Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mire számíthatok? Loptam egy...

Poxtsedaysd kérdése:

Mire számíthatok? Loptam egy építkezésről.

Figyelt kérdés

Azt előre leszögezném, hogy kérlek olvassátok végig amit írok, nem egy piti zsebtolvaj vagyok, nem is előre kitervelten vittem el bármit.

Nagyvonalakban a történetem:

Dolgoztam egy építkezésen, ami bedőlt. Lelépett mindenki, több céget is felszámoltak, aki benne volt. Mi a végéig ott voltunk, befejeztük amire szerződtünk, végül ki is lettünk fizetve. Mikor eljöttünk láttam egy raklapon több építőipari terméket is (beton, habarcs, glett, járólapok, csempe stb.) megkérdeztem egy ott dolgozótól, hogy azzal mi a tervük, mert csak az esőn áztak lefedve, néha fedetlenül hónapok óta. Azt mondta, hogy a lakók is panaszkodnak rá, mert fél éve készen van a lakások burkolása, azóta várják hogy valaki elvigye. Mivel én is felújításban vagyok, ezért elhoztam. Ez egy nem elzárt részen volt, egy kisebb földterületre lerakva, néha leszórva. Semmilyen tábla nem figyelmeztett, hogy lenne kamera(körbe is néztem a telefon után), vagy hogy ez magánterület lenne stb. Nem érzem magam Robin Hoodnak, hogy megszabadítottam a szeméttől az ott lakókat, de gondoltam, hogy annál jobb helyen lesznek, minthogy még ázzanak és tönkremenjen, tönkretegyék.

Itt kezdődtek a problémák, ugyanis kaptam egy telefonhívást, hogy felírták a rendszámomat, tudják, hogy mi lett elhozva egy hét múlva találkozóra hívtak. Tehát semmi rendőrség, úgymond egymás között lesz talán megoldva. A találkozó jövő hétvégén lesz, de nem tudom mire számítsak. Attól tartok a leginkább, hogy a nyakamba akarnak varrni esetleg olyan dolgokat is, amiket nem én hoztam el. Állítólag készült kamerafelvétel és fotó is. Vagy csak az egyik, ez kicsit ködösen lett megfogalmazva számomra. Szerszámot nem hoztam el, vagy mondhatni nem loptam el, de az anyagok értéke azért így is megbecsülve közel százezer forintos érték. Azon is gondolkoztam, hogy nem lenne-e jobb a részemről, ha a találkozó esetleg zsarolásba vagy fenyegetésbe torkollna, akkor kihívni a rendőröket kvázi saját magamra. Ami még esetleg az ő részükről egy kicsit félillegális, hogy a rendszámom alapján szerezték meg az adataimat. Ami tudtommal nem legális, csak ilyen baráti "kapcsolatok" révén lehetséges pl. rendőrnél vagy vizsgabázisokon. A telefonban felajánlottam, hogy visszaviszek mindent, amit pedig már felhasználtam, azt kifizetem, vagy veszek helyette újat. Ebbe nem ment bele az illető, mindenképpen találkát kért. Nem gondolom, hogy jogi útra vinnék a dolgot, mert ha ezt esetleg az anyacég(ami vagy létezik vagy nem) kezelné, akkor gondolom egyből ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek volna. Viszont így egy kicsit fél maffiai a helyzet, amiből nem tudom, hogy hogy jövök ki jobban. Ha rendőrségi ügyi lesz a vége, nem tudom, hogy annak milyen költségei lehetnek. Köszönöm a segítséget!



2020. dec. 4. 08:12
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Amire alapozom, hogy blöfföl az egyébként az, hogy beszélt arról hogy többszört jártam ott, holott csak egyszer és az anyagmennyiségről. Ő több raklapnyi áruról beszélt először, aztán a pénzbeli értékéről is háromszor háromfélét mondott a telefonban.
2020. dec. 4. 17:31
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!