Elveheti tőlem a gyermekem?
Férjem pszichés betegnek akar beállítani és elszeretné venni tőlem a 7 hónapos gyermekünk.
Szülés óta eléggé eltávolodtunk, de ebből még nagy probléma nem volt. Hanem az anyósommal össze vesztem (férjem tipikus mama kicsi fia), azóta áll a bál. Férjem nem áll ki mellettem, és folyamatosan szerveszkednek azóta. Pláne mióta mondtam hogy szeretnék válni. Pl órákon át beszólogat, próbál idegesíteni, majd amikor kiakadok felveszi a hangfelvételre.
Sajnos a sok stressz hatására pár napig nem volt étvágyam, meg egy délelött pihentem, (éjjel is sokszor kelek a picihez) megkértem az apját lássa el ő addig. Ebből is hatalmas balhé van, meg hogy ő ezzel igazolja hogy beteg vagyok. Egyébként minden nap én vagyok a kicsivel egész nap, plusz éjszaka is csak én kelek. Most kezdődik nála a szeparációs szorongás, fogzik is, úgyhogy matrica baba, de bírom fizikálisan és mentálisan is , és soha semmi rossz gondolat nem volt bennem hála Istennek.
Szülés után hónapokig szédültem, egyszer ügyeletre is be kellett mennem. Férjem ezt is a pszichés betegségemhez köti, a neurológus egy szóval nem mondott ilyet. Persze lehet ki voltam merülve, és vashiányom is volt sokáig. Mostmár rendeződött.
Ezen kívül.
Volt pár napja egy nagy veszekedésünk, nagyon figyelek arra hogy a pici előtt ne veszekedjünk, így betettem ágyába, és rahajtottam az ajtót, Sajnos a veszekedés addig fajult hogy kidobtam férjem pár holmiját hogy menjen innen. Ezzel is visszaél, úgy adja elő, hogy én kifordultam magamból, meg hogy a gyereket dobtam (soha de soha).
És ő fél tőlem. 😂 Egyébként ez is egy olyan után volt , hogy már órák óta provokált, elém állt üssem meg (utálom az agressziót) egyébként ő rángatott meg úgy hogy tele vagyok foltokkal.
Egyszer kimondtam hogy a gyerek nélkül nincs értelme az életemnek, na azóta azt adja elő hogy én öngyilkossággal fenyegetőzök.
Egyszóval mindennel visszaell.
Pl Ma fáj kicsit a fejem, na az is biztos a betegségem miatt... Úgyhogy minden szavam mozdulatom meg kell gondolni.
Ha látja rajtam a távolságot, kedveskedik, meg mondja, hogy ő el nem venné a kicsit, legjobb anya vagyok. No persze 1 óra múlva meg már mindent máshogy mond. Úgyhogy fogalmam sincs mik a szándékai, úgy érzem folyamatosan játszmázik.
Kerestem pszichológust, Akivel nem engedte hogy én beszêljek, csak ő, természetesen előadhatta magát, a pszichológus szerint szülés utáni depresszióban szenvedek, és a gyerekre is veszélyes vagyok.... Abszurd...
Szerettem volna én is beszélni vele nem engedte férjem.
Zsarol hogy ezek miatt elveszi a gyereket, tudom hogy abszurd. De a családjával összefogva félek hazudnak rólam. (Kijelentette neki a családja az anyjáék)
Első perctől kértem a gyereket ne használjuk fel, próbáljuk békésen, én nem szeretném az apjától egy napra sem elszakítani, pont ezert engedem azt is hogy még itt legyen.
Jövő héten megyek majd pszichiáterhez, szeretnék szakvéleményt hogy alkalmas vagyok anyának, utána pedig pszichologus hogy le tudjam zárni, és túl tudjam magam tenni ezen. No meg persze ügyvéd. De most ebben az időszakban nagyon nehezen halad a folyamat, az időpontok hetek, és aggódom.
Ezekkel az indokokkal, és hazudozással eltudja venni a gyereket? Vagy hogy működik ez? Azt mondta rám hívja a mentőt és bevitet, ha valamit nem úgy csinálok ahogy ő akarja. Ilyen van? Betudom bizonyítani hogy ő hamis indokkal vitet be?
3!
Csak szólok, mivel nagy eséllyel oda van a gyerek bejelentve apukához, az azonnal hívhatja a rendőrséget kiskorú -tartózkodási helyének önkényes megváltoztatása miatti feljelentéssel. Onnantól kalap kabát anyukának....
13!
Fel hát. Vagy szerinted ha apuci fogja a gyereket és költözteti el, akkor az is jól van? Mindkét szülőnek azonos jogai vannak .
Vannak egyéb dolgok amiket nem írok le, mivel nehogy valamelyik is meglássa, azért van fegyver a kezemben, és folyamatban vannak dolgok.
Az albérlet ahol vagyunk, a kolléganőm lakása, és kb mindent én vettem ide, (férjem költözött később hozzám). úgyhogy semmiképpen sem hagyom itt. Van közös házunk ahová be vagyunk jelentve, és a felújítása folyik (folyt)
Természetesen a pici nem csak az enyém, ezért is próbálok együttműködő és békés lenni. Épp ott úgy írtam , de én is folyamatosan azt hallgatom hogy az ő fia, csak a mama picikéje , ők sosem mondják azt hogy miénk, csak hogy az övék. Úgyhogy rám ragadt a kifejezés. 😁
Anyós elég mártír és manipuláló. Férjem meg egy különc, egy olyan ember akit nem ismertem ki az évek alatt sajnos , de úgy mutatta, azt hittem hogy a lelke mélyén jó.
Azt tudni kell róluk hogy nagyon előadják hogy ők nagy hívők, remek színészek , férjemen érzelmeket ritkán lehet látni, de mások előtt bűbájos mindkettő.
Ha tényleg el akarsz válni, akkor ELÖSZÖR add be a válókeresetet, és AZONNAL - a keresetben - kérd, hogy a gyerek ideiglenesen nálad legyen elhelyezve. Ebben a esetben - föként, mivel ilyen kicsi a gyerek, ezt általában azonnal engedélyezik.
Viszont ha beadtad a keresetet, és esetleg visszalépsz késöbb, a befizetett illetéket nem kapod vissza.
A férjed meg nem tud semmit tenni, ha TE válni akarsz, akkor elválasztanak, és a gyerek elvált szülök gyereke lesz - ezt CSAK akkor tudja megakadályozni, ha meggyöz téged, hogy maradjatok együtt. Ugyanis a válás kimondásához elég, ha TE (mármint aki beadta a keresetet) ragaszkodsz ehhez.
Hű, de meghallgatnám a másik felet, ebben az előadott sztoriban olyanok vannak, amik inkább a kérdező fantazmagóriái, mint a valóság
1) pszichológus nem hallgatta meg
2) pszichológus diagnosztizálta pedig nem orvos
3) annak ellenére, hogy a pszichológus nem orvos, titoktartási kötelezettsége van
4) férj és acsaládja szervezkednek
5) 7 hónapos a gyerek, de anyuka a pandémia közepén ki tudta vizsgáltatni magát neurológussal pár hónap alatt (2016ban sürgősséggel májussal kezdődő panaszokkal szeptemberben sikerült bejussak magán neurológushoz, most még ennyire sem megy gyorsan)
Kérdező, erősen remélem, hogy a pszichiáter, akit említettél nem csak a képzeleted szüleménye, mert van egy erős tippem arra, hogy mi lesz a diagnózisod
19. Nem muszáj hinni nekem.
Belgyógyász orvos családi barát, elintézte nekünk mert megkérte neurológus kollégáját, másnap már mehettem MRI-re. Igen sajnos tudom nehéz most a helyzet, nem egyszerű eljutni az ilyen vizsgálatokra max ha keményen perkál az ember. A mi kórházunkban nem is működik most a neurológia :/.
Egyébként igen nem hallgatott meg a pszichologus. Azon meg hogy ő elméletileg diagnózist mond ki olyanról akivel nem is beszélt, akit nem is látott. Hát nekem is abszurd.
Amúgy férjem múltnap itthonról online beszélt vele.
Ami biztos, ugyanis email jött, plusz utalni is kellett. (10ezer ezért😂) kb 20 percet beszélhettek mert szarakodott a laptopon az oldaluk.
Kértem nekem is kérjen időpontot, de nem. De utólag nem is bánom, találtam normálisabb profibb szakembert. Legalábbis az ajánlások alapján.
Sajnos itt a realitástól nem én csúsztam el. Látnátok hallanátok a férjem....
Ha a pszichiáter azt mondja bajom van kezelésre van szükségem elfogadom természetesen. Ezért is megyek majd hozzá. Ugy gondolom ez kell hogy tisztázódjon a helyzet. De szerintem nem csak nekem kéne... De persze ferjem hallani sem akar róla hogy ő mégegyszer beszéljen pszichológussal vagy pszichiáterrel.
Az anyja meg jár elméletileg a lába meg a cukra miatt.. 😂 keményen nyomja a xanaxot amúgy. De hogy igazán mi a diagnózisa az titok számunkra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!