Miért hiszik egyesek hogy a baloldal egységes és egyetlen célja a magyarság tönkretétele?
Sokan állnak a baloldali pártokhoz úgy, hogy "inkább nem szavazok / a fideszre szavazok, minthogy a baloldal kerüljön kormányra". Úgy, mintha a baloldal egységes lenne, csak az MSZP-ből állna ( amit teljesen megértek hogy nem akarnak mégegyszer kormányon látni ). Rendben, ne a "bizonyított", korrupt pártokat szavazzák meg. Ne jöjjenek az MSZMP utódok ( Munkáspárt, Munkáspárt 2006, MSZP és ide sorolnám a Fideszt is, mert a Fidesz nagy része, a hatalommal rendelkező keménymag ex-kommunista - bár ők jobboldaliak emiatt a továbbiakban nem sorolom őket sehova ), ne jöjjenek akik már bizonyították hogy kormányképtelenek ( szigorúan a baloldalról: MSZP, MSZP utódok, Gyurcsány a DK-jával, Bajnai az Együttel ). De nem ez a néhány párt van. LMP, Párbeszéd ( ex-LMP-sek ), Momentum és hasonlók. Kis pártok, de vannak jó elképzeléseik. Többnyire nem köthetőek korábbi pártokhoz ( LMP és Párbeszéd pont kivétel ), nem járatták le magukat, egy esélyt megérdemelnek.
Legalább a programjukat elolvashatnák, ahelyett hogy bármi ismeret nélkül megkapják a "mocskoshazaárulóbaloldal" jelzőt.
#7
"Korlátlanul beengedni a migránsokat, amennyit csak az EU szeretné" - Közel sem akar minden baloldali párt "korlátlan" számú migránst hozni ide. Ez ferdítés, hazugság.
"Privatizálni a kórházakat, egészségügyet." Talán az jobb, ha olyan alacsony szinten van tartva az alapellátás, és annyira nincs pénz az állami rendszerben, hogy totál szétrohad? Aki pedig jobb ellátást akar, az mehet magánba!
Javaslom belenézni ebbe a cikkbe: [link]
Lenne helye a privatizációnak is akár, csak ahhoz rendes szabályozások kellenének, ami viszont hiányzik.
"Lebontani a kerítést, had jöjjönbe mindenki" Hazugság, jelenleg egyik ellenzéki párt sem akarja lebontani a kerítést. Tudnék linkelni, de nézz csak utána.
"Az EU füttyentésére bármit, amit akar a végletekig telljesíteni " Mégis mit kért az EU ami annyira vérlázító? :D 1000 darab menekült kérelem elbírálása? Vagy netán az EU-s ügyészség ötlete böki a Fidesz csőrét, ami az ő korrupciós ügyeiket is vizsgálhatná? Utóbbi szerintem teljesen jogos, sőt hasznos lenne nekünk állampolgároknak. Nem azt mondom, hogy bármit teljesíteni kell. De az EU egy szövetség, ahol az előnyökkel járnak kötelezettségek is. Ezt mindenki megérti, kivéve a Fideszesek. Még Orbán Viktor is megérti egyébként, csak a híveit fakítja azzal, hogy mi itt mekkora "szabadságharcosok" vagyunk. Ne félj, fontos gazdasági érdekeknek nem tart be Viktor. Az Eurozóna stabilitását tilos veszélyeztetni és tilos a multikat komolyabban adóztatni. Ezeket Orbán is betartja mint a katonatiszt!
Mert ilyesmiket sugallnak esetleg?
Semmi épkézláb ötletük nincs szinte.
Azért gondoljuk, mert ha nem is az a céljuk, de az lenne a tevékenységük következménye.
Némelyiknek egy lépésben, van, amelyiknél 3-ban, de az lenne.
Nem egységesek, persze, de együtt sikerrel járnának a tönkretételben.
"Miért hiszik egyesek hogy a baloldal egységes és egyetlen célja a magyarság tönkretétele?"
Mert ha a komcsi kinyitja a száját hazudik, ha kinyújtja a kezét lop.
Ne bízz komcsiban, mert akit elér megkopaszt...
Utolsó: itt nem a kommunistákról volt szó, hanem a baloldalról.
Ha viszont ezzel a megjegyzéssel a komplett baloldalt kommunistáztad le, emlékeztetnélek hogy a fideszben van a legtöbb ex-ügynök, ex-kiszes, ex-MSZMP-s. Második helyen áll az MSZP. A kisebb pártokban ( LMP, MOMENTUM, stb és nagyobb párt a jobbik, viszont az ugye nem baloldali ) nincsenek ilyen tagok.
Jó, vegyük sorra.
Szél Bernadett született 1977-ben. Vona Gábor 1978-ban. Juhász Péter 1971-ben. Fekete Győr András 1989.
Gyurcsány.
Akik későn születtek a kisztagsághoz, azoknak érdemes megnézni a családi hátterét, más hovatartozását. Persze azt mindenkinél érdemes, akárhány éves.
Nincs nekem időm mindenkit felsorolni, lehet folytatni.
"Akik későn születtek a kisztagsághoz, azoknak érdemes megnézni a családi hátterét, más hovatartozását."
Ük-ük apám ( vagy lehet elszámoltam és még eggyel feljebbi felmenőm, nem tudom most hirtelen ) az osztrákok ellen harcolt a forradalomban és bebörtönözték érte. Én forradalmár vagyok?
Nem vagyok rá büszke, de dédapám nyilas volt. Én rasszista, náci, hungarista, stb vagyok?
Másik ágról viszont van olyan aki párttag volt meg olyan is aki soha nem tért vissza a gulágról a forradalom miatt. Én kommunista lennék vagy ismét forradalmár?
Ugyanakkor ha teszem azt egy bűnöző lenne az apám ( nem az ), én is bűnöző lennék?
A válasz mindre nem. Nem szabad nézni a családi hátteret, mások hovatartozását. Engem nem ítélhetnek el a felmenőim hibái, döntései miatt. Nem tehetek arról hogy neki vagyok a leszármazottja, nem vagyok felelős az ő döntéseik miatt.
És ez mindenkire igaz. Szél Bernadettre, Vonára, stb.
Megint más kérdés ha jelenlegi politikában bizonyított és az alapján mondjuk hogy nem szabad rá szavazni ( lásd: Bajnai, Gyurcsány ).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!