Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Kötetlen munkarend. Kinek van...

Kötetlen munkarend. Kinek van igaza ezzel kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Hátha van valaki, aki jártas itt a munkajogban. Munkaszerződésem szerint heti negyven órát kell dolgoznom, ami 20 óra kötött, és 20 óra kötetlen munkaidőt jelent. Ezen felül a szerződésben semmi más nincs meghatározva, tehát nincs törzsidő, munkakezdés / munkavégzés ideje nincs rögzítve.


Nagyobb cég, állami szféra, kb. 40 fős a telephelyünk. A közvetlen főnököm folyamatosan b*szogat engem, illetve pár másik kollégát reggeli késések miatt, vagy ha délután 5-10 perccel korábban elmegyünk, mivel távolsági buszhoz vagyunk kötve, és senkinek nincs kedve fél órát vagy még többet ácsorogni a buszmegállóban a következő járatra várva. Pár kolléga rendszeresen, lelkesen beszáll a másik b*szogatásába,imádják ezt, élvezik.


Egyik kolléganőm megsúgta, olvassam el a munkaszerződésem alaposan, szerinte ugyanis jogtalan a folyamatos csesztetés, és ha úgy adódna, a munkaügyi bíróság vagy micsoda is mellém állna, ugyanis nekem heti 20 órát kell bent töltenem az irodában a szerződés szerint, amit bőven ki is töltök (több mint 30 órát tuti bent vagyok). Jelzem, a munkámat maradéktalanul és lelkiismeretesen elvégzem, sosincs elmaradásom, soha nem volt rám panasz.


A kötetlen munkaidő egyébként a munka jellegéből adódik, mivel sok más helyre kell utaznunk, emberekkel dolgozunk (környezettanulmányok, stb.).


Szerintetek kinek van igaza?



2021. szept. 2. 20:11
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
#10 Igen, ha a vezetőség normálisan gondolkodna és nem mondana ellent a szerződésben foglaltaknak, akkor lennie kellene törzsidőnek. De egyáltalán nincs.
2021. szept. 3. 22:09
 12/14 anonim válasza:
100%

Lehet, hogy ugyanott dolgozunk? ;)

Egyébként ha más telepekre is ki kell menned, akkor a munkáltató lazán elvesztene egy pert, kivéve ha nem rak rád nyomkövetőt vagy csipogtat be minden egyes telepbelépéskor. Azaz ha nem tudja bizonyítani, hogy a heti 40 órát nem dolgoztad le, akkor befoghatja.

2022. okt. 6. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Az alapvető mentális fejlettsèg hiányzik a borsó agyú felettesedből. Mifelènk az ilyet bele dobjuk a külső kontènerbe. Azóta az felmondott, ès èn vagyok helyette.
2022. okt. 7. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:
Akkor ezek szerint mégsem én vagyok a hülye, hanem a főnök túl begyepesedett ilyen szempontból.
2022. okt. 7. 13:11
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!