Közös vagyon-e egy nagyértékű tv és házimozirendszer, amit a férj hozott a házasságba?
A férjem egy hónapja meghalt, és az előző házasságából született gyereke konkrétan ki akarja a házat pakolni.
Arra hivatkozik, hogy amit az apja hozott a házasságunkba, azt ő elviheti.
Az ingatlanra haszonélvezetet fogok kapni, mert a férjem a 100%-os tulajdonosa és ez az utolsó közösen lakott lakóhelyünk. Már szerintem emiatt sem vihet a házból semmit sem, mert a ház felszerelési tárgyaira is haszonélvezetet kapok.
Kérdésem: 4 év házasság (és 10 éves együttélés) után a gyerek elviheti-e a 11 éves tv-t például?
Nem fog semmi eltűnni, mivel az ingatlanban élek a férjem halála óta is.
Nem célom a gyerek meglopása sem, ha joga van elvinni a tv-t, akkor viheti, de ha nincs, akkor szeretném továbbts is használni, mint ahogyan eddig tettem a férjemmel együtt.
A házban van néhány olyan dolog, amit az apja hozott a házasságunkba (pl. az említett tv), néhány olyan, amiket én hoztam (pl. fésülködőasztal, varrógép, stb.), és rengeteg közösen vett holmi.
A férjem halálának másnapjám már ott volt a gyerek, hogy vinné ezt meg azt.
A kérdést ezért is tettem fel, hogy van-e ehhez joga? Kapok-e haszonélvezetet a ház berendezési tárgyaira, vagy osztozkodnom kell azokon egy olyan gyerekkel, ako soha nem használta őket, és soha nem lakott ott?
Szépen tessékeld ki a gyereket üres kézzel. Várja meg a hagyatéki tárgyalást. Ne hagyd magadat. Csináljatok egy listát, mi van a lakásban.
Ha erősködik, hívhatsz rendőrt.
A kapcsolatotokon nem fog sokat változtatni úgy sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!