Mit szóltok hozzá, hogy a Fidesz több mint 5%-kal több szavazatot kapott mint 2014-ben?
Ha valaki szerint a Fidesz rossz lenne, itt a tagadhatatlan igazság.
Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak.
Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.
Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat.
Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott.
Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat.
Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után.
2011-től újra 3 évig jár a Gyes.
Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat
700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!!
Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program.
10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban.
A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből.
2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra.
Az újonnan házasulók havi 5 – 5 ezer Ft támogatást kapnak.
19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % –kal a bérek közterhei.
Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.
Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására.
Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken.
Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony.
Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára.
A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent.
A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András féle MNB- vel ahol évente 100 – 200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni.
Az államadósság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent.
A GDP az idén 4 %- os lesz.
Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is.
Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom.
A külkereskedelmi mérleg 9,978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő.
De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adósságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát.
Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban.
Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át.
Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.
Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos.
3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében.
1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre
300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik
Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet.
Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon.
9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban
Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel.
Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal
Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér
És csak „lopnak és lopnak” ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig két részletben 200 ezer Ft-al nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a tárgyalások a kistisztviselők bérének emeléséről.
300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel.
A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek.
Nem maradt ki a „rablásból” az egészségügy sem, így az alábbi kórház-felújításokra került sor:
Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft.,
Egri Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft.,
Sport Kórház 10 milliárd Ft.,
Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft.,
Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft.,
Zalaegerszegi megyei kórház 30 milliárd Ft.,
Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft.,
Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft.,
Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft.,
Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3 milliárd Ft.,
Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda Gyermekkórház 150 millió Ft.,
Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft.,
Kaposvári kaposi Mór kórház 600 millió Ft.,
Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6 milliárd Ft., Budapesti Bajcsy Zsilinszki Kórház 700 millió Ft.,
Karcagi Kátai Gábor Kórház 800 millió Ft.,
Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millióFt.,
Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft.,
Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1 milliárd Ft., Hódnezővásárhelyi és makói egyesült Kórház , 3,3 milliárd ft.,
Továbbá felújítottak 60 mentőállomást,
átadtak 20 új mentőállomást,
vásároltak 500 új mentőautót.
50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma.
A „katasztrofális” egészségügyi helyzetet az is jellemzi, hogy jelentősen csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Olyannyira, hogy Nagybritániából ide járnak műtétekre (168 óra !!!), mert ott nem tudnak időpontot mondani.
Fél Európa ide jár fogorvosi ellátásra.
Párizsban két hetet kell várni, hogy bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél.
Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó.
Szóval az egészségügy sehol sem Schwarzwald klinik, vagy Bergdoktor.
Londonba ha bejut valaki egy körzeti rendelőben ott ül egy turbános ember zakóban és rögtön szól hogy ne gyere közelebb, megkérdezi mi a bajod, beüti számítógépbe ír egy receptet és „see You again.” Sorolhatnám USÁ-tól, Kanadáig a rémtörténeteket.
Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás.
Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében.
Most indul egy 600 milliárdos kórház-fejlesztési program.
„Lerabolják” az oktatást is, így 2016 – 17-ben 230 milliárd Ft. jut infrastrukturális fejlesztésekre és jelenleg 500 milliárd Ft.-al jut több az oktatásra mint 2010-be.
Cél, hogy minden járási székhelyen legyen iskolauszoda így ahol nem volt, a program keretében harminc új uszoda épül.
Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése.
900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet.
Nem maradt ki a „rablásból” az épített környezet és örökség sem. Ezért indult a kastély és várprogram melynek keretében a nemzeti emlékezet és a turizmusban is fontos szerepet játszó 35 vár újult vagy újul meg. Így a füzéri vár, a diósgyőri vár, szigeti vár, egri vár, kisvárdai vár, a sümegi vár, a soproni várfal, a gyulai vár, a szerencsi Rákóczi vár, a mosonmagyaróvári Óvár, a tatai vár, a várgesztesi vár, a visegrádi fellegvár, a simontornyai vár, a cseszneki vár, Somló vára, nagyvázsonyi Kinizsi vár, a várpalotai Thury vár, az ónodi vár, a regéci vár, a sárospataki Rákóczi vár, Szádvár, a siroki vár, az esztergomi vár, Drégely vára, Hollókő vára, Nógrád vára, Fehérkő vára, a sárvári Nádasdy vár, Szarvaskő vára, Csobánc vára Szigliget sopronhorpácsi Széchenyi kastély,
A történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító széthordott kirabolt lepusztított 34 kastély épült ujjá vagy újult meg illetve újul meg. jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Igy a tiszadobi Andrássy kastély, az edelényi Hulier kastély, a füzérradványi Károlyi kastély, a dégi Festetics kastély, a hatvani Grassalkovics kastély, a keszthelyi Festetics kastély, a fertődi Esterházy kastély, a bajnai Sándor- Metternich kastély, a majki kamalduli remeteség, a kisbéri Batthyányi- Wenkheim kastély, a dénesfai Ciráky kastély, a lovasberényi Ciráky kastély, a soponyai Zichy kastély, a fáji Fáy kastély, a bicskei Batthyányi kastély, a csákvári Esterházy kastély, az iszkaszentgyörgyi Bajzáth- Papenheim kastély, a váli ürményi kastély, a sopron horpácsi Széchenyi kastély, a mihályi Dőry kastély, a szanyi püspöki kastély, a tatai Esterházy kastély, a szécsényi Benczur kastély, az acsai Prónay kastély, a péceli Ráday kastély, az aszódi Podmenicky kastély, a váchartyáni Rudnay kastély, a somogysárdi Somsich kastély, a sümegi püspöki kastély, a vassurányi kastély Shilson kastély, a körmendi Batthyányi kastély, a szabadkígyósi Wenckheim kastély, a kállósemjéni Kállay kuria, a gyulai Almássy kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi kastély.
Megújulnak a zsidó temetők vidéken és Budapesten (Kerepesi u.), a zsinagógák pl. a szegedi, a Rumbach Sebestyén utcai Budapesten.
Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso kincset, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a nemzeti értékeinkhez tartozó festményeket, gyűjteményeket.
A felsorolt gátlástalan „rablások” után rávetették magukat Budapestre és azt is „szétlopták”.
Így rendbe tették a 4 –es metró kaotikus beruházását jelentős értékű pereket nyerve a külföldi beszállítókkal szemben. (Alstom)
Befejezték a szintén átláthatatlan Bálna épület beruházását, kicserélték a budapesti autóbusz parkot, konszolidálták a szocik által lerohasztott nyolcvan milliárdos adósság tehertől roskadozó BKV-t, felújították a Széll Kálmán teret amit 20 évig Demszki ígérgetett, befejezték a rohadó Tüskecsarnokot , ragyogó sportlétesítmény uszoda és jégpálya lett belőle,
felújították az Erkel színházat amit a szocik le akartak bontani. Felújították a Vigadót, eredeti formáját nyeri vissza a Szépművészeti Múzeum, megújul világ színvonalon az Állatkert épül benne a Biodrom, megújul Európa dijas tervek alapján a lerohadt Városliget, megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér, mely már egy balkáni pályaudvar koszlott parkolójához hasonlított, megújult a volt Osztyapenkó szobornál a Sasadi utnál az M1-M7 bevezetőszakasza, megújult a lerohasztott Várkert bazár, felújították a Károly körutat és megépült e fonódó villamos, megújult a Citadella, beindult a Budai vár rekonstrukciója (lovarda, testőrségi palota, Stöckl lépcső, Szent István terem, Karmelita kolostor, volt Honvédelmi Minisztérium) Teljesen felújítják az Operaházat ami egy új raktár és díszletbázist is kapott a Kőbányai úton. Megindul a 3-as Metró felújítása amire negyven évig semmit sem költöttek és teljesen felújítják a régi metró kocsikat.
Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant Kaszinót.
Ez se volt elég, a sportot is „lerabolták”. Ezért épült és épül több futball stadion, FTC, MTK, DVSC, Vasas, Videoton, Haladás, DVTK épül a Puskás Ferenc stadion (volt Népstadion), megépült világ színvonalon a Győri EtO kézilabda csarnoka. És „volt képük” megrendezni az eddigi legjobb úszó-világbajnokságot, megépíteni a Duna-arénát, az előttük lévő rakpartot, felújítani a Dagályfürdőt, felújítani margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát, megrendezték Győrben nagy sikerrel az ifjúsági olimpiát. 2010 és 2016 között 400 milliárd Ft. jutott sportra ebből a tavalyi évben 180 milliárd. Soha ennyi pénzt nem kapott a magyar élsport, tömegsport és diáksport. 2017 ben ez az összeg mintegy 20 milliárddal lesz több.
Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája!!! Ez nem abban merül ki hogy linguálisan tamponáljuk az aktuális európai kretén politikusok és magukat főnöknek képzelő EU-s tisztségviselők ülepeit, hanem képviseljük saját érdekeinket, és próbáljuk őrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikánkban, a migráns politikánkban, a külkapcsolatok építésében és nem kushadunk ha nyugaton valaki felemeli a mutatóujját.
NEM vagyunk sikertelenek. Nem vagyunk elszigetelve!
Járt itt a kínai elnök, a kínai miniszterelnök,
japán miniszterelnök, német kancellár, angol miniszterelnök, orosz elnök, egyiptomi elnök, izraeli miniszterelnök, lengyel elnök és jön a francia elnök. Majd megszokják Európában, hogy van önálló véleményünk.
A fékeveszett „rablás” kiterjedt a határon túlra is. Nem átallottak állampolgárságot adni az elcsatolt területek megalázott kifosztott ma is sokban elnyomott magyarságának.
Így több tízmillió Ft-al támogatják a vajdasági és kárpátaljai magyar oktatást, a szórványkollégiumokat. 50 milliárd Ft-al a vajdasági, 20 milliárd Ft-al a kárpátaljai magyar vállalkozásokat pályázati rendszerben. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi és egyházi magyar műemlékek felújítására is. De például, finanszírozzák a szabadkai zsinagóga felújítását is.
De itt nem álltak meg érzéketlenül „kifosztották a családokat, az embereket”. Behatoltak a hálószobákba, sőt mint tudjuk egyesek méhébe is (Szél Bernadett, D. Tóth Kriszta). Ezért megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét.
Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást, beindult egy bölcsődei program ahol tíz gyerek estén minden településen kötelező biztosítani a bölcsődei elhelyezést.
Egy kis kiegészítés a 13-as hozzászóláshoz:
Giga kölcsön – a Bajnai-Gyurcsány tandem 2008-2009-ben vette fel, 2010-2014-ig vállalta a visszafizetést; ennek ára:
a/ 2 évre befagyasztják a közszféra bruttó bértömegét;
b/ 10 százalékkal csökken a táppénz;
c/ 12 milliárd dollárral a bankok feltőkésítése;
d/ 25 %-os nyugdíjcsökkentés;
e/ megszűnik a 13. havi illetmény;
f/ megszűnik a 13. havi nyugdíj;
g/ vagyonadó bevezetése 2012.ig;
h/ önkormányzati támogatás csökkentése;
i/ csökkentik az önkormányzati támogatásokat;
j/ előre hozzák a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését;
k/ 2009-ben nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét;
l/ átütemezik év végére a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót;
m/ 2010-ben elmarad a nyugdíjkorrekció;
o/ gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár;
p/ családi pótlék összegét, a korhatár 23-ról 20 évre csökken;
r/ fokozatosan megszüntetik a gázár- és távhő-kompenzációt;
s/ felfüggesztik a lakástámogatásokat;
sz/ tömegközlekedés támogatásának csökkentése;
t/ közmédia támogatásának csökkentése;
u/ az EU-s agrártámogatások nemzeti kiegészítésének csökkentése 2010-ben;
v/ 20-ról 25 százalékra nő az áfa;
eladták a MÁV legjobban profitáló részét a Kargót az osztrákoknak, azt ígérték a vasutasoknak, hogy részesednek pár százezer forinttal az eladás hasznából; Kóka János, Veres János - nem tartották meg a szavukat
Kuncze Gábor cián kapszulákat akart adni nekünk – rádióban is hallható volt a nyilatkozata
tűzoltók, rendőrök és tanárok túlóra díja hova lett?
3,5 milliárd forint uniós támogatást kellett visszafizetnünk, mivel a szocik 2007-ben határrendészeti célok helyett vízágyúk vásárlására használták fel
13 milliárd veszteség - a Moszkvai Magyar konzulátus eladása
Hajdú-Bét ügy - ki a felelős az áldozatokért? Bajnai
stratégiai ágazatok eladása - a víz-, gáz-, áram - miért kerültek külföldiek kezére?
4-es Metro, OLAF jelentés - 167 milliárdot elcsaltak
2005. december - a Józsefváros pályaudvaron megszűnt a rendszeres forgalom, - a MÁV első pályaudvara
2007. március - Gyurcsány-kormány leállítja 14 mellékvonalon a személyforgalmat
2007. július - a MÁV-ból kiszervezik a személyszállítási üzletágat, megalakul a MÁV-START Zrt.
2008. január - MÁV Cargo Zrt. privatizálása
2009. október - leállítják 33 mellékvonalon a személyforgalmat
24 milliárdos kár a repülőtér eladásával
17 milliárdos kárt okoztak Dobrevék az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések ügyében
10 milliárd Ft - meg nem valósult kormánynegyed
41 milliárd Ft - Kőröshegyi (hegy nélküli Völgyhíd
220 millió Ft - nem mozgó Időkerék Budapest
2,1 milliárd Ft - sukorói telekcsere
40 millió Ft - Bodrogkeresztúr 40 cm „kilátó”
vizitdíj automaták kb. 650 000 Ft/intézmény
kormányzati jósda – Szilvásy Péter (György öccse) az augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört viharban öt ember meghalt, több száz pedig megsebesült. Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a történtek fő felelőse a Szilvásy György vezette kancellária.
50 milliárd Ft - M6 homokdomb alagút
kórházi széfek, „kakaóbiztos” számítógép
kb. 400 millió Ft - Hagyó és társai által okozott kár
MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés – 6 év letöltendő börtön, Zuschlag János
adócsalás, magánokirat-hamisítás - 2,6 év jogerős börtön, Kabai Károly
Altus-ügy - Bíróság mondta ki, hogy jogosulatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal – megúszta, elévült, Gyurcsány
MSZP Hivatali befolyással üzérkedés - 3 év börtön, Csonka Gábor
MSZP hivatali befolyással üzérkedés - 2 év börtön, Kaszab Csaba
MSZP sikkasztás - 10 hó börtön, Karakasev Anna
Hűtlen kezelés, Magyar Úttörő Szövetség - 1,5 év felfüggesztett börtönbüntetés, Rácz Péter
MSZP társadalombiztosítási csalás - 1év 10 hó börtön, Szarvas Attila
MSZP adócsalás – 8,1milliós pénzbüntetés, Kodela László
MSZP hivatali befolyással üzérkedés - jogerősen elítélve, Weiszenberger L.
Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés, számtalan más bűntett - elítélve
MSZP számlagyár - felfüggesztett szabadságvesztés, Balázs Gábor
MSZP - a Zuschlag-ügy elítéltje Lados István
MSZP - emberre fogta vadászfegyverét - felfüggesztett börtön, Hámori Csaba
Kórházbezárások
OPNI megszüntetése
Minden ágy mellé széfek felszerelése, amelyet később leszereltek és a Péterfy Kórház pincéje tele
van velük.
receptfelírási díj
Simon Gábor korrupciós ügye
Botka szegedi tevékenysége: Mars tér ledózerolása
MÁV tehervagonok eladása ócskavasként
Te nagyon buta vagy... Egy csomó olyan dolgot is írtál ami nem is igaz... Én pl. a Gyurcsány rendszerben voltam általános iskolás, egész pontosan 6.-ig.
Ez alatt 2 db iskolába jártam, nem voltam velük megelégedve, amúgy... De volt háromszori türhető minőségű étkezés.
És ez nem egy érdem. Ennek teljesen alapnak kellene lennie.
Nem vagyok Gyurcsányista, nem a DK-ra, s nem is az MSZP-re szavaztam.
Viszont a Fidesz győzelem után már nem volt 3 étkezés, s az a kettő is ami maradt, az sokkal kevesebb volt.
Vagyis egy olyan gyereknek aki egész nap csak azt tudja enni, annak nem elégséges.
Amúgy téged tényleg nem zavar amit pl. Kósa Lala művel?
Ha MSZP-s lenne már fáklyákkal üldöznék.
Még egy kis kiegészítés:
Ők azok bizony. És mindannyian a baloldalhoz tartoznak. Érdekes egy lista.
1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben
2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben. Nemzeti vagyonkezelő
3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben
4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6 év jogerős börtön
5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön
7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON Terézváros védekezik
8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON komló védekezik
9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf.
Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!
11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt
12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés előzetesben Tiszaderzs vádemelés
13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott Balmazújváros gyanú,
14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal pénzbírságra dombóvár visszaélés ítélve
15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben
16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön Salgótarján
17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet
18. GYURCSÁNY FERENC Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosolatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal (csak ,,elévült” mint a böszödi eszéd).
19. Rácz Péter Magyar úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett
20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön
Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés
21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön
22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással üzérkedés 2 év börtön
23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben
24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve
25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan előzetesben elkövetett vesztegetés, stb.
26. Nyékesi Béla MSZP 300 milliós csalás Megalapozott gyanú
27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés. Megalapozott gyanúval nyomoznak. Dunaújváros
28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben
29. Gál György MSZP üzletszerű, bűnszervezetben előzetes
30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban
31 Hunvald György MSZP sikkasztás mind a hárman
32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.
33 Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés Ha Ha Ha!!! csalás megtörtént
34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti
35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen üzérkedés elítélve
36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen államtitkár számtalan más bűntett elítélve jelenleg is folynak a bűntető eljárások ellene
37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés
38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben
39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanuzás 800 forint Nyíregyháza pénzbünti
40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfügesztett
41. Hering Gyula MSZP PÉCS 100 márkát lopott az édesanyjától 1 év börtön. Ez a legszebb !!!
42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak
43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás vádemelés közokirat hamisítás alatt
44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elitéltje STB….
2002.05.28. Százmillió közpénz a Medgyessy-villára
2002.06.27. Törzsutasok lesznek az kormánypárti-képviselõk
2002.07.13. Erzsébet-híd felújítás 440 millióval többért
2002.07.23. 250 milló tüzijátékra? Már megint??? Nahát!!!
2002.08.02. 44 millió kormánypropagandára
2002.08.03. 2,6 milliárd forintos baráti segítség
2002.08.14. A nagy sikerre való tekintettel: még 44 millió a MC Médiának
2002.08.21. Huszty András esete az MSZMP üdülõ berendezésével
2002.08.25. 6,8 milliárdos mobiltelefon-tender
2002.09.05. Proware – Havi 150 millió a pazarlók leleplezésére
2002.09.07. MTV: Új autólízingek a 6,6 milliárdos hiány csökkentésére
2002.09.16. Demszky esete a FõVÁROSI közpénz elDUGÓval
2002.09.20. Milliárdos fõvárosi közbeszerzés – Demszky módra
2002.09.24. SZDSZ-es Kossuth-ünnep – fejenként 132 ezer forintért
2002.09.30. 200 millió október 23-ra – zárt,meghívásos eljárással
2002.10.02. Egy év alatt 100 millió a Demszky-kampányt bonyolító cégnek
2002.10.11. Köbányai helyzetkép: 2 milliárd az MSZP-s jelöltek cégeinek
2002.10.21. A Miniszterelnöki Hivatal teltkarcsúsítása
2002.10.29. Rágalmazásért 1 milliós büntetés Keller Lászlónak
2002.11.02. A ‘visszaszerzett’ 1 milliárd
2002.11.04. Óvatos bérkiáramlás a kormányban
2002.11.12. Fantomok és strómanok
2002.11.14. MTV: Új arculat -természetesen közbeszerzés nélkül
2002.11.15. MTV: “Olcsó” arcok az “olcsó” tévében
2002.11.16. Orosz államadósság: ismét indul a nagy lenyúlás!
2002.11.18. Proware helyett Muskovszky?
2002.11.26. 1 milliárd az üvegzseb-programra
2002.11.30. Ingyenjégpálya a Kossuth téren – 50 millióért
2002.12.05. A koccintás mellé 1 milliárd dolláros ajándék Romániának
2002.12.07. MEH irodabérlés évi 240 millióért
2002.12.12. Ingyenjégpálya 2. – Újabb MSZP-közeli gyõztes egy meghívásos pályázaton
2002.12.13. Autópályaépítés – szocialista közbeszerzéssel
2002.12.17. MEH irodabérlés évi 240 millióért
2003.01.06. Idõ hiányában megint Geszti és Fatér
2003.01.08. Szemben a világgal: 11,25 milliárd szoftverre
2003.01.08. 33 millió a miniszterelnöki tanácsadó cégének
2003.01.17. Március 15-i ünnepségek – zárt, meghívásos tenderrel
2003.01.24. Az EU-kommunikációs Közalapítvány pályázatának nyertesei
2003.01.31. Demszky büntetését a Városháza fizeti
2003.01.31. Ki pártközeli a 300 milliárdos honvédségi gépjármű beszerzésben?
2003.02.06. Hálapénz Ron Werbernek
2003.02.07. Civil pályázatok kormányhatáskörbe vonva
2003.02.14. Még 320 millió Medgyessy romániai barátjának
2003.02.17. Erõs beleerõsített – 142,2 milliárd veszteség az MFB-nél
2003.02.21. 1,5 milliárdos portál – kidobva
2003.02.25. Sulinet = Bulinet, avagy Magyar Bálint közbeszerez
2003.02.27. Kiss Elemér, a szocialista szent ember
2003.03.04. Az SZDSZ sem marad le – 64 millió a kampánytanácsadónak
2003.03.06. 410 luxusautó a kormánynak 6 milliárdért
2003.03.13. Hadihídon az Európai Unióba
2003.03.24. EU-rajzfilmtender: 400 millió elõre leosztva
2003.04.11. Ügyvédbotrány az Informatikai Minisztériumban (is)
2003.04.12. 100 millió Medgyessy tolmácsának
2003.04.17. MÁV-os szakszervezeti vezetõk havi 800 ezerért
2003.04.24. MALÉV: még egy 1 milliárdos buli
2003.05.07. Demszky terepjárója 17,3 millióért
2003.05.28. “Csak” 2,3 milliárd luxusautókra
2003.06.15. Magyar Bálint összegyûjtött mûvei
(27,5millio a kabinetfõnök volt cégének,Nemz. Szakképzési Int. 555millios pályázata,Cisco-sztori,2,5 milliárdos PC-beszerzés,Kellemes hétvége az Ellenderrel,villaügy…)
2003.06.16. A Gripen, plusz 30 milliárdért
2003.07.02. MIG-29 felújítás – 140 milliós tanácsadás
2003.08.12. Postás táskák 177 millióért
2003.08.14. Paks, avagy kibújt a szocialista “szakértelem” zsákból
2003.08.21. Örömkoncert 168 millióért
2003.09.02. 7 milliárd forintos hitel Arhangelszknek
Privatizácio befejezése:Egészségügy?, MOL Rt.,Magyar Posta, Szerencsejáték Rt., Földhitel és Jelzálogbank, Dunaferr, Bábolna Rt., ,Hajogyárisziget,Tokaj Kereskedõház Rt.,…
+K&H botrány(Pannonplast-bomba)
ÍME Gyurcsány Ferenc lopott vagyona!
Gyurcsány Ferenc ősszeharácsolt és lopott vagyona, tulajdona
Altus Rt. ROTAB Kereskedelmi Kft. ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt.
Gép- és Felvonószerelő Vállalat, majd Gép- és Technológiaszerelő Rt., végül ARK Vagyonkezelő Rt. Béta-Roll Hengergumizó Rt. Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft. Acélkar Kft.
Dunántúl Termékenység Egyesülés EMO-WIND Kft. M-Automatika Kft. MOTIM Műkorund Kft.
MOTIM-Kádkő Kft. MOGÉPSZER Kft. MESZ Kft. MAVIKA Kft.
A múltbeli közvetett vagy közvetlen tulajdon:
ACCES V. Vagyonkezelő Kft. DÉTELL Szolgáltató Kft. GPS Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft.
Balassagyarmati Fémipari Kft. Fönícia Kereskedelmi Kft. Fittelina Ingatlanbefektetési és – hasznosító Kft.
FORTUS Rt. ROE Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. SZÍV-ŐR Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Perfekt Rt. Bakonyi Bauxitbánya Kft. BAUXIT Bányavagyonkezelő Kft.
Nomentana Kft. Agóra Marketing Tanácsadó Kft. Altus Consulting Gazdasági Tanácsadó Kft.
Altus Luxemburg S.A.H. PARTAGAS MANAGEMENT Kft. PERTIA Könyvvizsgáló Rt.
PERFEKT-Akadé mia Oktatási és Szolgáltató Kht. ÁRKÁDIA-HOTELS Üdültetési Kft. Enviroinvest Kft.
Hír-Rádió Kft. M.A.B . Ingatlanhasznosí tó Kft. TMI Kft.
LBS ECONET Rt. Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. Perfekt Karrier Kft. Bajalog Kft. Első Magyar Timföldipari Kft. GER-COM Kft.
MOTIM-KERLANE Kft. MOTIM Alumíniumszulfá t Kft. Balassagyarmati Fémipari Rt.
Vezető tisztség betöltése a múltban (felügyelő bizottsági tagság):
NSZ 1999 Lapkiadó Rt.
Hidrotechnika Rt.
Sárvári Mezőgazdasági Rt.
Vasiterv Tervező Rt.
MOGÜRT Rt.
Azon cégek állami megrendelései és támogatásai, melyekben valaha szerepet vállalt
cég neve állami megrendelések állami támogatások
Perfekt Rt. 393 095 136 Ft 12 500 000 Ft
TMI Hungary Kft. 300 795 Ft 0 Ft
Bakonyi Bauxitbánya Kft. 5 796 597 Ft 0 Ft
Perfekt-Akadémia Kht 2 919 950 Ft 0 Ft
Altus Rt. 142 034 050 Ft 13 596 256 Ft
NSZ 1999 Rt. 3 750 000 Ft 3 000 000 Ft
Hidrotechnikai Kft. 0 Ft 25 000 000 Ft
MKH Kft. 12 860 213 Ft 0 Ft
Enviroinvest Kft. 22 750 Ft 43 029 775 Ft
Béta-Roll Hengergumizó Rt. 3 139 515 Ft 537 000 Ft
Sárvári Mezőgazdasági Rt. 283 760 000 Ft 0 Ft
Motim Kádkő Kft. 0 Ft 1 311 000 Ft
Összesen: 847 679 006 Ft 98 974 031 Ft
Az államtól kicsalt többlet széndioxid kvóta külföldre eladásából évente
további 80-100 millió Ft.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!