Még várandós vagyok, de nagyon frusztrál a helyzet. Kedves anyós egymásnak ugrasztott minket a férjemmel, nehezen visszatornáztuk a kapcsolatunkat. Várandós vagyok, s bár azt mondta nem örül a babának és nem tudja szeretni, biztosan akarja látni. Láthatja a babát csak az én jelenlétemben? Őszintén szólva öngyilkossággal fenyegetőzött, ezután nem merném rábízni. Nem teljesen tiszta elméjű, a páromat érzelmileg zsarolja mikor épp mivel. Nálam legutóbb ez a “nincs értelme az életemnek” betett.. azóta is görcsben áll a gyomrom. Milyen lehetőségeim vannak? Én igyekeztem pozitívan és kedvesen hozáállni, de nem sikerült részéről. A terhességemet és a kapcsolatomat is veszélyeztette. Pontosítok: a kapcsolatomat próbálta felbontani, azt mondta, hogy mindent megtenne azért, hogy mi külön legyünk. Bizalmatlan vagyok. Egy aggódó kismama❤️
Vonjam meg tőle a láthatási jogot. ( Kétlem hogy egy pszichológiai vizsgálat után kapna..)
35 szavazat
1/9 anonim válasza:
Semmilyen, ha nem akarjátok, de a pároddal meg kellene egyezni, hogy mit szeretnétek. Nagyszülői láthatást kaphat, ha bíróságon kérvényezi havonta 1x pár órára.
Nyilván amíg pici fel nem merül, hogy felügyelet nélkül odavidd, ha meg ilyen, akkor később sem. Az már a ti megbeszélésetek kérdése, hogy hol, mennyi időre találkoztok.
2022. dec. 12. 04:20
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 anonim válasza:
Ti egy különálló család vagytok és az anyósodnak annyi köze van hozzátok mint nekem,semmi. Persze jogilag,az érzelmi kötődés az megvan a fiához (szerintem nem tudja elengedni) de ha segíteni nem tud csak ártani,akkor jobb ha minnél ritkábban lépne közétek A férjednek meg tudomásul kellene venni,hogy vége a mama hotelnek,alapított egy családot amit csak kizárólag ti írányítotok,de ha a férjed nagyon befolyásolható sajnos akkor nem lesz jó életed,ezért kellene felvilágosítani,hogy nem baj ha beszél az anyjával de ne keverje köztetek a légkört, mert így is nehéz! De ha érett a házasságra akkor ezt tudná kezelni, azt tudom nálam nem keverné senki a sz@rt mert megszűnne a kapcsolat,ha kell az egész családjával,és ha a férjed nem áll melléd akkor menjen a mamához. De ez csak a végsőnek a legvége, mivel nem akarlak rábeszélni (gondolkodtam hogy leírjam e) mert egy gyermeknek kell mind a két szülő,de a nyugodt kiegyensúlyozott légkör az mindennél fontosabb!
2022. dec. 12. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Nos, csak halkan jegyzem meg, a gyereknek apja is van, a férjed, akinek az anyja a te anyósod. A kedves apuka épp ugyanolyan teljes jogú szülő, mint te. Tehát te hiába nem engeded, hogy anyós nélküled lássa a gyereket, a férjed megfoghatja a babát és viheti az anyjához.
Így aztán első körben a ferjeddel kell leulnod beszélni
2022. dec. 12. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
De miért ne lennél a baba mellett, mikor találkoznának anyósod és a baba? Te vagy az édesanyja, melletted a helye, hol lennél Te, mikor a baba nincs otthon? Ha meg a baba megy, Te is mész. :)
Szerintem túlgondolkodod, a férjed meg a beleegyezésed nélkül biztos nem fogja ide-oda vinni-hozni a babát a jelentléted nélkül csak úgy. Mindent megbeszéltek, anyósod vagy megy hozzátok mikor otthon vagytok, vagy együtt látogatjátok meg anyósodat. Ha külön éltek, én nem félnék ilyentől hogy mi hogy lesz. Nomeg nem a babában akart kárt tenni, és magában sem fog remélhetőleg. Lehet a babától végre kicsit helyreáll a gondolkodása, hogy mit veszít ezzel a gondolkodással. Amíg nem éltek együtt, szerintem nincs mitől félni. A többit meg a férjeddel úgyis megbeszélitek (a rokonlátogatásokat).
2022. dec. 12. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Nem anyósod joga a kérdés.
A férjedé. Az pedig ugyanaz, mint a tiéd. Ha akarja, viszi.
2022. dec. 12. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Kérdező, eltilthatod tőle. Én egy öngyilkossággal fenyegető embernek nem adnám át a gyerekemet.
Ő meg indíthat nagyszülői láthatást, amikor heti 2-3 órában a TE jelenlétedben láthatja a gyereket.
Nem, egy ilyen nőhöz a férjem sem vinné - bár neki is lenne annyi esze, hogy önmagától int be anyucinak - de sajnos a te férjed manipulálható (nem véletlenül ment tönkre majdnem a kapcsolat.
2022. dec. 12. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
A férjeden múlik a kapcsolatod. Vagy elküldi az édesanyját a bús p.csába és kiáll a családja mellett vagy egy szar alak. Ezt a bejegyzést nyugodtan mutasd meg neki.
2022. dec. 12. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
Kedves anyós egymásnak ugrasztott minket a férjemmel
Nem kell másra fogni a kapcsolati zűröket.
2022. dec. 12. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 A kérdező kommentje:
Semmilyen kapcsolati zűr nem volt közöttünk, egészen addig, míg nekem nem hazudott arról, hogy miket mondott neki a férjem, a férjemnek meg mást mondott arról, hogy én miket mondtam neki. Leültünk megbeszélni. Fiatalok vagyunk, egyetemisták, nyilvánvalóan nehéz helyzet. Rajtunk is hatalmas a stressz, a felelősség. Szerencsére a férjem is mellettem áll, ahogyan a család többi tagja is, ettől függetlenül egyik gyermeknek sem jó hallani - akármilyen hül*e is az anyja- hogy kárt akar tenni magában. Az anyósom pedig kijelentette, hogy nem tudja szeretni ezt a gyermeket és nem örül neki. Nekem az első találkozásunkkor mikor már tudta a várandósságom ( előtte nem volt rám kíváncsi) olyan ebédet készített, amibe alkoholt rakott.. szerintem akinek van gyereke nem adná a gyerekét oda egy ilyen nőnek. A férjem természetesen nem vinné el nélkülem, mert a gyerekének sem akar rosszat, s a gyermeknek az anyja mellett a helye - mondjon erre bárki bármit. Engem csupán az érdekel, hogyha arra vetemedne ez a csoda nő, hogy nélkülem akarja látni a babát, akkor van e ehhez joga vagy sem. A családom és a férjem sem hagyná ezt. Jogi kérdés volt, nem az, hogy a férjemmel való kapcsolatunkat elemezzük vagy hogy a férjem elviheti e vagy sem. Nem elvetemült, egy pici babát aki szopik még nem fog elvinni az anyja mellől..😂
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!