Akik már a Jobbikban is csalódtak, azok kikre fognak szavazni 2018-ban?
Ugye a Jobbik szavazóbázisa azokból állt főként akik 2010-ben a Fideszre szavaztak. Aztán nem jött az "elszámoltatás", Gyurcsány fóbiájuk és a Fideszben való csalódásuk után a Jobbikhoz sodródtak. Viszont most a "Néppártosodás" és belharcok miatt már a Jobbik sem tetszik nekik. Nap mint nap látom a Jobbik és hozzá köthető médiák oldalán hogy szidják nyíltan a vezetőjüket. (Nagyrészt törlésre is kerülnek, ezért is reklamáltok már sokan.)
Kire fognak ők vajon szavazni majd?
4. Minden jobbikos kérdés alatt ott vergődsz.. :D Tán bérkommentelő vagy?! :D
Még egyszer: "A jobbiknak nincs esélye választást nyerni.
a Jobbiknak pont a keményvonalas szélső volt a jellemzője. ezzel ugyan soha nem jutottak volna kormányra (legalábbis belátható időn belül kizárt), de ez tette őket egyedivé.
azzal, hogy ezt levetik, nem marad más csak valamiféle Fidesz klón, annak meg a Fidesszel szemben nincs esélye."
Vona arra pályázik, hogy ugyanúgy rájuk és a tény, hogy mennyivel jobban gyűlölik az eemúthatév fideszt és az eemúteemútnyócév MSZP-t nagyobb fontosságú lesz az emberek szemében, mint a jobbikos politikában való csalódás.
Csak épp azt felejti el, hogy van egy olyan opció is, amivel nem számolt: hogy az általa aktivizált szavazók ismét passziválódnak és nem fognak elmenni voksolni.
Én ex-ifjúsági tagozatosként láttam, hogy mennyire gyökér és széttartó volt a párt korábban is. Az összes radikálist meg akarta szólítani, függetlenül attól, hogy skinhead, antiszemita, keresztény értékeket vall vagy szimplán rendszerszintű változást. Én az utóbbiba tartoztam, és mivel az LMP-t nem tartottam erősnek, beálltam a Jobbikba.
Gittegylet. Az volt mindig is, szóval nem lepett meg a mostani hanukás üdvözlet után az, hogy ez a sok különféle nézeteket valló tag egymásnak ugrott.
Én csak röhögök az egészen már külső szemlélőként...
Na de kérdésedre válaszolva: valószínűleg LMP
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!