Platón szerint ahhoz, hogy kialakuljon a demokrácia, előtte oligarchiának kell lennie, hogy a "nép" tudatára ébredjen, és egy forradalommal meghozza a "népuralmat". Azonban Platón a demokráciát nem tartotta működőképes államformának. Vélemény?
1948tól 1990ig totalitárius állam volt nagyjából.
Sokat romlott ekkor Magyarország, 20 éve próbálunk ebből kilábalni, több-kevesebb sikerrel.
Az ókori görög filozófusok a demokráciát egy negatív dolognak tartották, mivel az azt jelentette, hogy csak a szegényeket támogatják, a gazdagok pedig hátrányos helyzetbe kerülnek, úgy mint a kommunizmusban.
Amit olyasmi államformának gondoltak, ami modern fogalmában demokrácia, az a politeia volt.
A nép nem tudja önmagát irányítani.
Mindig lesznek vezetők, csak éppen a demokráciában elhitetik, hogy szabad vagy, a kommunizmusban pedig, hogy a nép nevében vezetnek.
Agy nélkül és a sejtjeink önfeláldozása nélkül a mi testünk sem működhetne.
Senki sem mondta, hogy a demokrácia a tökéletes rendszer. Tökéletes rendszer nincs és soha nem is lesz.
Azonban még mindig 800x jobb mint a királyság vagy a diktatúra, amit egy féleszű irányít...
"A demokrácia azért jó, mert ha nem tetszenek a vezetők, akkor, ha nem is azonnal, de a ciklus végén, automatikusan és minden további nélkül el lehet őket zavarni a 'csába."
Mikor értitek már meg végre, hogy a demokráciákat nem a parlamentekből irányítják...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!