Ha egy bűncselekmény elkövetője az elkövetés után
balesetet szenved, ami által teljes amnézia áll be nála,
akkor is büntethető?
Figyelt kérdés
Tehát elkövet valamit, akár fegyveres rablást, akár gyilkosságot. És a tett színhelyéről eltávozva útközben szenved egy balesetet, amit fizikailag megúsz kisebb sérülésekkel, de viszont totál amnéziába esik, azt se tudja magáról, kicsoda, semmi emléke nincs a bűncselekmény előttről. De az 100%-osan bizonyítható, hogy ő tette. Ilyenkor elítélhetik? Vagy ha az orvosok úgy állapítják meg, hogy az amnézia maradandó, akkor kaphat felmentést? Mert elég furcsa lenne valakinek akárcsak pár évet, akár életfogytot ülnie úgy, hogy nem is emlékszik rá, hogy elkövette, sőt semmire azelőttről.
Az, hogy valaki NEM EMLÉKSZIK egy cselekményre nem jelenti azt, hogy olyan, mintha meghalt volna az elkövető.
Egy egyszerű példa:
Ha én csatak részegre iszom magam (annyira, hogy másnap semmire nem emlékszem), de részegen mondjuk egy kocsmai verekedésben megölök valakit, mert agresszív leszek részegen akkor el van felejtve? Ezzel azt erősítenéd bennem, hogy nyugodtan rúgjak be legközelebb is, mint az albán szamár és nyugodtan randalírozzak, gyilkoljak hiszen úgyis meg lesz bocsájtva.
2020. júl. 15. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
12/28 A kérdező kommentje:
11: Az más eset. Ott tudatmódosító szer hatása alatt állsz, átmeneti bódultságba esve, másnapra kijózanodsz. A példámban viszont az illető maradandóan veszti el az emlékeit, ura magának, de a memóriájában semmi nincs a korábbi életéről.
2020. júl. 15. 20:43
13/28 A kérdező kommentje:
10: Kösz. Fura, akkor ezt már látnom kellett, mert már rég túl vagyok a harmadik évadon. Csak nem emlékszem. :)
2020. júl. 15. 20:44
14/28 anonim válasza:
Itt az ember kómában volt, és abból ébredve nem emlékezett semmire. Utána volt a bíróság ügye, és az volt a kérdés, el lehet-e ítélni valamiért, amiről fogalma sincsen? Hogy Hotch-nak kellett tanúskodni, mert anno ő kapta el.
2020. júl. 15. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
15/28 anonim válasza:
Az, hogy mitől vesztette el az emlékein nem változtat azon a tényen, hogy mit tett és az emlékek elvesztése a vele született tulajdonságokat és ösztönöket - pl. a gyilkosokra és erőszaktevőkre jellemző szociopata viselkedési formákra, mint az agresszió, az együttérzés és szeretet hiánya, stb..
Ritka az, aki csak a tanult vagy tapasztalt viselkedési formák miatt lesz annyira torzult személyiség, hogy eljut egy gyilkosságig.
2020. júl. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
16/28 A kérdező kommentje:
15: Mondjuk, hogy személyes bosszúból vagy egyéb indítékból gyilkol. Amúgy meg normál, tanult polgár. Mint mondjuk a Columbo sorozat gyilkosai. :) Akkor is megállapítható, hogy ez zsigerből benne van?
2020. júl. 15. 20:51
17/28 anonim válasza:
nem MINDIG, de az esetek nagy részében. De az, hogy valaki tanult vagy polgári életet él nem jelent ilyen szempontból kb. semmit.
2020. júl. 15. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
18/28 anonim válasza:
#16 azt, hogy képes rá, meg hogy nem határolódik el egy ilyen tettől, azt szerintem minden olyan esetben megállapíthatjuk, amikor valaki, legyen bármennyire is tanult, egyszer már gyilkolt.
Hogy sorozatgyilkos pszichopata lesz-e, vagy csak szerepel a problémamegoldási eszköztárában az emberölés, az csak részletkérdés szerintem.
2020. júl. 15. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
19/28 anonim válasza:
Kérdező nemigen kiváncsi a válaszokra csak várja a véleményét erősítő tömeges érkezését. Elkövette? Elkövette? Van büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok? Nincs. Most abból kár kiindulni hogy nem fogja szánni bánni a dolgot mert Bem emlékszik, aki emlékszik az se feltétlenül szánja bánja
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!