Több mint 30 éves a történet. Nagymamám a 2.férjével vett egy lakást, ez volt az össz. vagyonuk. Közös gyermekük nem született, de a papámnak előző házasságából volt 1 lánya, akit a mama letagadott a papa hagyatékiján. Az öröklési jog elévülhet?
Figyelt kérdés
Míg élt a papa, született egy vér szerinti unokája is, akiről küldtek fotót, levelet, de a mama eltitkolta előle, szóval úgy halt meg a papám, hogy nem tudott róla. Most a napokban kiderült, hogy 1/6 részben volt a papa nevén egy ház is(a szülői szerintem) és erről hagyatéki tárgyalás lesz. Én kísértem el a mamát az önkormányzathoz, én töltöttem ki azt a papírt neki, amiben gyakorlatilag újra letagadja, hogy lett volna bárkije a volt férjének és így ő az egyedüli örökös. Hányingerrel küzdöttem a helyzettől és végül visszamentem az ügyintézőhöz elmondani az igazságot, de ő azt mondta, hogy büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozott a mamám, szóval ez az ő sara. Nekem furcsa, hogy nem jelentkezett az esetleges örökségért azóta se senki(se gyerek, se unoka), de a kérdésem az, hogy megtehetnék ezt egyébként akár most is? Vagy a mamám halála után is, amikor már szét van osztva az örökség?jún. 13. 06:16
1/2 anonim válasza:
Jogilag lehetőségük van rá, mert a mama halálával nem szűnt meg a jogsérelem, de nem valószínű, de egy ügyvédi konzultáció után sokan rájönnek, hogy nem éri meg a perköltséget.
Már ha egyáltalán eljut hozzájuk a hír. Lehet, hogy a papa sosem került rá az anyakönyvi kivonatra, szóval a jegyzőnek nincs eszköze felkutatni a rokonokat.
2/2 anonim válasza:
Az örökség soha nem évül el.
De ennyi idő után már csak polgári perben lehet követelni az öröklött vagyont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!