Vettem egy kerékpárt, ami nem felel meg az eladó által leírt állapotúnak. Nem hajlandó visszaadni a pénzemet, sőt a javítást sem hajlandó rendezni. Mit tehetek?
Figyelt kérdés
Az egyik apróhirdetésekkel foglalkozó oldalon egy magánszemélytől vásároltam az említett kerékpárt. Direkt rákérdeztem a hibáira, el is mondott egy-két nem számottevőt, és meg is egyeztünk a vételárban. Megérkezett, de nem tudtam aznap kipróbálni. Amikor jobban szemügyre vettem, kiderült, hogy nem működik a váltó, szó szerint szét van esve az egyik váltókar, a másik meg nem csinál semmit, sőt nem is 21 sebességes, ahogy az hirdetés szövegében szerepelt. Az egyik hátsó fogaskoszorú pedig törött. Ő tagadja a vádakat. Mit tehetek? Feljelentés mivel jár?2012. jún. 6. 15:47
1/12 anonim válasza:
Semmit. Ezért kell személyesen átvenni.
2/12 A kérdező kommentje:
Személyesen vettem át, és nem tűnt úgy hogy súlyos hibája lenne.
2012. jún. 6. 15:58
3/12 anonim válasza:
Így jártál. Legközelebb megnézed, kipróbálod, és csak akkor fizetsz, ha minden rendben van.
4/12 anonim válasza:
Nem próbáltad ki, amikor átvetted? Ha mész vele 1 kört, a váltóhiba már akkor kiderül. Sőt, még körözni sem kell vele, csak megnézni, hogy mozog-e hátul.
5/12 tetro válasza:
Magánszemély használt termékre nem tartozik jótállással. Ennyi. Ki kell próbálni, utólag jogilag semmit nem tudsz tenni.
6/12 anonim válasza:
Ha személyesen vetted át és nem próbáltad ki, az a te bajod. Én vaterázok évek óta, és ki is írom a cuccaimhoz, hogy ha személyesen veszi át valaki az árut, akkor semmilyen reklamációt nem tudok elfogadni utólag. Postai szállításnál esetleg rá lehetett volna kérdezni e-mailben, de gyanítom, hogy az eladó akkor is eltűnt volna. Ilyen apróhirdetéseknél simán megteheti bárki, hogy átver és eltűnik, aukciós oldalakon nehezebb, mert meg kell adni egy csomó személyes adatot és vannak értékelések is.
7/12 anonim válasza:
Ugyan, nem te vagy az első, akit átvernek, és főleg nem az utolsó.
8/12 anonim válasza:
Feljelentheted aztán a bíróság dönt.
Viszont a legtöbb hiba amit mondasz egy kiprobálással könnyen kideríthető lett volna.
És ugye ha az eladó azt mondja hogy szólt neked, netán hogy ki is probáltad akkor nehéz lenne ennek az ellenkezőjét bizonyítani...
Az emailezés hasznos lehet mert ha ott direkt rákérdeztél az összes hibára és nem sorolta fel ezeket akkor már fordulhat a dolog hisz az a te igazad bizonyítja!
Perrel probálkozhatsz aztán majd a bíróság ítél...
9/12 anonim válasza:
ez szavatossági kérdés lenne, mivel nem voltál kellően gondos, nem jár vissza a pénz.
Ha valami rejtett hiba lenne, akkor is csak
1) kijavítást
2) kicserélést
3) árleszállítást kérhetsz, ilyen sorrendben.
Elállásnak (pénz vissza, bicaj vissza) csak kivételesen és végső esetben van helye.
10/12 A kérdező kommentje:
Megvan az e-mailezés. Direkt rákérdeztem a hibákra. Sőt a hirdetése is le van mentve, ott is téves infókat adott meg.
2012. jún. 7. 11:44
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!