Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mennyi esély van rá hogy a...

Mennyi esély van rá hogy a fiamat feljelentik?

Figyelt kérdés

A sztori onnan kezdődik, hogy a felettünk lévő lakók rettentően aljas módon viselkednek, de mióta ideköltöztünk eddig(13 éve már) a fiam eltűrte azt hogy hajnali 3-kor ugrálnak, a TV-t direkt nyitott ablaknál bömböltetik kiabálnak és sorolhatnám még.

Pont ma jött egy nem várt alkalom, du. fél 3felé hazajött a fiam kicsit ittasan és lefeküdt pihenni. Erre elkezdtek zajongani a lakók, megelégelte és szólt nekem hogy ő nem bírja fel megy és beszél velük.

Mondtam menj de normálisan beszélj velük, ahogy felért ajtót nyitott a nő, le hallottam hogy beszélgetnek majd erős csapkodásba ment át a társalgásuk és nagyon csúnyán kiabált a nő a fiamra. Ekkor a nő nagyobbik fia neki ment az én fiamnak, és megkérdezte tőle mégis hogy jön ahhoz hogy fel mer jönni becsengetni hogy mi a gond.

A fiam felkapta ezen is a vizet és megverte annyira h a szeme abban a minutumban bekékült. Vége lett ennek a dolognak, lejött hozzám a nő panaszkodni hogy mit csinált az arcával meg az egész fejével a drágalátos fiam(gondolom neki is adott párat)

A nőt megfenyegette a fiam, ha nem tudnak viselkedni és ember módjára élni pokollá teszi, az egész banda életét míg itt laknak.

Kérdem én ha feljelentenének minket önbíráskodás vádjával, érvelhetnénk azzal hogy 13 éve mindennap történik valami az ő részükről?

A fiam 19 éves egyébként.

42/N


2010. okt. 30. 23:06
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
100%

1.) Ha feljelentik, sajnos nem sok jót jósolok, már csak azért, mert tanúskodni nyilván a másik fél mellett fog a szomszéd családja és nem a fiad mellett. Ha meg nem a fiad ütött először, az akkor egyébként jogos védelem, csak ezt sem fogja tudni bizonyítani. (Ez sajnos tapasztalat, volt a munkám során olyan, hogy a 80 éves bácsi lett gyanúsított garázdaságban, mert meg merte védeni magát attól az őrjöngőtől, aki boxerrel ment a fiának, mert az lassítani mert előtte az úton. A fia a boxer ellen egy vízmértékkel védekezett, az állatja belehajolt, így nem lábon találta hanem fejen, természetesen a szerencsétlen srác kapta a legnagyobb büntetést, de szerencsére a kisöreg ellen megszüntették az eljárást.)

2.) Mint azt valaki fentebb már írta, vagy könnyű testi sértés, vagy súlyos testi sértés kísérlet (ez attól függ, hogy mekkora erővel és melyik testtájékra ütött a fiad) ill. ha 8 napon túl gyógyul, akkor súlyos testi sértés. Ha meg nem vetettek látleletet, akkor szerencsétek van, mert a feljelentő és a tanúk vallomása - normális esetben - kevés. A KTS-t bíróság vizsgálja, ott valami ejnye-bejnyével meg lehet úszni, az sts-t, ill. annak kísérletét rendőrség vizsgálja, de ha első bűncselekmény és a körülmények is olyanok mint nálatok, pénzbírság.

3.) Az, hogy mekkora elmaradásuk van, semmit sem számít, az nem bűncselekményi kategória, de érdemes megemlíteni ha esetleg kihallatják, mivel az életvitelükre ad némi rálátást.

4.) Meg kéne nézni a házirendetekben, hogy hétvégén hogyan van leszabályozva a zajos tevékenység, de ha úgy van, hogy pl. szombaton 8-tól 18-ig lehet zajos tevékenységet végezni, akkor sajnos semmit sem tehetsz ha ordítoznak. Természetesen éjjel, vagy a tiltott időszakban ki lehet hívni a rendőröket, bár azon kívül, hogy felszólítják a tevékenység befejezésére, nem tudnak semmit tenni jogszabályi háttér hiányában. Viszont a későbbi hasonló gondok elkerülése miatt mindenképpen ki kell hívni őket, hogy nyoma legyen. Egy esetleges eljárás során ezeket az iratokat csatolhatják.

5.) Meg kell beszélni a szomszédokkal, hogy abban az esetben, ha feljelentést teszek csendháborítás miatt, hajlandóak-e többen is tanúskodni, mert csak így lehet véget vetni a dolognak.

Egyébként mindent összevetve, egy sötét utcán el kéne kapni és úgy megverni (természetesen először pokrócot a fejére), hogy egy darabig ne legyen kedve zajongani. Az öcsémék szomszédja egy dilis nő, az élettársa a gondnoka, aki elfelejti beadni a gyógyszereit és még alkoholista is. Rendszeresen éjjel ordítozik, ha szólni mernek neki, akkor a sógornőm le van ku...ázva, a 6 éves unokaöcsémmel közli, hogy ki fogja nyírni, és nem lehet semmit tenni. Az öcsém egy béketűrő, jámbor melák, de a múltkor kis híján elverte. Hozzáteszem, én kisebb vagyok kevesebb béketűréssel, így én már régen megvertem volna! Nekik annyit tudtam tanácsolni, hogy vegye fel a nő életveszélyes fenyegetéseit a telefonjával, aztán húzzanak feljelentést tenni, szerencsére ők ketten vannak és a szomszédok is tanúskodnának.

Anyámék házába kb. két éve költözött egy nő a két gyerekével. A nőt ezer éve ismerem, normális, kulturált, művelt nő, a váláskor jött ide a két gyerekével. Egyszerűen nem bír a fiával, ha elment valahová, a fia máris bulizott a haverjaival, a 8. emeletről dobozos tejet hajigáltak a kocsikra, kipisiltek az erkélyről, folyamatosan össze van köpködve a lift, össze van firkálva, a tükör a liftben tönkretéve, stb. Nemrég a srác is nagykorú lett (a nővére meg már 20 éves), anyuka pedig elköltözött. Nem hibáztatom, én sem bírnám. Azóta a lakás egy szemétdomb, napi szinten vannak a részeg bulik, a szomszédok többször kihívták a rendőrséget és most kezdtek aláírásgyűjtésbe. Sajnos sokra nem mennek vele, mert saját tulajdonú a lakás, ki nem tehetik őket, legfeljebb megbüntetik, de az sem sokat számít, mert hiába nagykorúak, még tanul mind a kettő, nincs jövedelmük, a szülők fizetik a lakás rezsijét.

Amúgy meg nagyon tetszik itt a sok "józan életű" ember, aki nem azzal foglalkozik, hogy lassan beleőrülnek a zajba, hanem azzal, hogy szombat délután miért volt enyhén ittas a 19 éves srác. Szerintem nem elítélendő, ha valaki a haverjaival megiszik ebéd után két-három sört és enyhén meg is érzi. Ettől nem alkoholista, nem félrenevelt lumpen. Én szoktam szombaton ebéd után aludni még sörözés nélkül is, nem tudom, hogy miért elítélendő csak azért, mert nem színjózan volt, hanem spicces. Ettől legfeljebb alacsonyabb lett az ingerküszöbe és azért ment fel a szomszédhoz, de ez az alaphelyzeten nem változtat, nem ő a hibás a kialakult helyzetért.

Még egy: nőt megütni... ha nekem jön tíz kifent körömmel, én is lecsapom. Attól, hogy nő, nincs joga büntetlenül verekedni. (39/n)

2010. okt. 31. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:

ma 02:42


szerintem tök szar hangszigetelésű (panel?) lakásban vagytok, ha gyerekek ugrálása annyira elviselhetetlen, meg ha énekeltek az tökre felhallatszik, a másik vinnyogása meg le.

2010. okt. 31. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:

Attól függ hogy ki ütött először!


Ha a fiad, akkor gáz, de ha a másik fiú kezdte a lökdösődést és a fiad is visszalökte, majd a fiú erre pofonnal válaszolt, akkor a másik fiú hibás, hiszen csak magát védte...


De ez az elmélet borul, ha a fiad húzott be először és a fiad kezdte a lökdösődést!


Ott van elcseszve a történet, hogy egyedül ment fel a fiad, így bármi is az igazság, a másik kettő szava áll vele(d) szemben...


Miért nem mentél fel vele Te is?

2010. okt. 31. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim ***** válasza:
Offok: 1. Én nem ittam 19 évesen. Azóta se. 2. Egyébként a radiátorcső rázás azt jelenti, hogy zavarja a szomszédot valami zaj? Mert a felettünk lakók rendszeresen rázzák a radiátorcsövet, mindezt hajnal 2-3 körül, vagy éjfélkor. Tuti nem mi zavarjuk őket, mert tényleg nem zajongunk, tévét se hallgatunk hangosan (esténként 11-12-es erősséggel, ami reggel szó szerint hallhatatlan). Akkor mi zavarhatja őket?
2010. okt. 31. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim válasza:

Kedves Kérdező!


Pontosan két hónap telt el kérdésed kiírása óta. Érdeklődnék, mik a fejlemények? Változott-e vmi azóta a szomszédokkal, esetleg lett-e a fiadra nézve vmi következménye az incidensnek?

Írj légyszíves egy részletesebb helyzetjelentést! (Amúgy BÚÉK!)


[10-31 02:42]-es voltam

2010. dec. 30. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!