Jogosultak lehetünk kártérítésre? Felelősségre lehet vonni az intézményt? (betegjog)
A kislányomnak van egy veleszületett betegsége. 2 hónaposan az egyik gyerekkórházban egy felületes vizsgálat utána közölték, hogy rendben van a gyerek, erről leletünk is van. 1 évvel később saját magam jártam utána magán úton, ahol bebizonyosodott, hogy fennáll az a veleszületett probléma és súlyos lemaradásban van, hátránya is származik belőle, hogy nem 1 évvel előbb derült ki és nem tehettük meg korábban a lépéseket, nem kezdhettük el a fejlesztést.
Ilyenkor érdemes perelni, felelősségre vonni az intézményt? Van esély kártérítésre vagy akármire??
Ezt csak úgy tudhatod meg, ha konzultálsz egy orvosi ügyekkel foglalkozó ügyvéddel.
Jelen pillanatban nálunk még csillagászati távolság van az ilyen ügyekben, pl Amerikától.
Korai fejlesztéssel foglalkozom.
Nagyon sok múlik a konkrét diagnózison, és a gyermek állapotán. Van, amit szimplán nem lehet 2 hónaposan diagnosztizálni.
Konzultálj betegjogi képviselővel, mert így nehéz.
2 hónaposan nehéz még bármit is diagnosztizálni, mivel nagyon fiatal és fejletlen. Minden gyerek más és más, ezért simán lehettek olyan eredményei, mint azoknak, akik később normálisan fejlődtek.
Pert nyerni akkor lehetséges, ha az akkori eredmények egyértelműen mutatták a problémát, egyértelműen nem fértek bele a határokba. Biológia nem olyan, mint pl. a matematika, ahol éles határvonalak vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!