Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Hagyatéki eljárásnál így el...

Hagyatéki eljárásnál így el lehet járni?

Figyelt kérdés

Kezdeném az elején, hogy érthető legyen.

Párom édesanyja halála után elment az apjával hagyatéki eljárásra, s páromnak mondták, az apja, s az ügyvéd is, úgy jár jobban, ha az Ő nevére kerülnek a lakások, s az apja a haszonélvező.

Ez 2008-ban volt, amikor is még volt szoc.pol. Én mondtam a páromnak, ne a nevén legyen a ház, mert akkor nem tudjuk felvenni, s most is jól járnánk ezzel, mert ha úgy lett volna minden, ahogy én mondtam a páromnak, már nem itt szenvednénk apóssal már több mint 3 éve.

Házasság után tudtunk volna 700ezer ft támogatást felvenni az önkormányzattól, fiatal házasoknak járót, ami feltétele, hogy ne legyen lakás a nevünkön, s nem lehetett régebben sem.

Mikor párom hazajött s elmondta, szóltam neki, hogy butaságot mondtak, s hogy épp nem így járt jól.

S akkor mondta, hogy ő úgy tudja, ez a lakás akkor is neki járt volna, mivel alapból a nevén volt, mert mielőtt meghalt a nagyapja, akié a lakás volt, átíratta az unokjára, s van innen kb. 1 órányira egy másik ingatlan, ami az anyja nevén volt.


Na most, ha a párom nevén volt tényleg ez a lakás amelyben apóssal élünk, akkor is lehet az após a haszonélvező?

Vagy így hogy létezik, hogy megkapta a haszonélvezeti jogot?

Lehet a párom nem tudja jól, s nem az Ő nevén volt az anyja halála előtt a lakás?

Kitolhatott vele az apja?


Mert a másik lakásnál megértem, mert a párom anyjának tulajdona volt, amit szintén a párom nagyapja vett, de ezt a lakást amiben élünk, a páromra íratta a nagyapja még jóval a halála előtt.


Azért érdekelne, mert mindkét lakást kiközösíti magának, ebben nyugdíjas koráig akar velünk élni, s a másik lakásba azért nem tudunk kiköltözni, mert kijelentette, amint nyugdíjas lesz, s kiköltöznénk, át kell adjuk neki. Úgy meg azért nem éri meg kiköltözni, mert párom munkahelyéhez messze van, s nem biztos, hogy este 22 után elérné az utolsó járatot. S az nyaraló, s családi házzá kellene íratnunk, ha bővíteni szeretnénk, s az a ház olyan picike, hogy a szobába ha bevisszük azt az ágyat, amin most alszunk, jó ha egy szekrényt be tudunk zsúfolni, s hely nincs. Gyerekágy meg be se férne. Konyhába egyet lépünk, amint bementünk, s ott a gáztűzhely. Fürdőbe még egy zuhany kabin se fér el. Előtérbe jó ha egy asztal székekkel elfér. Az inkább egy főnek, s nem egy családnak való. Így meg felesleges felújítani, főleg úgy, hogy mire visszaköltöznénk, ha egyáltalán elengedné a fiát, mert legutóbb is albiba mentünk, még gyerek előtt, mert nem bírtuk, hogy iszik, megzsarolta a fiát, ha nem költözünk vissza, inni fog. Persze ugyan úgy ivott, csak a fia féltette az apját is a lakást is, így vissza jöttünk. Szerencsére terhességem óta nem ivott, most pár hónapos a kicsi.

Azért kezdett érdekelni ez mert apóstól folyton azt kell hallgatnom, hogy én egy aljas senkih@zi vagyok aki betette ide a lábát, s egy ilyen senkih@zin@k hallgatnia kell. Ha van valamiről valami véleményem. Pl. legutóbb a kicsi anyatejét minden szó nélkül kivette a fagyóból, s miután szóvá tettem, hogy ne nyúljon a dolgainkhoz, ha olvasztani szeretné a hűtőládát, ami mellesleg önfagyasztós, előző nap illő szólni, mert így sincs sok anyatejem. S a fent leírtad vágta hozzám, s hogy nincs jogom épp azért mert senki vagyok parancsolgatni,s inkább megköszönném, hogy kiolvasztotta a hűtőt.


2011. júl. 26. 16:06
1 2 3 4
 31/32 A kérdező kommentje:
Hát nekünk azért nincs belőle, mert após mindent elvesz a fiától azzal az indokkal, hogy nálunk úgy is elveszne. S párom meg hallgat rá, s a párom papírjai is azóta vannak nálunk mióta együtt élünk, mert amit úgy vásároltunk, hogy semi köze apósnak ahhoz, nálunk van, kivéve a hűtő, mert épp tegnap mondtam a páromnak, kérje vissza apóstól a hűtő hiteléről szóló papírt, s mondta, jó helyen van az apjánál, nálunk elveszne. Holott amit én eddig eltettem, minden megvan. Após meg amúgy minden hivatalos papírt el csuk a fiától. Az, hogy eltnne, gondolom onnan feltételezi, mikor nem vagyunk itthon semmi sincs a helyén ahol agytuk. Szerencsére a hivatalos papírok helyét nem tudja após, de mindig úgy rendezkedik a szobánkban, mintha az ővé lenne, már nem egyszer rá szóltam, hogy a szobánkhoz semmi köze, de hiába :(
2011. júl. 28. 12:50
 32/32 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, valószínű az lehet, amit egy válaszoló írt, hogy nem telt el 15 év, anyukám is ehhez hasonlókat mondott, megkeresni az ügyvédet, hát az nem tőlem függ, páromat meg annyira ez nem érdekli, nagyon tart az apjától, s attól hogy elveszítheti, ha neki áll. Onnan gondolom, hogy ha nekem áll após, nem mer mellettem kiállni, egyszer fel is hozta, hogy azért csak az apja háta mögött áll ki mellém, mert fél attól, hogy elveszítheti az apját, meg kinézné az apjából, hogy kitenne minket utcára. Én mondjuk nem a párom vagyok, megmondogatom apósnak, de ahhoz meg hogy az ügyvédnőt megkeressük, a párom is kell.

Ennyire azért nem mennék bele. De ez is jó, hogy legalább ha felhozza, tisztában vagyok vele, van ilyen is, hogy ha nem telt el 15 év, akkor a felesége után van haszonélvezete.

Lényegében azon is gondolkoztam már, hogy ha nekem állna megint, hogy én nekem kuss van, s egy senkiházi vagyok, aki betette ide a lábát, azzal tudnék visszavágni én is, lényegében ő is senkiháziként jött fel, mindenki magából indul ki, mivel nem az ővé volt a lakás, s engem, se a fiát ne fenyegessen.

Amúgy szerintetek azt megtehetné, ha tényleg ő a haszonélvező, hogy ha mi innen elköltöznénk, s megint megzsarolná a fiát azzal, hogy ha elköltözünk inni fog, s tényleg inna, olyankor semmit nem fizet, h adósságokat halmozna fel a fiának, s olyankor igaz az hogy páromon hajtaná be az állam? Még ezt hallottam anyutól. S apóst ismmerve megtenné h semmit nem fizetne ha elmennénk, s ha alkoholos állapotban lenne. Már volt rá példa, de olyankor az albi mellett mi fizettük a csekkekez párommal, de mi úgy mennénk el innen ha összejön, remélhetőleg minnél előbb, h hitelre tudnánk csak házat venni, s hát gyerek, hitel mellett ez már nem férne be a költségvetésünkbe.

ha nincs hitel ezen a házon hol most élünk, s a haszonélvező adósságot csinál, akkor szerintetek milyen hátránnyal járna ha mi innen amint tudunk mennénk, após meg csinálná amit szokott, ha elmegyünk? páromtól tényleg levonhatják?

2011. júl. 28. 13:15
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!