Miért sírják sokan vissza a Kádár-Rendszert?

Tudod, létezik a fiatalkor és ugyebár mindenkinek az a legszebb. Inkább a fiatalságuk az, ami után vágyakoznak.

Azt pedig nem mondanám, sokan sírják vissza, van egy réteg, ami a Kádár-érába tekint gyakran. De ez még nem a többség.

Mert sem azt, sem ezt nem látják át. Elhiszik azt a mesét, hogy az jobb volt. A mese az benne, hogy nem működik, a nem mese meg az, hogy éppen ezért a mostani kisemmizetteknek ennél jobb volt. Mint így utólag látjuk, ilyesmit egy darabig mindig el lehet érni. A kérdés az, mi lesz, ha lejár az idő. Nos akkor lesz 1989. Meg ami utána jött.

Csak egyet nem hisznek el ugyanezek az emberek. Azt, hogy ezt mind mi csináltuk, Szocializmusostól, kapitalizmusostól.

Nasaus-t kiegészíteném azzal, az akkori generációkba sikeresen belenevelték azt, az állam mindenkinek mindent megold élete végéig, semmilyen komolyabb témával nem kell foglalkoznia, cserébe ne ártsa bele magát a politikába, mert az már az ő játékasztaluk, továbbá ne feszegessen tabu témákat, pl.: 56-os események, szovjet csapatok jelenléte, stb.

Ez pedig a későbbiekben nagyon durván megbosszulta magát, mivel igen sok embert szoktatott le az önálló gondolkodásról, mondván minek, mikor az állam úgyis megteszi helyettem. És ez sajnos napjainkban érezteti hatását.

'Mert sem azt, sem ezt nem látják át. Elhiszik azt a mesét, hogy az jobb volt.'

Még Pozsgaitól kérdezték(könyvben volt az interjú), a lakosság miért csak a kádári korszakot veszi alapnak viszonyításhoz. A válasz: azért, mert mást nem tud, mivel Kádáron kívül egyéb alternatíva nem áll rendelkezésre.

Például azok miatt a dolgok miatt, amit ez az úr leírt:

[link]

a sok wartburg miatt.akkor még lehetett élni,volt 4 Ft-os benzin,40 filléres fagylalt meg szot-üdüllő. [link]

ja és a wartburgot ki ne felejtsem,jó kis program volt a szerelgetése,motorjának a generálozása.

Képzelj el egy kutyát.

Fiatal korában egész nap láncra verve tartották a hátsóudvaron, mindennap kapott egy tál vizet, és egy konzervnyit a legszarabb kutyaeledelből. Ha törik, ha szakad, ezt mindig megkapta. A sarokba járhatott szarni, ezt időnként feltakarították. Ha sokat pitizett a gazdának, kapott pár extrát, pl. elvitték sétálni, vagy kapott a házi kosztból pár jobb falatot. Egyetlen egy feltételt kellett betartania: Tilos ugatni, max csendben lehet morogni.

Teltek-múltak az évek, és a kutya egyik reggel az utcán találta magát.

Oda megy ahova akar, annyit ugat, amennyit jólesik, viszont nincs többé kutyakaja meg vizestál, mindent magának kell megszereznie. Az utcán ki van téve a többi kóborkutyának, gyerekeknek, akik kavicsokkal dobálják, részeg öregeknek, akik időnként belerúgnak, az erdőszélen a rókának, farkaskutyának.

Egy nap leül a kutya egy lerobbant gyárépület tövébe, korgó gyomorral, bolhás bundával, sebes harapásnyomokkal és lila rúgásnyomokkal az oldalán, félig leszakadt füllel:

"Ej, de jó volt a hátsóudvaron láncra verve lenni!" vonyítja a Holdnak.