A George Floyd megölésével vádolt Derek Chauvin rendőr tárgyalása az első koncepciósper a modern Amerikában?
A George Floyd (aki bűnöző életformát folytatott, és komoly priusza volt) megölésével vádolt Derek Chauvin rendőr tárgyalása az első koncepciósper a modern Amerikában?
Érdekes videó elemzés: [link]
> Az 1970-es 80-as évekig egy agresszív fenyegető bűnözőt gumibotozással varázsoltak letartóztatható szállítható állapotba.
Etiópiában meg éheznek. És? Az adott esetet az elkövetés időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell megítélni.
> Azonban tudjuk, hogy Floyd erősen drogozott, így ez a rátérdelős eljárásnak akár lehetett olyan kockázata hogy a légzés összeomlása vagy szívmegállás bekövetkezhet.
Volt más alapbetegsége is? :-) A dolog azért lényegtelen, mert a rendőr kb. az első perc után már indokolatlanul alkalmazott erőszakot, olyan jellegűt, ami egy teljesen egészséges ember esetében is életveszélyes. Meg a rendőr nem vak és süket, érzékelnie kellett, hogy George Floyd fuldoklik.
> Node ez a rendőrök többségénél gyakri az USA-ban, hiszen 1főre harmada annyi rendőr jut csak az USA-ban mint Magyarországon, nehezen kezelik ezért a helyzetet, túlterheltek.
Ez is – mint a rendőr általános mentális állapota – maximum az ítélet mértéke szempontjából lehet érdekes. A bűncselekmény tényén ez nem változtat. A bankrablás akkor is bűn, ha az elkövető szegény és nélkülözött egész életében.
> Ilyen esetben azonban egy rendőrnek 1-2 évet kell csak kapnia.
Van itt pár súlyosbító tényező: hatalommal való visszaélés, korábbi panaszok és elmarasztalások, félig-meddig szándékosság (lehet, hogy nem akarta megölni George Floydot, de hogy halálfélelmet akart neki okozni, az eléggé nyilvánvaló). Ha a rendőrnek csak 1–2 évet kellett volna kapnia, akkor mennyit kellene kapnia egy olyan embernek, aki nem rendőrként öl meg egy embert, és hirtelen felindulásból vagy gondatlanságból? 1 hónapot? Nyilván nonszensz lenne.
Ha a magyar jogszabályokból indulunk ki – az ámerikánus jogban nem vagyok otthon annyira – akkor nálunk az emberölés 10–20 év szabadságvesztéssel büntethető, ha fennállnak bizonyos súlyosbító körülmények. A különös kegyetlenség pl. ilyen, de gondolom vitatnád, hogy ez fennáll-e. De ilyen tényező az, ha az emberölés védekezésre képtelen személy sérelmére történik. Ez viszont objektíven fennáll, egy előtte már megbilincselt ember volt az áldozat. Aztán ehhez jön még hozzá a hivatali visszaélés. Tehát Magyarországon is alapesetben minimum 16–17 év szabadságveszés lenne az ítélet egy ilyen ügyben (most teljesen függetlenül a rendőr életének előzményeitől, és az elkövető, vagy az áldozat etnikai hovatartozásától, az esetet követő médiafelhajtásból, meg attól, hogy 1237-ben mi volt törvényes és mi nem a Khmer Birodalomban).
> Vagy egy szakmai hibát óriásira nagyítanak,
Óriásira nagyítanak?! Mégis mi az, ami ennél nagyobb „szakmai hiba”? Egy tömeggyilkosság? Az már megérdemel akár 2–3 év börtönt is szerinted? :-)
"Etiópiában meg éheznek. És? Az adott esetet az elkövetés időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell megítélni."
Csak kifejtettem neked a történetet, hogy a térdelős eljárás humánusabb mint a régi gumibotozás, és megfelel modern minden szabálynak.
"A dolog azért lényegtelen, mert a rendőr kb. az első perc után már indokolatlanul alkalmazott erőszakot, olyan jellegűt, ami egy teljesen egészséges ember esetében is életveszélyes"
Totál tévedés. Ez egészséges embernél semmit problémát nem okoz.
" A bankrablás akkor is bűn, ha az elkövető szegény és nélkülözött egész életében."
NE hasonlíts egy bankrablást erkölcsileg egy direkt erőszakos bűncselekményt, egy bűnmegelőzésnél rosszúl alkalmazott rendőrségi eljáráshoz.
A hirtelen felindulás vagy szerelemféltés ma is kemény enyhítő körülménynek számít minden jogrendben.
Igen itt politikai és média nyomására túltolták a biciklit alaposan. Semmi szándékos emberölési kísérlet nem bizonyítható. De te már tömeggyilkossághoz méred...
Ugyan, vajon mi is okozhatja nálad ezt az elfogultságot...? :))))
> Csak kifejtettem neked a történetet, hogy a térdelős eljárás humánusabb mint a régi gumibotozás, és megfelel modern minden szabálynak.
És ennek mégis milyen relevanciája van abban, hogy egy adott pillanatban, egy adott államban mi jogszerű és mi nem? A máglyahalál még kevésbé volt humánus. De ettől Derek Chauvin ítélete kevésbé lesz jogszerű?
> "A dolog azért lényegtelen, mert a rendőr kb. az első perc után már indokolatlanul alkalmazott erőszakot, olyan jellegűt, ami egy teljesen egészséges ember esetében is életveszélyes"
> Totál tévedés. Ez egészséges embernél semmit problémát nem okoz.
Ezt most teljes komolyságból mondod? Te kipróbálnád, hogy milyen hátrabilincselt kézzel, hason fekve az, ha valaki kilenc percig nyakadon térdel a fél testsúlyával? Vagy amúgy ez indokolttá teszi, hogy egy nagyobb ellenállást nem mutató, már megbilincselt, fegyvertelen embernek nyugodtan a nyakára lehet térdelni, annak ellenére, hogy többször jelzi, hogy nem kap levegőt? Áhh… Ennek nyilván ennek az égadta világon semmiféle kockázata nincs, és teljesen normális, megszokott dolog.
> NE hasonlíts egy bankrablást erkölcsileg egy direkt erőszakos bűncselekményt, egy bűnmegelőzésnél rosszúl alkalmazott rendőrségi eljáráshoz.
Nem hasonlítottam össze a két dolog *súlyát*. Amit összehasonlítottam, az az, hogy a jogszabályok általában nem tartalmaznak olyan súlyosbító, vagy enyhítő körülményt, ami az elkövető általános közérzetével, hangulatával kapcsolatos. „A vádlott 10 év börtönt érdemelne, de csak 8 évet kap, mert aznap rossz kedve volt, és amúgy is stresszes mostanában az élete.”
> A hirtelen felindulás vagy szerelemféltés ma is kemény enyhítő körülménynek számít minden jogrendben.
Igen, ez rendjén is van, egy erős érzelmi állapotban az ember fiziológiailag válik részben képtelenné a tettei kontrollálására, a tettei a következményének a mérlegelésére. A túlterheltség viszont nem ilyen erős érzelmi állapot, nem teszi képtelenné az embert, hogy felmérje a tetteinek az esetleges következményeit.
> Semmi szándékos emberölési kísérlet nem bizonyítható.
Hát ez jó kérdés… Ha te egy hátrakötözött kezű ember nyakán térdelsz, aki többször is azt nyöszörgi, hogy nem kap levegőt, akkor te nem szállnál le róla? Fel sem merülne benned, hogy a végén még akár meg is fulladhat? Mégis milyen racionálisan megindokolható oka volt annak, hogy további négy percen át is a nyakán térdelt?
> De te már tömeggyilkossághoz méred...
Bármit lehet mérni bármihez. A hangya súlyát is az elefántéhoz képest. De ez lényegtelen. Én azt kérdezem, hogy ha egy ember halálával végződő indokolatlan „szakmai hiba” nem óriási hiba egy rendőrtől, akkor mi az, ami óriási hiba?
"És ennek mégis milyen relevanciája van abban, hogy egy adott pillanatban, egy adott államban mi jogszerű és mi nem?"
Csakhogy a térdelés a nyak hátsó részén tarkón (ami nem kapcsolódik feltétlen a légzéshez) jogszerű.
Itt a teljes videó, Floyd ellenállt az intézkedésnek nem akart beszállni a rendőrkocsiba, és többször is ki akart belőle mászni.
Itt a teljes testkamerás videó az eseményről (amit a média nem szeretett volna semmiképpen sem leközölni), nem azt fantáziálsz amit szeretnél.
" ha valaki kilenc percig nyakadon térdel a fél testsúlyával?"
Le is mérted a súlyt és arányokat? Vagy csak a fehérellenes elfogultság beszél belőled (etnikai okok miatt?)
"Bármit lehet mérni bármihez."
Persze, akinek nincs erkölcsi érzéke annak lehet is.
> Csakhogy a térdelés a nyak hátsó részén tarkón (ami nem kapcsolódik feltétlen a légzéshez) jogszerű.
Addig, amíg szükséges. Nyilván egy rendőr nem térdelhet csak úgy egy járókelő tarkójára sem. Egy tetten ért bűnelkövető nyakára sem, ha az nem indokolt.
> Itt a teljes videó, Floyd ellenállt az intézkedésnek nem akart beszállni a rendőrkocsiba, és többször is ki akart belőle mászni.
Oké. És nem volt más lehetőség? Mondjuk egy paprika spray? Azért az elvárható, hogy egy rendőr ki legyen képezve arra, hogy ártalmatlanná tegyen valakit, a testi épsége, pláne az élete veszélyeztetése nélkül. Azért emberünk nem egy machete-vel a kezében hadonászott. És a rendőr nem is egyedül volt, én nem hiszem el, hogy néhány rendőr nem tud ártalmatlanná és kezelhetővé tenni valakit, nem életveszélyes módszerekkel. De még ha emberünket egy sokkolóval is lőtték volna le, és az egészségügyi állapota miatt abba halt volna bele, arra még azt mondanám, hogy oké, nem tűnik teljesen indokolatlannak, az meg, hogy belehalt, hát „van ilyen”.
> Le is mérted a súlyt és arányokat?
Nyilván nem mértem le. De nyilván egy ilyen helyzetben az, akinek a nyakán térdelnek, az menekülni próbál, pusztán az életösztön miatt, így nyilván nem egy gyengéd nyakmasszázst kapott az illető. De minden is a súlyarány, az eredmény az, hogy bár emberünk többször jelezte, hogy nem kap levegőt, ennek ellenére volt akkora súly a nyakán, amibe és aminek okán meghalt. (És még ha a rossz egészségi állapota miatt is, akkor is a rendőrnek ezt a lehetőséget is mérlegelnie kellett volna.)
> Vagy csak a fehérellenes elfogultság beszél belőled (etnikai okok miatt?)
Nem. Magyar vagyok, sőt magyarságomra büszke magyar, bár nem vagyok soviniszta. És ahogy írtam a BLM mozgalom engem meglehetősen hidegen hagy. Én azt gondolom, nekünk magyaroknak azokkal a problémákkal kellene foglalkozni, amik számunkra fajsúlyosak. Van belőlük elég. És nem az Orbán, meg a Gyurcsány az, az csak a kirakat, a cirkusz, illetve a mellékhatás, a lenyomat, én valós problémákra gondolok, mint az oktatás színvonala, az egészségügy színvonala, és az emberek általános egészségügyi állapota, az ország és az emberek anyagi helyzete, a civil közélet állapota, és amúgy ha nem is elsődleges problémaként, de a saját etnikumainkkal való együttélés nehézségei.
És ahogy látom, valahol igaz az, amit a #9-es válaszomban írtam. Te nem tudsz elvonatkoztatni a kontextustól. Én az eseményeket ítélem meg, aminél teljesen indifferens, hogy egy fehér rendőr ölt meg egy négert, vagy egy néger egy fehéret, egy kínai egy ujgurt, egy kurd egy törököt, vagy egy hutu egy tuszit. Ennek maximum – az etikai megítélésen túl – annyiból van jelentősége számomra, hogy melyik országban történt a dolog, ott mik a hatályos jogszabályok.
> Persze, akinek nincs erkölcsi érzéke annak lehet is.
Az erkölcs pont a dolgok mérlegeléséről szól, a jó és rossz megkülönböztetéséről, a szélsőségek közötti helyes arányról, aminek előfeltétele, hogy az ember összehasonlítson dolgokat egymással, mérlegre tegyen dolgokat. Igen, akár egy porszemet és egy galaxist is mérlegre lehet tenni. És mérlegre is kell tenni, hogy azt mondhasd, hogy a galaxis nagyságrendekkel nagyobb tömegű. Ugyanígy egy anyázást és egy orrba vágást is mérlegre lehet tenni, és mérlegre is kell tenni, hogy azt mondhasd, hogy az orrba vágás némileg súlyosabb eset.
~ ~ ~
És mivel ma nem lesz lehetőségem több választ írni, az ezen válaszra való reflektálásodon túl én nagyon kíváncsi lennék, hogy előző válaszomban pedzegetett néhány kérdésre mit válaszolnál.
> Ha te egy hátrakötözött kezű ember nyakán térdelsz, aki többször is azt nyöszörgi, hogy nem kap levegőt, akkor te nem szállnál le róla? Fel sem merülne benned, hogy a végén még akár meg is fulladhat? Mégis milyen racionálisan megindokolható oka volt annak, hogy további négy percen át is a nyakán térdelt?
Mert én azt nem értem, hogy ezt hogy lehet nem indokolatlan erőszaknak, a hatalommal való súlyos visszaélésnek látni.
"Nem. Magyar vagyok, sőt magyarságomra büszke magyar, bár nem vagyok soviniszta."
Hányszor hallottunk hasonló frázisokat Károlyi Mihálytól, vagy kommunistáktól PL: Kun Bélától Rákositól, akik elkötelezett doktriner internationalisták voltak?
Ez csak arcmentés. Egy hozzád hasonló SJW harcos és kultúrmarxista szájából ez nem túl meggyőző.
" bár emberünk többször jelezte, hogy nem kap levegőt,"
Jó ezt azért nem lehetett komolyan venni, mert ilyenkor azok a bűnözők is mindig pont ugyanezt mondják, akiknek semmi problémát nem okoz az eljárás. Nehéz már megkülönböztetni az igazit a szimulációtól.
"az oktatás színvonala"
Még mindig jobb mint az átlag Amerikai ahol másodfokú v. kétismeretlenes egyenlet megoldása egyetemi tananyagnak számít.
"és az emberek általános egészségügyi állapota" Életvezetési problémák az okai főként: alkohol cigi cukros ételek magas zsírfogyasztás, elhízás.
"az ország és az emberek anyagi helyzete"
Kapitalizmus van és verseny van, tehát mindenki a saját szerencséjének kovácsa.
"de a saját etnikumainkkal való együttélés nehézségei"
Egy ilyen etnikumról tudok csak. Csakhogy az ő együttélésük sok más országban nagyon hasonló problémákkal jár, tehéát nem kifejezetten magyarországi specifikum.
"Az erkölcs pont a dolgok mérlegeléséről szól, a jó és rossz megkülönböztetéséről,"
Mellébeszélsz frázisaidban. Vannak erkölcsileg nem összemérhető dolgok, melyek már a logika szintjén is elbuknak, ha párhuzamokat keresel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!