és amennyivel az utóbbi követelés ezt meghaladja.

A kötelesrészt teher és korlátozás nélkül kell kiadni a jogosultnak. Ha a túlélő házastárs korlátozott haszonélvezetét sem tudja biztosítani a kötelesrész kiadása után fennmaradó vagyon, akkor a korlátozott haszonélvezetet biztosító részt csak a haszonélvezet megszűnése után kell kiadni. Ha az örökhagyó korlátozással vagy terheléssel ( pl. haszonélvezeti jog) hagyja vagyonát az egyébként is kötelesrészre jogosultnak, akkor ezek a korlátozások és terhelések csak a kötelesrészen felüli többlet tekintetében érvényesülnek. Az örökhagyónak lehetősége van azonban úgy rendelkezni, hogy amennyiben a jogosult nem fogadja el a hagyatéki terheket és korlátozásokat a kötelesrészre kiterjedően is, akkor csak a kötelesrészét kapja meg, de azt korlátozástól és tehertől mentesen. A kötelesrész pénzben való kiadását lehet követelni. Természetben kell kiadni, ha az örökhagyó ezt így kívánta akár élők között, akár végintézkedésében. Ha a pénzben való kiadás sérelmes akár a jogosultra, akár a kötelezettre a bíróság elrendelheti a természetben vagy pénzben való kiadást egészben vagy részben.