Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Tiszteljük-e a rendőröket...

Tiszteljük-e a rendőröket vagy sem?

Figyelt kérdés

Előre bocsátom nem vagyok rendőr! Egy történetet szeretnék nagy vonalakban vázolni.

Budapest, VIII. ker.: Vendégségben voltunk egy családtagunknál, majd délután 6 óra felé haza felé indultunk vidékre. Az autóban (szakadt Skoda 120L) két nővérem a 14 éves unokahugom és idős édesanyám volt. Egyszer csak levillog egy rendőrautó. Én megállok. Az üdvözlés után megkérdem mit követtem el, hogy megállított. Nem volt válasz. Megjegyzem kb.: 300 métert mentem egy egyirányú utcában, tehát nem is nagyon követhettem el semmit.

Elkérik az autó papírjait illetve mindanyiónk személyi igazolványát. Az egyébként eléggé szétszórt kamasz unokahugom elfelejtette berakni a személyiét, és a nála lévő nem fényképes igazolványt nem fogadták el. A többi igazolvány és az autó papírjai is rendben voltak. Egy 3/4 órás tortúra következett.

Kiszállítottak az autóból és az izzókészlettől kezdve az elsősegély-csomagig mindent meg kellett mutatni. Természetesen megvolt minden. Közben a rádiójukon lekérdezték unokahugom adatait is, természetesen valós adatok voltak. Ezek után még mindig várnunk kellett valamire. Én megkérdeztem az intézkedő rendőröktől, hogy mégis mire várunk még, miért nem mehetünk, ha minden rendben van. A kérdésre kérdéssel válaszolt az. Miért akarunk mi XY városba menni? Erre természetesen azt feleltem, hogy azért mert ott lakunk, amit egyébként ők jól tudtak az igazolványokból. Erre a válasz az volt, hogy majd ha azt mondom. Megvetően és bunkón hangzott.

Közben a rádiójukból jól kivehető volt, hogy kérték siessenek valahová, mert verekedés van. Nem mentek, csak kb.:15 perc elteltével, addig mi az álló autóban vártunk és fáztunk. Végül nagy nehezen elengedtek.

Tudom, hogy nem minden rendőr ilyen. De én már nem akarok találgatni, hogy melyik a "jófej" rendőr. A szolgálunk és védünk jelszó nekem már csak azt jelenti, hogy próbálják kitölteni a szolgálatot és zaklatni azokat, akik még normálisak.

Ezek után tiszteljem a rendőröket?


2010. febr. 9. 16:59
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

A tegnapi 17:45 hozzászólónak.


Mivel váltottam ki az intézkedést? Nem tudom. Szabályosan a KRESZ szerint közlekedtem. Amikor elkezdtek villogni megálltam. Egyébként én sem tegnap óta vezetek. Nem fogok négy utassal az autóban ámokfutó rallye versenyzőt játszani.

De kérdésedre válaszolva, szerintem azzal kerültünk a figyelmükbe, hogy egy Skodával mentem, nem pedig egy sötétített SL Mercedes-szel. A magunk fajtát lehet csesztetni, az utóbbit meg kicsit neccesebb.

2010. febr. 10. 10:51
 12/19 anonim ***** válasza:

És azt honna tudod, hogy épp őket hívták a verekedéshez. Bp-en egy frekvencián 2-3 kerület járőrei hallhatók.


Amúgy akkor kellett volna reklamáni, nem most. Intézkedés után irány a kapitányság és kis reklamálás.


Én egyébként semmi kivetnivalót nem találok abban, amit elmondtál, nincs szabály arra, hogy egy igazoltatásnak hány percig kell tartani.

2010. febr. 11. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
70%

Az fel sem merült senkiben,hogy kiábrándult,kiégett,agyonhajszolt,alulfizetett közalkalmazottak,akiknek szintén mindennapi megélhetési gondja van mint másnak,a gyereke beteg, az asszony melóba indulás előtt megint rinyált,az anyja combnyaktöréssel fekszik kóházban stb,stb.

Én is közalkalmazott vagyok,és minden igyekezetem ellenére sokszor voltam undok nekem kiszolgáltatott emberekkel.És erre nem vagyok büszke.

Van ennek a viselkedésnek hivatalos neve is:kiégés /bornout/ szindróma

De én el tudom képzelni azt a sok stresszt amit lenyelnek nap,nap után.Én is sok indulatot magamba folytottam,meg is lett az eredménye 140-nel teket a szivem már reggel 29 évesen.

Egyébbként kedves kérdező sajnálom ami veletek történt,de kérlek keress rá erre a szindrómára a gugliban,talán választ ad a kérdésedre.

Bocs,hogy én nem azt írtam,hogy hülye bunkók,ki kell söpörni az összeset stb,stb.

2010. febr. 12. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

Utolsó hozzászólónak: Egy közalkalmazott ne panaszkodjon, miattuk magas a M.o-i átlagbér. Próbáljon meg érvényesülni vállalkozó munkaadónál, ne panaszkodjon! Azt mondják, hogy az átlagbér somogyban 166000 ft bruttóban!

Én 85000 ft -t keresek nettóban!

Aki közalkalmazott, fogja be a száját!

2010. febr. 12. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Amilyen az adjon Isten-olyan a fogadj Isten!Ha engem megállítanak és nem tudom miért, akkor kormányon a kezem és megvárom még köszön és elmondja mi a baj!Voltál katona?Akkor tudnád, hogy feleslegesen nem pofázni,csak ha kérdeznek!Még jó hogy tisztelni kell őket!Ha nem egyértelmű a dolog, akkor pedig elkérem a jelvényszámukat és megkeresem a parancsnokukat ügyfélfogadási időben és neki elmondom mi a bajom!Majd Ő megteszi a szükséges lépést a továbbiakban.Nekik az a kötelességük, hogy rendet tartsanak!Vannak olyanok akiket leszorítottak az útról, elütöttek direkt, akkor mit várjunk tőlük?Üljenek valahol az autóban egész éjjel ahol senki nem látja őket?Akkor meg az a baj, hogy semmit nem tesznek értünk!Nehéz a magyar ember.Engem sosem szopattak még ok nélkül!Ne bántátok őket!Szerintetek milyen érzés volt nekik odaállni sok fékevesztett ember elé Budapesten?Lehet ők is a civilek álláspontján voltak, de a parancsmegtagadást büntetik!A tisztelet meg alapból jár nekik, aki nem tiszteli Őket, szerintem a törvényt sem tiszteli.
2010. febr. 15. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Persze, hogy tisztelni kell! Felhívhattad magadra a figyelmet, ennyi. Mi a probléma még mindig nem értem! Szidjuk az USA-t, de ott ezt a legtermészetesebb dologként kezelik! Ha problémád van a parancsnokát megtalálod. Ha nincs hallgass! És az előző hozzászólónak: Való igaz, nem szabadott volna megszüntetni a sorkatonaságot! Az ilyen taknyokat ott megtörték! Engem is megtörtek 12 hónap alatt, eszemben sincs szidni a rendőrt! Végezze csak a munkáját, védjen és szolgáljon engem, mint állampolgárt és ossza a szrházit, bűnözőt, SZABÁLYSÉRTŐT, aki az én és gyermekeim egészségét veszélyeztetik!
2010. febr. 22. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
ha rendőr...akkor tisztelet csak és kizárólag a kivételnek az összes többi egy mocskos szolga.
2010. febr. 22. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Szeretnék valamennyire tiszta vizet önteni a pohárba. Mellékállásként én is járőrködöm a VIII. kerületben.

Először is leszögezném, hogy én tényleg azért lettem rendőr, mert ezt szeretném csinálni. (konkrét dologra értve a normális embereket megvédeni, a mocskokat lehetőleg ...)

Azonban sajnos, mint minden nagy cégnél (rendőrség 45 e fő!) itt is vannak hibák, illetve hibás személyi döntések, illetve hibás intézkedések.

Azt, hogy a konkrét intézkedést miért kezdte el a rendőr, nem tudhatom, hiszen lehet, h kamerán valami olyat láttak, ami gyanús volt.

Azt nem tudom, hogy konkrétan milyen okból viselkedtek így a kollégák. Ha megvolt rá az okuk, akkor bumm, ha nem, akkor bocs érte. Sajna előfordul, hogy valaki nem azt a hangot üti meg, ami a helyzethez illik. (Velem is,, mint sokat intézkedő rendőrrel is előfordul, hogy fáradt vagyok, és nem vagyok kellően türelmes. De ez nem mentség, tudom, és senkit nem is érdekel.)

Azonban még egy apróság. Egy közalkalmazott kb. 80 e Ft-ot keres most. Ez az, amit ennyira irigyeltek. egy hivatásos kezdő rendőr kb. 85-90 e Ft-ot, úgy, hogy éjjel, nappal dolgozik, és nem csk egy monitor előtt ül. (1 héttel ezelőtt egy örült megvert két rendőrt, és nyílt lábszárcsonttörést okozott egy kórházi alkalmazottnak. Hír a police.hu-n)

Gondolom ezt senki nem irigyli tőlünk. Sem azt,. amikor be kell menni a putriba, és a bokáig érő szarban igazoltatni a heroinosokat.

Mi ezt vállaltuk, ez a dolgunk, ezért kapjunk a pénzünket. De azért szerintem még annyit megérdemlünk, hogyha nem is szeretnek, legalább nem útálnak minket.

2010. febr. 26. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Jah, és még egy elgondolkodtató idézet:

" Ha a rendőrt ellenségednek - nem kívánatos személynek- tekinted, akkor tudd: Ő az egyetlen, aki ismeretlenül is hajlandó az életét kockáztatni érted!"

2010. febr. 26. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!