Gyanusított vagyok! Ki fognak hallhatni, mi lesz a legjobb?
Decemberben Békéscsabán egy szórakozóhelyen belémkötött egy srác, megfogta a ruhám én ezért önvédelemből lefújtam gázspray-vel. Rendőrség kijött és garázdaság miatt gyanusítottként kihallgattak. Nem Békéscsabai vagyok, hanem 100 km-rel arébb lakom. Már április van és nincs semmi,tegnap felhívtam azt az akárkit aki a Békéscsabai rendőrségen folytatja az ügyet, hogy hónapok óta nincs semmi és megszüntették e az ügyet. Azt mondta, nem dehogyis ,sőt még halmazat is jön rá, mert az egyik irodából nem is tudom mennyi forint értékű valuta tűnt el és kamera felvett,hogy elmentem egy folyosón és 2 perc mulva jöttem vissza. Tehát rám mutatnak a mutatók és rátettem egy halmazatot ugyanis a garázdaság vétségre egy lopás bűntettet csatoltam. Utóbbi nem igaz. Csak a gázspray-s dolgot követtem el azt is önvédelemből de mondhatom a rendőröknek,ők még engem vesznek elő mert én megvédtem magam. A lényeg, hogy telefonon azt is mondta az az ember, hogy ki fogjnak hallgatni a valuta ügyben is,de nem kell oda elutazni, hanem már két hete az iratokat elküldte annak a rendőrkapitányságnak valami megkeresési osztálynak ahol én lakom, hogy ne kelljen elutazni és itt helyben kihallgatnak aztán visszaküldik az ügyet.
Ha két hete elküldte ide az ügyet akkor nem értem miért nem értesítettek még, lehet nem is igaz az egész.
Tegyük fel igaz.
Ha jön a telefon vagy a levély hogy ebben az ügyben be kell menni kihallgatásra ahol lakom rendőrségre,ugye ez a +valuta ügy, akkor mivel nem követtem el utóbbit,mi a legjobb?
Szerintetek mit csináljak? Valaki ezt nagyon kitalálta.
Tagadjam meg a vallomást?
Hogy lesz a legjobb, ha mit csinálok?
Itt a rendőrség nagyon azokkal van,tehát annak a pártján akit lefújtam,mert támadott. Szerintem az a garázdaság, hogy ő nem szép szóval mondta,hogy légyszíves álljak el az útból, hanem fennhangon kezdte, mert már volt bene,én felhúztam magam,de én vagyok a hülye, hagyni kellett volna a fenébe, és ebből adódott, hogy nekem akart jönni. Szerintem ő követett el garázdaságot a támadásával én pedig önvédelmet. Dehát ott a rendőrség megoldja, hogy én legyek a hunyó. Ismeretségi kör. Kisváros. Mindenki ismer mindenkit,nem úgy mint Debrecenbe. Ott összetartás van. Szánalmas.
Azt beszéltük a barátnőmmel, hogy a valutaeltűnés ami ugye nem igaz,vagy ha igaz ahhoz nincs közöm,azon ne emésszem magam,azzal nem kell foglalkozni.
Öcsém pedig azt mondta, hogy hiába nem vagyok benne sáros, ha már rámfogták,akkor kell vele foglalkozni, mert ez már halmazat. De ki kell találni valamit, hogy tudjam az ártatlanságomat igazolni.
62%.
Aki hosszú kommentet írt. Jogász vagy?
Vagy van ittjogász?
Hogy tudom magam tisztára mosni?
"De ki kell találni valamit, hogy tudjam az ártatlanságomat igazolni."
Na ezért lenne jó ügyvéddel -beszélgetned, mert még annyit se tudsz, hogy nekik kell bizonyítani azt hogy elvetted a pénzt. Ez két módon lehetséges. 1. Kamerafelvetel 2. Megtalálták nálad. Ez a két lehetőség van a bizonyításra. Ha ez nincs meg akkor ezen nem kell aggódnod. És a másik ügyben sem kell, hiszen ha ebbe nincs igazuk akkor abba miért lenne? Ha egybe vették a kettőt Akkor mind a kettőt bizonyítani kell. Ha már az egyiket nem tudják akkoe nyert ügyed van
Nem vagyok jogász.
Észrevettem az írásképed pár sajátosságát (pl. következetesen "Békéscsabai" mondat közben, "gyanusított", írásjelek után gyakran nem használsz szóközt), ez alapján egyértelmű, hogy ez is a te kérdésed.
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__rendorseg__9708795-..
gúglis kerés kidobta erre: "Békéscsabai" and "gyanusított" +site:gyakorikerdesek.hu
Utána ez jutott eszembe:
"n. levike" +site:gyakorikerdesek.hu
Ha nem csak egy helyi sajtóhír kapcsán unalomból írogatsz, hanem gyanúsítottként érintett vagy az ügyben ( [link] azzal csak digitális lábnyomokat hagysz.
Szerintem ne linkelj be másik kérdést, mert a gyk szabájzatban olvastam egy olyat, hogy nem szabad másik kérdésre utalni egy adott kérdésben.
Majd felkeresem azt a valakit aki ott van a papíron, ki van rendelve, hogy mi a helyzet, ha egyáltalán szóba áll velem. Gondolom amiért felkeresem ki kell fizetni a munkadíjjat.
Nincs a szabályzatnak ilyen pontja:
https://www.gyakorikerdesek.hu/felhasznaloi_szabalyzat
De tényleg töröltesd a moderátorokkal az összes ilyen kérdésed, hivatkozva arra, hogy abban olyan személyes adataidat tetted közzé, amiket már nem akarsz nyilvánossággal megosztani.
A kirendelt védőnek semmit nem kell fizetned, lehet, hogy normálisat kaptál. Akik nem rég lettek ügyvédek, azok vállalnak általában kirendelést, egy friss ügyvéd általában még maga csinál mindent, ami jobb, mint ha rutinos ügyvéd kezdő ügyvédjelöltje foglalkozik a gyakorlatban 90%-ban az ügyeddel.
Simán lehetsz vele teljesen nyílt, az ügyvédi titoktartást komolyan veszik. Ne bizonytalanítson az se, ha azt látod, hogy a rendőrökkel úgy néz ki jóban van, nem fogja a kamarai tagságát kockára tenni, neki pont az ad szakmai presztízst, ha sáros emberek büntetését sikerül minimalizálni. Pl. ügyvéd teljesen törvényesen kiegyezhet ügy sértetteivel, hogy lopással okozott sérelmet ügyfele jóváteszi pénz fizetéssel (lopással okozott kár tízszerese egy reális alku), ami esetén azok olyan nyilatkozatot írnak, ami a garázdaság tényállást is megalapozatlanná teszi (melynek sértettje a köznyugalom).
Btk.
A tevékeny megbánás
29. § (1) Nem büntethető, aki az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében - vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva - a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. E rendelkezés akkor is irányadó, ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni vagy a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmény a meghatározó.
Ez kirendelt védő. Netem megtaláltam,olvastam utána. Ő maga is rendőr volt. Persze, hogy jóban van a rendőrökkel. Gondolom kirendelt védőket csak ismeretségi körből hívnak ,aki nem tesz indítványokast stb. Gondolom ki van ez találva. Gondolom mikor még 40 évesen elmehettek nyugdíjba a rendőrök, akkor ez a valaki elvégezte az ÁJK-t valamelyik egyetemen, jogász lett és folytatja a munkáját védőként ameddig bír dolgozni ugyanis így kb. 20x annyit keres mint egy rendőr.
De milyen összes kérdésről beszélsz?
Csak erra a kérdésre kérek választ.
Oké...
Ne tarts attól, hogy rendőr volt, biztos lehetsz benne, hogy nem dob fel volt kollégáinak.
Tipikus ilyen életút: rendőrtisztként végzett RTF-en (ma NKE RTK), 5-10 év szolgálat után valamelyik jogi kar 3 éves levelező képzése után jogi doktor lett, rá pár évre jogi szakvizsgát is még rendőrként tette le. 2010 előtt egyik átszervezéskor korkedvezményesen nyugdíjba ment, gyorsan ügyvéd lehetett jogi szakvizsgája miatt. Most meg kicsit kicsesztek vele, mert megvonták a szolgálati nyugdíját, alacsonyabb szolgálati járadékot kap, ezért az államhatalomnak nem barátja.
Ettől még emberi kapcsolatai jók volt kollégákkal, de ezek személyesek: család, gyerekek...
Egyébként a kirendelt védőt nem a rendőrség választja neked, hanem a rendőrség megkeresésére a megyei ügyvédi kamara jelöli ki, a nyilvántartásában levő kirendelést vállaló ügyvedek közül, annak alapján, hogy az ügyvéd büntetőjogon belül is mit ad meg specializációjának.
Egy kirendelést vállaló nem fiatal, volt rendőr ügyvédnek simán jól jöhet a kirendelésért óránkénti 5000 Ft-ból is minnél több (amit az állam fizet neki, nincs rá korlát. Pont volt rendőr ügyvédnek lehetnek jobban, olyan kapcsolatai, hogy a konditerem személyzetével kiegyezz, ha 10x pénzt fizetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!