Kaphat-e árvasági ellátást egy szellemi fogyatékos felnőtt fiú, ha meghaltak a szülei?
36 éves, és cselekvőképes hivatalosan, mert kiskorában nem tűnt annyira betegnek, hogy gyám kellett volna. És m szülei nem intézték ezt a hivatallal, felesleges macerának érezték.
Nem voltak kimagaslóan gazdagok, de elég jó keresett mindkét szülő. A fiú anyja régebben meghalt egy balesetben. Onnan ketten maradtak... Az apa már néhány éve nyugdíjba mehetett, ki is használja ezt, nyugdíjas volt.
Viszont egyszer csak hirtelen meghalt. Azóta velünk, távolabbi rokonokkal él a fiú, illetve van, hogy mi vagyunk nála a szülei házában.
Rokkantsági járadékot kap az államtól, ami rettenetes kevés. A szülők ezt kitudták pótolni a jó keresetükből, de a mi családunkban mindenki nagyon keveset keres.
Úgy hallottam, hogy a szellemi fogyatékosokat felnőttként is úgymond gyerekként tekinti a tórvény, és részesülhetnek árvasági ellátásban.
De eddig falakba ütköztem, olyan indokkal, hogy nem volt gyámság alatt.
Nehezen igazodik el a jogszabályokban, létezik mindez????
Ha tudná egyedül gondoskodni magáról, akkor is olyan kevés az a rokkantsági, amit kap, abból nem tudná megélni. Ráadásul van olyan szinten szellemi fogyatékos, hogy nem tud egyedül megélni és intézni az ügyeit.
Mit tehetnék, hogy a szülei halála jogán kapjon valami rendszeres támogatást??
Az árvasági ellátást szerintem teljesen idevágó lenne!!!
Aki volt hasonló cipőben vagy ismeri a jogszabályokat, segítene?
Köszönöm!!!!
Próbáld a családsegítők támogatásával elintézni, hogy te legyél a gyámja.
Amúgy a törvény szerint létezik rokontartás, tehát a rászoruló legközelebbi rokonait kötelezhetik is erre.
Ha a családsegítő, a gyámhatóság nem elég, fogadj ügyvédet. Ha szeretettel törődsz vele, gondoskodsz, akkor támogatni fogják, hogy a gyámja légy. Eddig sem hagytad magára.
Az ilyeneket előbb-utóbb megtalálja a lakásmaffia, úgyhogy fokozottan oda kell rá figyelni, segíteni.
Jesszus, hogy írhattok ilyen kegyetlenségeket, intézet?!!!
Nem az a kérdés, hogy ki hogyan passzolná le!
Ő egy nagyon jó ember, csak némi segítséget igényel a mindennapokban, amit én megadok, amíg tudok. Viszont úgy érzem, a szülei halála után neki járna valami!!!
Gondoljatok csak bele, ha pl meghal egy nyugdíjas párja, kapásból kapja az özvegyi nyugdíjat....úgy, hogy van rendesen saját nyugdíja, nem beteg, nem szorul más segítségére, csak úgy kapja, holott egyedül már nincs annyi kiadása.
.Egy önmagát ellátni nem képes embernek sokkal inkább kellene, hogy járjon valami, ha a szülője, nyugdíjas szülöje meghal...!!!
Gondoljatok már bele!!!!!
Nem tudom elhinni, hogy semmi lehetőség!?
#6 Ez nem így működik.
A szüleinek kellett volna biztosítást kötnie a gyerekük javára hogy a haláluk után járjon neki valami pénz. Egy 36 éves felnőtt emberről van szó és az elmúlt 20 évben már igencsak kikerült abból, hogy árvaellátásra jogosult lehessen.
Vannak másféle segítség módok, támogatások, az árvaellátás nem ilyen.
"Megváltozott munkaképesség címén akkor állapítható meg az árvaellátás, ha a szülő elhalálozása a gyermek 16. (nappali tagozatos hallgatóként 25.) életévének betöltése előtt következett be és a gyermek ekkor már megváltozott munkaképességű személy volt, vagy az árva az árvaellátás folyósításának megszűnése előtt vált a gyermek megváltozott munkaképességűvé."
EZÉRT kell a már megjelölt szervezetekhez fordulni pl. a családsegítő szolgálathoz, mert ők tudják hogy milyen segítséget lehet neki adni, miféle támogatási formák vannak amik kérhetőek és honnan. A fogyatékosságnál feltételezik, hogy az már akkor is fennállt amikor a szülő még nem volt nyugdíjas, az illető meg még 18 év alatti volt. Ez nem történt meg. A jogalkotótól olyat vársz el ami egy előre nem látható eset. Itt nem az árvaellátásnak kell most belépnie 36 évesen, hanem másféle segítségnek.
Senki nem mondta neked hogy nincs semmilyen lehetőség. Pont azt írták le, hogy van, csak be kell menni megkérdezni azoktól akiknek ez a munkájuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!