Az M6-os úti halálos baleset tanúlsága az, hogy legálisan lehet innentől fogva kábszeresen vezetni?
Szabadon engedték a balesetet okozó gépkocsivezetőt.
Egy büntetett előéletű, kábszeres szabálytalan vezetőt.
Tehát, egy visszaeső bűnözőnél, nem kell tartani visszaeséstől, áll az ügyészség mondataiban.
Nekem ez azt üzeni, hogy innentől kezdve ezt így lehet, mert úgy sem lesz bajom belőle.
Vagy pénzzel ezt is el lehet intézni?





Jó, ez rendbe van.
De, ez így azt üzeni, hogy ezt így lehet.
Most akkor èn is 2 sör után autózok, meg 90 helyett, 130-al fogok menni, mert ha baj is lesz, úgyis otthon fogok kàvézni.
A bírósàg minden egyes ítélettel üzen, az embereknek.
Most ha ez a gazember innentől fogva 10 évig nem látja a napot, akkor jobban meggondolná más is az ittas, kàbszeres vezetést.





Te teljesen hülye vagy kérdező?
Tudod te mit jelent az hogy letartóztatás? Gyanítom fingod sincs róla.
Megsúgom neked, hogy ott nem értékelnek bizonyítékokat, csak hogy a gyanú megalapozott-e, és hogy a letartóztatás feltételei fennállnak-e.
Ha a megjelenése biztosított minden nyomozati cselekményen, felesleges becsukni. Az hogy vádemelés után mi lesz az már egy másik asztal.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!