Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Most megint gyanúsított...

Most megint gyanúsított leszek egy ügyben?

Figyelt kérdés

Idéztek tanúkihallgatásra mára, ahol voltam is és ahogy bementem nem is volt most a kihallgatás előtt semmi "beszélgetés", hiszen sajnos régen ügyeim voltak és nem próbálkoznak a nyomozók semmi taktikával, mert tudják, hogy bármelyik irányból kezdenék a taktikai blöfföt én már ráérzek egyből és tudom, hogy taktika.


Egyből kezdte a kihallgatást.

A lényeg az, hogy a"kiss kossuthból" azaz Kossuth Gimnáziumból, ami ott van a Csengő utcán, pedig én azzal voltam, hogy a Faraktár utcán van, de az internet szerint csengő u.4. Lényeg, hogy van a giminek egy tornacsarnoka ahol kosárlabda edzések vannak késő délután este és történt ott januárban egy lopás, egy takarítónőtől loptak, nem tudom mit, és én jártam ott aznap, kamera nincs, úgy kérdezgették a rendőrök, hogy én vagyok e, hogy a rendőrök felismerésre bemutatást csinàltak, ahol a takarítónők azt mondták, hogy én vagyok.az, aki akkor járt ott. Azonban a lopást nem látta senki, kamera nincs, mások is jártak ott, de rám terelődött a gyanú, màr csak azért is, hogy voltak ugyanilyen módszeres lopási ügyeim, ami miatt minden ítélet jogerős lett.


A nyomozó nem mondta, hogy én voltam e, azt mondta, hogy a takarítók gyanakodnak rám. Sőt a nyomozó még azt is kérdezte, hogy én nem e làttam gyanús személyt. Feleltem, hogy gyanús személyt nem, de màsokat láttam.


Megint énbelőlem akarnak gyanúsítottat csinálni, vagy nem feltétlenűl?


Azt gondolom, ha kamera nincs, a lopást senki nem látta, csak a takarítók mondták, hogy én jártam ott, meg hogy koràbban ugyanilyen ügyeim voltak ez kevés ahhoz, h gyanúsított legyek.


Főleg, hogy ugyan nem sportolni mentem oda, de tudok magyarázattal szolgálni a rendőrségnek, hogy miért is jártam ott.



2022. máj. 16. 21:48
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%
Persze Levi te vagy a Jolly Joker a rendőröknek ha gyanúsítottra van szükségük.
2022. máj. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:
Chhh🤔
2022. máj. 16. 21:51
 3/24 anonim ***** válasza:
100%

Igen levike,te ártatlan vagy,mindíg ártatlan vagy.


Na de majd a droid madarak felvételi alapján kiderül az igazság.

2022. máj. 16. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%
#1: 👍😂😂😂😂😂
2022. máj. 16. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
100%
Levike szabadlábon van, de már nem sokáig. De most már legalább nem a fa mögül előugró titkisrendőrök követik. Úgy látszik, mégiscsak hat a gyógyszer, csak rendszeresen kellene szedni.
2022. máj. 16. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:

A nyomozó viszont tiszta ideg volt, mert kinyomtatta a jegyzőkönyvet, elolvastam, majd elrontást találtam benn, kértem javítsa ki, mert így nem írok alá. Kijavította, megint kinyomtatta, elolvastam, csak volt még benne hiba és megint csak szoltam, hogy ez meg az nem helyes, ezt még javítsa már ki. Erre mérgesen feltelefonált az alosztályvezetőnek, hogy főnök úr gyere már le, mert itt van ...mondta a nevemet és mondta, hogy nem akarja aláírni a tanú, sehogy sem jó a jegyzőkönyv, meg javítsam ki, meg vegzál itt, nem haladok a nyomozással. Lejött és szólt neki a főnöke, hogy javítsa ki, aztán ha aláírom engedjen útnak és szeva.

Nah kijavította, majd aláírtam, adtam illetékbélyeger, kértem 1 példányt, majd könyörgött a nyomozö, hogy most már végeztünk, menjen kérem el. Azt is mondta, hogy egy fél órás kihallgatásból lett másfél óra.


Nade most én vagyok a rossz, hogy csak azt írom alá, amit mondtam és azt tartalmazza a jegyőkónyv?


Én unom már ezt, hagyjanak engem békén. Többet engem ne hívjanak.

2022. máj. 16. 22:50
 7/24 anonim ***** válasza:
74%

Szegény nyomozók,miket kell átélni nekik ott Debrecenbe.


+1 felpontozás/+1 gyógyszer levikének

2022. máj. 16. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
100%

Ahh szerintem piros betűvel van felirva a naptárakba oda hogy levike mikor vonul vegre be rablásért.

Az meg nem indok ám hogy egy sulisoknak fenntartott tornacsarnokba vizelni mentél be úhogy valszeg ezért is meg leszel mérve.

Arról már nem is beszélve hogy munkaidőn kívül követed meg zaklatod őket.

Hagyjanak békén?! Nem kéne még januárba is lopkodni levike.

Mondom őrizetbe fogsz kerülni megint. Aztán majd letartóztatásból foganatba vesznek.

2022. máj. 17. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:

Sajnálom nyomozó úr\kisasszony, de én akkor aznap, abban az időpontban nem tartózkodtam a kérdéses helyen, ugyanis otthon voltam édesanyámmal, aki ezt alá tudja támasztani.



Miért nem volt neked elég ennyit mondani? Aztán persze hogy ideges a rendőr, hogy a semmiről is másfél órát fecsegsz.

2022. máj. 17. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:
Indokként én azért jártam ott, mert az ottani kosárlabda akadémia technikai igazgatója rendőr volt a városi kapitányságon, de leszerelt és ment a kosárlabda akadémia technikai igazgatójának. Őt kerestem, azért, hogy a volt kollégáinak akik jelenleg is rendőrök a városi kapitányságon, adja át azt az üzenetet, hogy ne találkozzunk. Ennyi. Ezt jegyzőkönyvbe vették és kész. Ezért jártam ott.
2022. máj. 17. 12:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!