Az ismert bűnelkövetőket csak a közrendes és bűnügyes rendőrök ismerik?
Vannak olyan emberek akiket, ha meglátnak a rendőrök igazoltatják, táskaellenörzés és még a pénztárcájukba is belenéznek, hogy mennyi pénz van benne.
Mondjuk egy nagy város, ahol van vagy 20 járőr. Az ilyen embereket a bűnügyesek ismerik meg a közrendvédelmis járőrök is.
Az ilyeneket csak a bűnügyes és közrendvédelmisek ismerik, vagy a közlekedésrendészeti, igazgatásrandészeti, készenléti rendőrség is ismeri, vagy utóbbi 3 nem annyira?
Egyébként arra gondoltam, hogy ha gyanúsítottként lennék bent a rendőrségen és egy az ügyhöz nem tartozó lopásom is elmondanám a nyomozóknak, hogy 2017 májusba egy box klub öltözőből egy rendőrtől is loptam 55 ezer forintot, ugyanaz ruha másis zsebben egy eredeti rendőrigazolvány volt, és így tudom, hogy rendőr volt az illető. Azaz hogy rendőrtől is loptam. Felderítetlen maradt, már ha tett a rendőr feljelentést. De elévült és jogilag nem lehet felelőségre vonni.
Gondolom lenne azért megjegyzésük, mit mondanának?
Biztos nem azt, hogy "jaj de jól tetted, bravó, jár a taps...", hanem azt mondanák, hogy "szégyelld el magad, ellopod más pénzét, amit más megkeres? Szánalmas vagy!!!"
Utóbbit mondanák vajon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!