A rendőrök tényleg mindent tudnak az adott városról?
A héten voltam egy másik városban 25 ezer lakosú kb., már este késő negyed 10 volt és boltot kerestem. Egy étteremnél kint állt két középkorú férfi, akitől kérdeztem van e még nyitva bolt. Mondtam Lidl, Spar, penny bezárt itt az étterem mellett ezelőtt 10 éve volt egy 22 óráig nyitvalévő bolt. Azt mondták, igen de az már csak este 20 óráig van nyitva. Majd csak hajnal 5-kor lesz bolt nyitva már. Kérdeztem van valahol még nyitva bolt, azt mondták, nem tudnak róla. Ekkor az utcán elhaladt egy rendőrautó és az egyik férfi mondta, hogy a rendőrök biztos tudják. Mármint, hogy van e nyitva még bolt. Kérdeztem, hogy a rendőrök tudják a boltok nyitvatartását, erre azt mondták, hogy a rendőrök mindent tudnak, minden utcát ismernek, még azt is tudják, hogy X utcán hány fa van.
A rendőrök tényleg részletesen mindent tudnak arról a városról, ahol járőröznek? Minden utcát, minden bolt nyitvatartását, minden apróságot tudnak?
Vajon azt is tudják, hogy ezelőtt 60 éve a Debrecen-Budapest vasútvonalon Debrecen és Ebes között volt olyan vasúti megálló, hogy Kelenc, Ondód, Benedekvölgy, de ezek már megszűntek és Debrecen után Ebes a legközelebbi megállóhely/állomás? Vagy a vasútat nem ismerik annyira?
Éppen tudhatja, ha már elég régen szolgál abban a városban - körzetben....
Ha frissen oda vezényelt állományról van szó, már az is jó, ha az őrsre betalálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!