Elkövetett-e valamilyen jogi vétséget (is) az, aki elhunyt édesanyjának azt az asszonynevét vésette a sírkőre, amit újabb férjhezmenetele előtt viselt, nem pedig azt, amilyen néven meghalt?

A 2012-04-24 11:19-es „kedves” hozzászóló kivételével mindenkinek köszönöm a válaszokat. Az Ő bántó, a témához méltatlan durva, bárdolatlan megjegyzését figyelmen kívül hagyom, mert látatlanban és ismeretlenül nem szoktam senkit sem minősíteni.

Hölgyeim és Uram!

Csak egy dolog nem jutott eszükbe: A megözvegyült férjnek egyáltalán nincsenek jogai? Legalább annyi, hogy elhunyt feleségével kapcsolatban az emlékeztesse az utókort, hogy 37 éven keresztül az Ő életének volt a része és az Ő karjaiban halt meg? A számára vér szerint idegen embereken kívül Ő is megsiratta, 37 év után Neki is hiányzik!

2012-04-24 10:58-nak: A történet pontosan így zajlott le, 37 évvel ezelőtt.

Hiába maradt a gyermekek szemében a néni Kovás Béláné, a PTk. És a CsJT. szerint nem Kovács Bélánéként élte le az életét, hanem élete utolsó 37 évében Kis Jánosnéként, hogy az Ön által példának felhozott neveket használjam.

A családi kapcsolat – az, hogy édesanya – az, amit nem lehet elvenni Tőlük.

Ezzel reagáltam

2012-04-24 11:03 hozzászólására is. A „Mami” családi kapcsolatot jelöl, ez egy elfogadott kulturális szokás, és nem ugyanaz a kategória, amikor valakit nevesítünk. (Ami viszont meg kell, hogy feleljen az elhalálozáskor fennálló valóságnak!)

2012-04-24 11:09-nek Kár volt a tárgyszerűen és rokonszenvesen elkezdett mondatot így befejezni! Ez nagyon frivol válasz, és ez is méltatlan a témához!

2012-04-24 13:39-nek: A gondolatmenettel teljesen egyetértek, csak egy anomália van benne: Szabó Erzsébet valóban volt Kovács János neje, de oda nem mint Kovács János özvegye van eltemetve, mert utána 37 évig Gipsz Jakab törvényes felesége volt.

Ezen az gondolatmeneten elindulva a megtámadhatatlan megoldás az lett volna, hogy

Kovács János – aki már 40 évnél is régebben ott nyugszik, majd alatta

Édesanyánk (Mami, Nagyi, Bözsikénk, ami arra utal, hogy a hátramaradottak életében, minek tekintették, minek nevezték), de a sírkő vésése már elkészült!!!!

2012-04-21 15:01-nek

Nem akartam Forsythe Saga-t csinálni egy egyszerű, engem foglalkoztató – és nagyon is megdöbbentő – kérdésből, de hogy teljesen világos legyen, kénytelen leszek belemenni részletekbe is.

A temetést az elhunyt édes gyermekei intézték, mert az özvegyen maradt 85 éves bácsi gyakorlatilag mozgásképtelen, segédeszközzel egy-két lépést még megtesz, de első emeleti – lift nélküli házban - lakásukat – segítség hiányában - kereken egy éve nem tudta elhagyni.

A felesége temetésén nem volt ott, mert elhunyt felesége hozzátartozói nem ajánlották fel Neki, hogy ölben leviszik, kocsival elviszik a temetőbe és szereznek egy kerekesszéket, amiben a sírhoz lehetett volna tolni. (A 140 ezer forint hozzájárulást viszont elfogadták.)

Teljesen ki volt szolgáltatva, így a feleségét a nagyon régen elhunyt első férj fölé temették. Erre került vissza a régi sírkő a kérdésben jelölt vésésekkel.

2012-04-24 15:12-nek: Ha nagyon akarjuk, lehet azt is mondani, hogy nem voltam megfelelően szabatos, de átgondoltan fogalmaztam így: Nem az édesanyjuk halálának pillanatában vagy az azóta eltelt 4 hónapban romolhatott meg a viszony az özvegyen maradt bácsi és az elhunyt néni középkorú gyermekei között. Ez egy nagyon régre visszanyúló – lehet, hogy az első pillanattól kezdve fennálló -, hosszú folyamat eredménye lehetett.

Szegény bácsi (még) nem tudja!

Nem Tőle tudom. A húga mesélte megdöbbenve és mélységesen felháborodva, de nem árulta el a bátyjának, és engem is arra kért, hogy én se szóljak róla, csak meg kellett valakivel osztania azt a fájdalmat, amit akkor érzett, amikor a testvére megbízásából virágot vitt a sírra és a feliratot meglátta.