Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ügyvéddel kötött szóbeli...

Ügyvéddel kötött szóbeli megállapodás nem teljesülése miatt milyen jogi lehetőségeim vannak?

Figyelt kérdés

Kedves GYIK-esek!

Idén februárban szóbeli megállapodást kötöttem egy ügyvédi irodával arra vonatkozóan, hogy egy ingatlanunkon bizonyos módosításokat hajtsanak végre a földhivatal közreműködésével. Az ügyvéd a dokumentumok beadását a teljes megbízási díj kifizetéséhez kötötte. A díjat kifizettük, a dokumentumokat beküldték, a földhivatal azonban elutasította a kérelmet. Az elutasítást követően egy hosszadalmas ügyintézés következett egy harmadik vállalkozóval, aki rengeteget dolgozott az ügyünkön, de végül ő sem tudott megoldást biztosítani a problémára (az ügyvéddel ellentétben ő azonban nem kért el egy forintot sem).


Beszéltem az ügyvéddel, rákérdeztem, hogy mivel nem teljesült a szolgáltatás, mi a gyakorlatuk a pénzvisszatérítést illetően, ő válaszként arra hivatkozott, hogy dolgoztak vele sokat, így ezt elutasította. Én úgy látom, hogy a szolgáltatásunk a kért változtatások foganatosítására szólt, így azon az állásponton vagyok, hogy teljes befizetett összeg visszajár.


Fentiek fényében szeretnék érdeklődni olyan jogszabályi passzusok vagy lehetőségek felől, amiken keresztül én jogi úton érvényesíthetem az álláspontomat és kérhetem a befizetett díj megtérítését. Ha bárki került hasonló helyzetbe, nagyon megköszönöm, ha mesél róla és elmondja, mi lett az ügy kimenetele.


Köszönöm előre is az értelmes válaszokat!


2023. okt. 1. 17:30
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
55%

„Idén februárban szóbeli megállapodást kötöttem”


Van, aki ezt tudja tanúsítani? Pontosabban azt, hogy mi állt a megállapodásban? Ha nem, akkor így jártál. Nem is értem, hogy lehet ilyet nem lepapírozni...


Általában egyébként a szolgáltatás igénybevételéért fizetsz, nem a végeredményért (illetve annak függvényében fizetsz, hogy mennyire vagy megelégedve). Tehát hiába csinálnak szart, te azt fizeted ki. Ezért is kellett volna papírt írni, amiben leírjátok a konkrét feltételeket, mint például ha nem érik el a célodat, akkor visszafizetik a pénzt.


A másik dolog, hogy SOHA nem fizetünk előre. Csak akkor, hogyha már van eredmény.

2023. okt. 1. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Nem az volt a kérdés, hogy mit kellett volna másként csinálni, hanem hogy ismer-e valaki jogi lehetőséget a pénz visszatérítésére.
2023. okt. 1. 20:23
 3/13 anonim ***** válasza:
69%

Amire szintén adtam választ... Hadd idézzem magamat:


''Van, aki ezt tudja tanúsítani? Pontosabban azt, hogy mi állt a megállapodásban? Ha nem, akkor így jártál. Nem is értem, hogy lehet ilyet nem lepapírozni...''


Hogy értsd is; ha jogi útra akarod terelni az ügyet, akkor NEKED kell bizonyítanod, hogy miben állapodtatok meg, nem a másik félnek, hogy amit te állítasz, nem igaz. Alapból már a tényt sem tudod bizonyítani, hogy a megállapodás köztetek megszületett. Ha pedig kézpénzben fizettél, még a pénzátadásnak sincs bizonyító erővel rendelkező bizonyítéka.


Szóval nincs olyan ember, aki ismerne jogi lehetőséget az esetedre, mert ILYEN NEM LÉTEZIK. Szerződésszegésért lehetne polgári pert indítani, csak épp szerződésed nincs...


De, ha nekem nem hiszel, akkor menj el egy ügyvédhez jogi tanácsért. Ha nem fog körberöhögni, hogy mekkora marha voltál, még olcsón meg is úszod.

2023. okt. 1. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Ha valaki tudja helyesen értelmezni amit írtam nyugodtan írja meg észrevételét, kiváncsian várom.
2023. okt. 1. 21:00
 5/13 anonim ***** válasza:

Az előző válaszoló is teljesen helyesen értelmezte a kérdésedet.

A szóbeli szerződés is érvényes szerződés. De csak akkor tudsz vele bármit is kezdeni, ha bizonyítani tudod, hogy ténylegesen volt olyan szóbeli megállapodás, hogy fizetned csak akkor kell, ha sikerül nekik megoldani az ügyedet.

Ügyvédek esetében alapesetben az ügyintézésért szoktak fizetni a kuncsaftok, nem a sikerért.

Lehet persze megállapodni úgy is, hogy a fizetés mintegy sikerdíj-jellegű, azaz csak akkor kell fizetni, ha az ügyvédnek sikerül elérni azt, amit te szeretnél. Viszont erre mindenképpen kell rendelkezned bizonyítékkal, hogy így állapodtatok meg. Hangfelvétel, tanúk, miegymás. Ha semmi nincs, akkor egyszerűen nem tudsz mit lépni az ügyben. Egy állítás egy tagadással szemben. Ha nem fizettél volna előre, akkor utólag az ügyvéd perben kényszeríthetett volna arra, hogy fizess neki az ügyintézésért. Mert ő, veled ellentétben, papírokkal tudta volna bizonyítani, hogy dolgozott neked.

Ez olyan dolog, hogy én is állíthatnám, hogy adtam neked kölcsön 1 M Ft-ot, csak nem kértem róla elismervényt. Engem is kiröhögnének, ha ezért be akarnálak perelni, minden bizonyíték nélkül. Viszont ha ragaszkodnék a perhez, egy ügyvéd egész biztosan elvállalná az ügyet, és fizetést is kérne érte (jogosan), annak ellenére, hogy garantáltan nem tudná elérni, hogy kifizesd nekem a milliót.

2023. okt. 2. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Semmilyen, kérdező.


Az ügyvéd jogszerűen teljesített azzal, hogy beadta a papírokat a földhivatalba.

Amennyiben az eredményért - külön - nem vállalt felelősséget (az ügyvédi megbízás főszabály szerint nem eredménykötelem) akkor Ő az elutasításért nem felelős.


"Idén februárban szóbeli megállapodást kötöttem egy ügyvédi irodával arra vonatkozóan, hogy egy ingatlanunkon bizonyos módosításokat hajtsanak végre a földhivatal közreműködésével."



Értem mit akarsz, csak rosszul fogalmazol...


Az ügyvéd SEMMILYEN módosítást nem hajthat végre az ingatlanodon, arra csak a földhivatalnak van hatásköre, vagyis a földhivatal nem közreműködik, hanem Ő JÁR EL az ügyben.

Az ügyvéd legfeljebb kérelmet nyújt be a képviseletedben (eljárást kezdeményez). Ő másra nem is vállalhat - jogszerűen - kötelezettséget.


A vállalkozó teljesen más ügy. Ő nem jogi szolgáltatást nyújt, hanem műszaki - szakmai tevékenységet fejt ki, (gondolom az elutasítási kérelemben ezek le is voltak írva) ami viszont vállalkozási szerződésként már EREDMÉNYKÖTELEM!

Itt az előre fizetésnek - már ha van ilyen - teljesen más a jogi jelentősége (előleg). Az ilyen - vállalkozói - munkát, többnyire mindig UTÓLAG kell kifizetni.

2023. okt. 2. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Kérdező!


Az ügyvédi megbízást írásba kell foglalni, kivéve ha az csak jogi tanácsadásra irányul.


Ha elmarad az írásba foglalás, ettől még nem érvénytelen, de ebben az esetben neked kell bizonyítani a megbízás tartalmát.


Ha ez sikerülne is esetleg, akkor sincs jogi lehetőséged a megbízási díj visszakövetelésére.

Lsd.: előző hozzászólás

2023. okt. 2. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, sikerült elérni, hogy az ügyvéd visszafizesse a pénzt. Felhívtam telefonon, és kulturáltan elmondtam neki, hogy úgy látom nem a megállapodásunknak megfelelően teljesített, ezt pedig dokumentálni fogom az erre vonatkozó felületeken. Rosszul indultam neki, ebben az esetben nem a jogi úton kell keresni a megoldást, elég a józan paraszt ész. Legyen ez tanulság minden kommentelőnek, különösen az 1 válaszoló hugyagyunak.
2023. okt. 2. 11:48
 9/13 anonim ***** válasza:
57%

Húgyagyú vagyok, mert leírtam a releváns választ? Téged sem az eszedért szeretnek, úgy látom...


Van az a mondás, hogy a legnagyobb hülyéknek van a legnagyobb szerencséjük, látszik, hogy itt is igaz ez a közhely. Simán mondhatta volna az ügyvéd, hogy ha valami nem tetszik, akkor pereld be. Volt akkora mákod, hogy az ügyvédben volt annyi gerinc, hogy visszaadja a pénzedet, ettől még nem te leszel a legleleményesebb ember a világon...


Azt pedig távolról sem nevezném józan paraszti észnek, hogy alaptalanul megzsaroltad az ügyvédet. Ezt inkább vakmerő blöffnek hívják.

2023. okt. 2. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Fáj az igazság hogy bebizonyosodott, csacsiságokat beszéltél. Rossz érzés lehet beégni ilyen szinten.
2023. okt. 3. 14:18
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!