A bíróság visszautasíthat olyan ellentmondást, amiben a másik fél olyan dolgot vitat, amit bíróság már jogerős itéletben megállapított?
Visszautastja.
#1-nek:
Ne hozhat olyan döntést, amellyel megkérdőjelez egy jogerős ítéletet.
Nincsen újabb bizonyíték. Röviden 2021-ben dolgoztam egy cégnél kb egy évig. A munkát javarészt home-officban dolgoztam, de pár alkalommal az irodában is. Kb 1,5 hónap után nem kaptam meg a munkabérem, pár napra/hétre rá, pedig a cégvezető és minden egyéb felettes eltűnt, anélkül, hogy bármilyen felmondást kaptam volna. Ezt követően a megyei kormányhivatal munkaügyi felügyelő részelegéhez fordulta,egyrészt azért, mert nem kaptam fizetls, meg időközben kiderült, hogy be se jelentettek, mert kiküldte a NAV a felszólítást, hogy fizessem be az egészségügyi járulékot. A kormányhivatal végül az eljárást lefolytatta, és jogerős határozatban megállípatotta, kb félévig tartott az eljárás,hogy a cég munkaügyi jogsértést követett el, mert a munkaviszonyonyomat a NAV-nak nem jelentette, a 1,5 munkabérem nem fizette ki, illetve a 1,5 után pedig az állásidőre jutó alapbért nem fizette ki, valamint az is megállapítást nyert, hogy még a munkaidőmről se vezettek nyilvántartást. Ezután pedig a törvényszék munkaügyi részlegéhez fordultam, aki végül megitélte nekem 8 havi bért, mivel határozatlan időre szóló munkaviszonyzt kötöttünk. Az itélet hatályba is lépett. Közbe pár héttel azután a cég csődeljárás alá került, így vette egy felszámoló a cég vezetését. Ő is megkapta az itéletet, mondta, hogy akkor ő megírja a felondásomat és akkor végül 10 havi munkabér lett a cégbíróságon lejegyzeve nem vitatott hitelezői igényként, ami munkabérből származik. Végül is akkor júniusban megkaptam egy havi fizetést az állami bérgerancia alpból és a felszámoló utólag el is végezte a bejelentést a NAV-nak. De mivel csak egy havi bért kaptam meg, ami azért nem 10 havi, az interneten kutatva megtaláltam, hogy az ügyvezető igazgatót is be lehet perelni mögöttes felelősség címmel, ha a hitelezői érdeketet nem vette figyelembe.Ezek én úgy véelem az én esetembe adottak, mivel a munkaér fizetésének esedékes dátuma után eltűnt, már 2 éve, nem tájékozatitt a csődhelyzetről, mind kdierült be se jelentett, a kormányhivatlban se jelent meg, sok felszólítás ellenére sem, ezeket a jogsértéseket a munkaügyi felügyelőség is megállapította, illeztve végül a felszámolóval nem vette fel a kapcsolatot, nem adta át a cég papírjait és végelszámolásait. De mivel a hivatalos lakcíméről visszajönnek a levelek, hogy "elköltözött", ügygondnok lett kijhelölve neki. Ennek a pernek arról kéne, hogy szóljon, hogy a csődhelyzethez hozzájárult el a felelőtlen magatartása, ill. a csődhelyzet beköszöntekor úgy járt-e el, ahogy egy ügyvezetőtől elvárható. Először kibocsátototta a bíróság a bírósági meghagyást, de az ügygondnok írt egy ellentmondást, amiben a cégvezető csődhelyzetbeni megatartásáról alig van szó, hanem, úgy kezdi, hogy tagadja a havi fizetésem nagyságát, amiről egyébként van lepecsételt munkaszerződés is, meg, ahogy mondtam, azt maga munkaügyi bíróság is megítélte az összeget, valamint azt állítja, hogy nem is járna fizetés, mivel ténylegesen megdolgoztam. (de ahogy a fizetést megitélt munkaügyi bíróság, tehát az is tény), illetve még azt is állítja, hogy még azt se bizonyítottam,hogy valóban nem kaptam fizetést. ( pedig a joegrős itéelet elmaradt munkabérrőlk szól, plusz még ott vannak a kormányhivatali határoazatok ez ügyben) Meg a cégbíróságon a 10 havi fizetés, nem vitatott követelésként lett nyilvántartva még tavasszal 15 nap volt elenne fellebezni, de senki nem tette. Ezért gondolom, hogy ezt az ellentmondást vissza kéne utasítani a törvényszéknek, mert olyan dolgokat tagad benne, amiről jogerős itélet van és egyéb jogerős döntések. Ennek a pernek nem az én munkaviszonyomról kéne szólnia ( az már meg volt korábban), hanem a volt ügyvezető csődhelyzetben tanúsított magatartásáról. Azt nem tudom, hogy erre hivatkozva lehet-e kérni az ellentmondás elutasítását.
Egyébként szerintem amit az ügygondnok csinál, már a rosszhiszeműség határa, mivel a perhez hozzácsatatoltama bírósági itéletet és minden egyéb iratot, tehát kellett, hogy lássa, ennek ellenére tagadja..
Kérdező!
Erre van a per eldöntése, ill.megszüntetése.
Ez az egész tudod miről szól?
Időhúzás.
A korábbi ítélet jogerősségét érdemben nem fogja befolyásolni az ügygondnok "kapálózása". Szerintem ezt az egészet engedd el, mert ebből egy vasat sem fogsz látni. Végigviheted az ügyet, meg is nyered (ez nem kérdés), de fizetni nem fog.
Végrehajtást kérsz?
A rajta lévő ruhán kívül nem lesz semmije.
"Engedd el."
Kérdező!
Te keversz egy felszámolási eljárást meg egy polgári pert, amit az ügyvezető mögöttes felelősségére alapozva indítottál..
Az elmaradt munkabéred tárgyában jogerőre emelkedett korábbi ítélet (ami egy munkajogi jogvita) tárgya, hogy nem fizetettek téged ki.
De indítottál egy másik pert az ügyvezető mögöttes felelősségére (ami viszont egy társasági jogi per) alapozva, aminek a tárgya a az ügyvezető felróhatósága. Ennek nincs köze keresetjogilag az elmaradt munkabéred iránti peredhez.
Ebben az ügyben lehetett a meghagyás kibocsátása, amit a - felszámolásban kirendelt - ügygondnok ellentmondással megtámadott.
Ebben nem számít a te korábbi jogerőre emelkedett ítéleted, mert nem ugyanabból a jogalapból ered a jogvita.
Látni kéne az iratokat, mert ezt így kibogozni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!