Tegyek feljelentést, ha a kiskorú fiamat közterületen bántalmazták?
Fiad a motorostól csak annyit kapott pont, ami egy 17 éves srácnak ilyen enyhe tulajdonsértésnél jár a tulajtól.
#8
Ha csak annyi történt volna, hogy lefotózza a motort, vagy mellé áll a motornak a srác és úgy csinálnak képeket egymásról, akkor mondanánk, hogy nem valóban nem csinált semmi olyat, de ez, hogy ráült csak úgy, ez igenis valóban probléma.
Az is lehet, hogy a tulaj azt hitte, hogy épp ellopni szeretnétek, amikor megpillantotta, hogy valaki ül a motorján. Az meg, hogy lerángatta, lehetett tőle egy reflexszerű cselekedet is. Nyilván nem mondom, hogy ez a követendő példa, de a pillanat hevében simán belefér mint reakció.
Az pedig valóban evidens, hogy csak úgy nem nyúlunk hozzá a másik dolgaihoz. Fotózni azt lehet, na de felülni rá? Még egy kiállításon/találkozón sem feltétlen szokták megengedni, hogy hozzányúljanak, nem hogy random az utcán. Egyébként meg ha pont jött a tulaj, miért nem kérdezték meg? Az is lehet, hogy ha udvariasan bemutatkoznak neki, és elmondják, hogy mit szeretnének, talán még konstruktív is lett volna. Legközelebb ezt gondolják át.
Egyrészt: még emlékszem azokra az időkre, mikor én sem bontottam ki az igazság minden részletet az atyai firtatásokra :))
Másrészt meg teljesen érthető a motoros izgalma, megy géphez és azt látja, hogy két suhanc épp elkötni készül, az egyik már rá is ült.
Szóval el kéne eresztened ezt az ügyet, nem fogtok belőle jól kijönni.
Kérdező! "A fiam semmilyen kárt nem tett a motorban, csupán ráült egy fotó erejéig! "
Most képzeld magad elé azt a helyzetet, hogy odamész az utcán a saját kocsidhoz, azt látod, hogy egy idegen ül benne. Vagy hogy kint hagyod a biciklidet a bolt előtt, de valakit meglátnál ahogy éppen ráül. Te azon filóznál, hogy tuti csak fényképezkedni akar az illető, hagy tegye, nem árt vele semmit - vagy az lenne az első, második, harmadik gondolatod is azonnal, hogy az a te tulajdonod, minek nyúlt hozzá, lehet hogy el akarja lopni? Mert valszeg ez utóbbi.
Tudom hogy a saját gyerekedet ismered és te tudod róla, hogy a haverjával csak fényképezkedni akartak, nem okoztak volna kárt abban a motorban. de ezt nem várhatod el a motorostól.
Az a motoros annyit látott hogy egy idegen férfi ül a motorján. Van nyilván akkora tapasztalata, volt már annyi károsult ismerőse, hogy inkább az jusson eszébe, ez egy lopási kísérlet lenne vagy meg fogják rongálni a motorját.
Bármennyire is szülőként te a fiadat véded és neked ez bántásnak tűnik, ha majd a te fiadnak lesz meg a vágyott motorja, te sem háborodnál fel rajta, ha lerántaná azt az idegent róla, akit rajta ülve talál ismeretlenül. Inkább mondanád neki azt hogy jól tette, mert bántani nem bántotta csak visszavette azt ami jogosan az övé.
A fiaddal beszéld meg, hogy most szerencsésen megúszta a dolgot, többet ilyet ne csináljon. Várja meg a motor tulajdonosát, addig ne nyúljon hozzá! Ha ugyanezt a pasast a fiad megkéri, hogy hagy üljön fel a motorra egy kép erejéig, nagy valószínűséggel megengedi. Más tulajdonához nem nyúlunk hozzá, még fényképezkedni sem.
megértem a motorost
ahogy írtad egy ritka motor volt, ritka motorokat általában nem azért veszik az emberek hogy elhanyagolják, hidd el ő neki nagyon fájna ha kárt tenne valaki a motorjában még akkor is ha véletlenül teszi
nekem is ritka motorom van, anyira ritka hogy amikor forgalomba helyeztettem a gyártótól kellet valamilyen papirokat kikérni mivel még egyet sem helyeztek itthon forgalomba
nagyon megbecsülöm a motorom és nagyon féltem
egyszer előfordult hogy saját szememmel láttam hogy egy család odament nézegetni aztán a 8 éves gyerek úgy döntött ő rámászik, persze hogy eldöntötte, apuka odament a gyerekhez aztán siettek el onnan még cetlit sem hagytak hogy bocsi véletlen volt vagy valami
azóta nem szivesen engedem senkinek hogy csak úgy piszkálja
gondolj bele hogy van egy drága sportkocsid és két gyerek nekidől meg ráül a motorháztetőre közben ott pózol, téged nem húzna fel?
a másik meg hogy ebben a korban szeretnek elhalgatní dolgokat gondolom te is tudod, a gyereked meg megvárthatta volna hogy odajöjjön a tulaj és megkérje hogy csinálhasson pár képet, biztos megengedte volna
17-es vagyok
ha valaki nem értené miért nem mentem utánnuk, nem tudtam mivel biztonsági kamerán néztem vissza miért dőlt el
Nekem csak egy szakadt biciklim van, de ha bárki ráülne akkor olyan lendülettel fogom lerúgni hogy föld körüli pályára áll!
Igaza volt a motorosnak!
19-es!
Szilaj gyerek vagy amint látom! Talán 17 évessel elbírnál. De azért vannak olyan fickók, akik a szakadt bicikliddel együtt úgy pofán baxnának, hogy a takony menetet vágna a nyakadon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!