Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Miért hiszik egyesek hogy a...

Miért hiszik egyesek hogy a baloldal egységes és egyetlen célja a magyarság tönkretétele?

Figyelt kérdés

Sokan állnak a baloldali pártokhoz úgy, hogy "inkább nem szavazok / a fideszre szavazok, minthogy a baloldal kerüljön kormányra". Úgy, mintha a baloldal egységes lenne, csak az MSZP-ből állna ( amit teljesen megértek hogy nem akarnak mégegyszer kormányon látni ). Rendben, ne a "bizonyított", korrupt pártokat szavazzák meg. Ne jöjjenek az MSZMP utódok ( Munkáspárt, Munkáspárt 2006, MSZP és ide sorolnám a Fideszt is, mert a Fidesz nagy része, a hatalommal rendelkező keménymag ex-kommunista - bár ők jobboldaliak emiatt a továbbiakban nem sorolom őket sehova ), ne jöjjenek akik már bizonyították hogy kormányképtelenek ( szigorúan a baloldalról: MSZP, MSZP utódok, Gyurcsány a DK-jával, Bajnai az Együttel ). De nem ez a néhány párt van. LMP, Párbeszéd ( ex-LMP-sek ), Momentum és hasonlók. Kis pártok, de vannak jó elképzeléseik. Többnyire nem köthetőek korábbi pártokhoz ( LMP és Párbeszéd pont kivétel ), nem járatták le magukat, egy esélyt megérdemelnek.

Legalább a programjukat elolvashatnák, ahelyett hogy bármi ismeret nélkül megkapják a "mocskoshazaárulóbaloldal" jelzőt.


2017. okt. 6. 11:36
1 2
 1/18 Molyember ***** válasza:
54%
Most komolyan, egy fideszestől miért vársz bármi mást a köpködésen kívül? Ők ilyenek, mindent elárul valakiről, ha a Fideszre szavaz. A Jobbikosok se sokkal jobbak, de egy részükkel lehet értelmesen beszélni. Róluk el tudom képzelni, hogy konkrét politikai elképzeléseik lennének, de a Fideszesek vallásosan követik a Pártot, teljesen felesleges szóba állni velük. Nekik mindenki Soros-ügynök, vagy minimum támadja a magyarságot. Ez nem vicc, nem túlzás, tényleg ezt hiszik.
2017. okt. 6. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
51%

1-es. Szégyen, hogy még mindig ott tartunk, hogy valakit a politikai nézetérért lenézünk. Milyen alapon hozod ide a Fideszt, amikor a kérdés nem is erről szól?


Kérdező.

"LMP, Párbeszéd ( ex-LMP-sek ), Momentum és hasonlók. Kis pártok, de vannak jó elképzeléseik."


Szerinted jó elképzeléseik vannak. Mások szerint nem. Mások nem akarják őket hatalmon látni.

Senki nem hiszi, hogy a magyarság tönkretétele lenne a céljuk. Egyszerűen csak nem értenek egyet velük.

2017. okt. 6. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
67%

Azért mert kényelmes ezt hinni :)


Nagyon kényelmes ismeretlenül szitkozódni. Ha tudni is akarom, hogy melyik (esetleg kisebb) pártnak mik a szándékai, ahhoz utána kell olvasni, meg gondolkodni kell. Uram Isten, hát csak nem várod el, hogy egy választó gondolkodjon is? :D


"libsi mind, aztán höh." Ez a színvonal.


Él a fejükbe egy ilyen gyűjtőfogalom, hogy libsi. A libsi magyarellenesek, óránként arra maszturbálnak, hogy a magyar nép eltűnjön a Föld színéről. Emellett migránst simogatnak, meg "genderfertő", meg már nem tudják hogy fiúk-e vagy lányok, höhö. De amúgy a badoldal még sorosbérenc is, meg anarchista is, mindenhol káoszt és pusztulást akar látni, erre is maszturbálnak sokat.


Ami az előző bekezdésbe leírtam, van akinek ez a világképe. 888.hu kommentelők között van egy rakat. Erre a kitalációra tud mutogatni nagy örömmel, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretné.


Az a helyzet, hogy amíg ilyen tévképzetek élnek, addig lehetnek nekünk a világ legbecsületesebb politikusaink, senki nem fog rájuk szavazni. Kettőn áll a vásár, nem csak a politikusnak kell értelmesnek lennie, meg használni az agyát, hanem a szavazónak is. Bármelyik fél ilyen szinten beletojik a levesbe, akkor már nem működik a rendszer.

2017. okt. 6. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
27%
Mert ez az igazság.
2017. okt. 6. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
28%

https://www.youtube.com/watch?v=YqofWYA_6Qc


tönkretett gyárak eladott földek feleslegesen felvett imf hitelek maffia diszkók olajszőkítések eu pénzek lenyúlása

olyan beruházásokra felvett eu pénzek amik nem készültek el túlárazott beruházások több szörös áron épített hidak

megszűntett utak gázáremelések eladott földgáz tömegbelövetés

2017. okt. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
23%
Nem hiszem hogy célja lenne, de a saját meggazdagodásuk érdekében keresztül gázolnak mindenkin, a magyarokon is.
2017. okt. 6. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
23%

A leglényegesebb kérdésekben :


- Korlátlanul beengedni a migránsokat, amennyit csak az EU szeretné


- Privatizálni a kórházakat, egészségügyet


- Lebontani a kerítést, had jöjjönbe mindenki


- Az EU füttyentésére bármit, amit akar a végletekig telljesíteni


Ebben egyetértenek. Most ezek után miről beszélünk?

2017. okt. 6. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
32%

A bal oldal SZOLGALELKű ! Maradéktalanul kiszolgálta a szovjetúniót 40 évig és ugyanazok & leszármazottjaik, most ugyanezt teszik az EU-nak. Nyalják a talpukat.


Az IMF azt mondta, hogy x% gázáremelés meg y% élelmiszer áremelés legyen, erre az MSZP szó nélkül belement. Ha nyerne ez a semmirekellő banda, ugyanezt tennék a migránsokkal : 8 évre visszamenőleg betelepítenék Szíria-Trinodad Tobagóig mindenkit.

2017. okt. 6. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
16%

"Többnyire nem köthetőek korábbi pártokhoz ( LMP és Párbeszéd pont kivétel ), nem járatták le magukat, egy esélyt megérdemelnek."


A veszélyeztetett fókák megérdemelnek egy esélyt, az afrikai kisgyerekek megérdemelnek egy esélyt, de ez nem a jótékonykodásról szól. Amíg azt vallják, hogy bármiben becsicskulnának az úniónak, addig ne is álmondjanak kormányzásról.

2017. okt. 6. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
45%
Azért, mert egységesen inkompetens balfékekből áll a baloldal, akik ha így folytatják, tönkreteszik az országot :)
2017. okt. 6. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!