Jól látom hogy itt sokan azért szidják a múlt rendszert, mert nemesek voltak?

Az az érzésem, hogy ezt a vitát már itt többször is lefojtattuk - nem feltétlenül veled -, de beírom ide újra a válaszomat.

Horthy Miklós kormányzót az utóbbi 100 év talán legjobb államférfiának tartom.

Egyik dédapám 1946-ban halt meg, betegségben, a frontról hazatérve.

Másik dédapám frontot és hadifogságot járt meg.

Egyik dédmamám saját kezével tapasztotta sárból az otthonát. 1945-ben, az oroszok elől bújkálva betegedett meg, majd az ostrom miatt nem tudott orvosi kezeléshez jutni, hetekig tartó szenvedés után vesztette életét, egy olyan betegségben, amit három injekcióval meg lehetett volna gyógyítani. Két gyermeket hagyott magára.

Másik dédmamám cselédkedett a Zichy grófoknál.

Egy másik dédapám gulyás volt.

Amint láthatod, cseléd, állattartó felmenőkkel rendelkezem, a második világháborús frontot több dédapám is megjárta, szóval az állításod téves.

Egy másik korábbi válaszom is, engedelmeddel:

"A régi rend visszaállítása nem egyenlő a jobbágysággal meg a földesurakkal.

Már az 1820-as, '30-as években elkezdődött a polgári társadalom kialakítására való törekvés.

Kísérletek voltak a jobbágyok függőségi viszonyának megszüntetésére, és szabad, saját tulajdonnal rendelkező polgárokká való emelésére (ezt '48-ban meg is tették, és a szabadságharc leverése után sem állították vissza), a nemesi kiváltságok csökkentésére/megszüntetésére, a törvény előtti teljes egyenlőségre, kibővített körű választói jogra, stb. Csak a Habsburgok visszafogták ezeket az új irányelveket.

Ha szabadok lettünk volna, simán ment volna a társadalom békés és tervszerű átvezetése feudális rendszerből polgárivá. Ez történt Angliában is. És amint ott is látható, a király megléte sem feltétlenül zsarnoki, önkényes diktatúrát jelent.

A magyar királyok évszázadokig az országgyűléssel együtt kormányozták ezt az országot, csak a Habsburgok építették ki az abszolutista hatalmat később, és ez ivódott bele az emberek kollektív tudatába. De tudatosítani kellene, hogy a király =/= diktátor, alapvetően a királynak annyi szerepe volt az ország irányításában, mint ma a köztársasági elnöknek. Szentesítő, kinevező jogköre volt (-> köztársasági elnök).

Magát az országot a király utáni legfőbb személy, a nádor (ma miniszterelnök) igazgatta, az országgyűlés pedig a megyék élén álló világi helytartók, az ispánok (-> ma polgármesterek), és vallási vezetők, a püspökök, valamint a szabad királyi városok polgárai, és a megyék saját küldötteinek/követeinek gyűlése volt.

Az országgyűlésben résztvevő követeket - mint mondtam - a megyék maguk választották meg, először csak a nemesek és a szabad királyi városok polgárai, később, az 1860-as évektől a választói jog egyre bővült, egyre szélesebb réteget illetett meg, már-már szinte minden felnőtt férfire, és mindezek választották a (ha jól emlékszem, 10 évente összeülő) országgyűlésre a saját megyéjük küldötteit. Ez is ugyanolyan, mint ma.

A megyéknek maguk volt joguk eldönteni, hogy a meghozott törvényeket saját megyéjükben indokoltnak, illetve kivitelezhetőnek látják-e, és kihirdetik-e. Ennyit a királyi önkényről. A Habsburgoknak nagy gondot jelentett is ez, és próbálták saját embereikkel megtölteni a legjelentősebb "rebellis megyék" hivatalai posztjait, sőt, volt olyan is, hogy egy rövid időre elvették a megyék önkormányzati jogát.

Egyébként a falukat ténylegesen a helyi, falusi tanácskozások irányították napi szinten (mint ahogyan ma is, a községháza.)

Látható, mennyire hasonlóan is működött az akkori rendszer a maihoz. Ugyanazok voltak a vezető pozíciók, csak a megnevezésük változott meg mára, ugyanaz volt a választási rendszer és az országgyűlés munkássága, a megyei önkormányzat, a falu élete, minden.

Az sem igaz, hogy olyan nagy szakadék lett volna a magyar társadalom egyes rétegei között, és hogy a gőgös nemesség ült a sanyargatott nép nyakán - ez csak a bolsevik történetírás, ami Oroszországra talán igaz volt, de az itteni viszonyokra nem lehet mondani.

Maga a magyar nemesség eleve szokatlanul nagyszámú volt a teljes népességen belül, kb. 500 000 fő, ami nagyjából 4-5%-ot tett ki. Ha csak a magyarajkú népességre kivetítve nézzük, ez az arány 10% is megvolt!

Közöttük azonban óriásiak voltak a különbségek vagyoni helyzetben. A középbirtokos nemesség csak mintegy 10%-ot tett ki az egészből. A kisbirtokos nemes földje sokszor nem haladta meg az egész telkes jobbágyét, csupán adómentes volt. Általános gyakorlat volt, hogy a nemes kétkezi munkát, iparos szakmát végzett megélhetésként. Sőt, az sem volt ritka, hogy a nincstelen nemes jobbágytelekre állt dolgozni, vagy jobbágygazdának cselédkedett!

A parasztság sem volt olyan homogén összetételű. Léteztek szabad parasztok (a jászok, kunok, székelyek, és hajdúságiak).

A telkes jobbágyok a kereskedésbe is bekapcsolódtak, fölös számban lovakat, ökröket vettek, majd adtak tovább, egyszerre több telket is használhattak, pusztákat béreltek. Tulajdonképpen csak "papíron" nem birtokolhatott saját tulajdont - ez nemesi kiváltság volt - a gyakorlatban ez azonban nem sokat jelentett. (1848-tól ráadásul ez meg is változott, mint mondtam: megszűnt a jobbágy ingyenes munkavégzés-kötelezettsége a földesúr felé, azaz a robot, és közös megegyezés alapján megvásárolhatta, vagy bérelhette tőle a telket, amin dolgozott és élt).

A kereskedő-piacozó-mezőgazdasági termelésbe bekapcsolódó jobbágyság száma a XIX. században megszaporodott. Nem rongyos ruhákban jártak, hanem színes, gazdagon díszített öltözékekben, mesterien faragott bútorokkal rendezték be otthonaikat, változatossá vált az általános étrend is.

Természetesen a jómódú jobbágyoknál nagyobb számban voltak a zsellérek, akik csak töredék telekkel rendelkeztek, néha házuk se volt. Az ilyenek éltek, ahogy tudtak: cselédnek álltak, fuvaroztak, céhen kívüli mesterségeket űztek, azaz kontárkodtak.

A nemes tehát nem feltétlen volt úr is egyben, és a paraszt sem biztos, hogy jobbágy, hiszen vannak parasztsorban, sőt, zsellérként élő nemesek. Különbség csupán abban volt, hogy adómentességük és szavazati joguk volt. (Ez a szavazati jog azt jelentette, hogy szavazhatott az országgyűlésen, amire csak igazolt nemesek voltak jogosultak, ez nem egyenlő azzal a korábban írt választójoggal, amit kibővítettek szinte a teljes lakosságra, és a megyéket képviselő küldöttek megválasztásának jogát jelentette.)

Viszont a nemesség nem egy önkényeskedő, pöffeszkedő valami volt, az 1825-27-es országgyűlés egyik legfőbb szónoka, Felsőbüki Nagy Pál például kijelentette, hogy 7000 nemest és 160 000 adófizetőt képvisel.

A reformkori nagy újítók, a nép pártfogói, a földbirtokos rendszer felszámolói, a nemzeti felemelkedés törekvői, Kazinczy Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, stb, mind nemesi származásúak voltak, hiszen az országgyűlésben csak azok ülésezhettek.

Az alsótáblán végig többségben voltak a jobbágyságot pártfogásba vevő reformpártiak. De a felsőtábla főurai között is voltak ilyenek, mint Wesselényi Miklós báró, az erdélyi, református földbirtokos, aki a dunántúli, katolikus Széchenyi István gróf testi-lelki értelemben is legbensőségesebb barátja, szellemi társa volt. Elméjében egy olyan jövőkép formálódott, ahol a függőségi viszonyban lévő jobbágyokat fokozatosan saját tulajdonnal rendelkező polgárokká emelik. Ennek megvalósítására saját maga – és társai - nemesi jogainak megcsorbítását is követelte. Ő formálta meg a nemzetiségi területek autonómiáját, és a nyelvük, kultúrájuk alkotmányos védelmét is.

A legnagyobb akadályt a császár ellenállása, és a hozzá hű, kisszámú főnemesség okozta.

Ahogy Kölcsey fakadt ki egyszer az alsótáblán: "Most nemesség és nemesség közt, még pedig egy részről 500, más részről 700 000 nemesség közt van kérdés [...]. E két felé ülő nemesség egyetlen országgyűlési test [...] kérdem: mi joga van az 500-nak oly kemény ellentmondást csinálni?"

Közben még egy fontos társadalmi rendről írok bővebben, a szabad királyi városok polgárairól. Ezek a városok adómentesek voltak, a király személyes tulajdonai, és a városfalon belül lakók polgárságot vásárolhattak maguknak. Ők szabadok voltak, saját tulajdonuk lehetett, valahol a nemes és a jobbágy között álltak. Általában értelmiségiek voltak.

(A reformkorban Széchenyi, Kossuth, Deák, Wesselényi, és a többi nagy gondolkodó által hangoztatott polgári társadalomra való törekvés tehát ezt jelentette, hogy minden jobbágyot, aki addig a földesúr "tulajdona" volt, és nem lehetett saját földje, nem birtokolhatott saját maga semmit, nem volt választójoga sem, ezeket a tömegeket mind szabad polgári szintre kívánták felemelni, ami lassan ugyan, de végbe is ment.)

Az sem igaz, hogy aki jobbágynak született, annak nem volt lehetősége a felemelkedésre a feudalizmusban a társadalmi ranglétrán. Az eszesebb gyerekek például papnak állhattak, az egyházi előrejutásnak ugyanis nem volt feltétele a nemesi származás. Vitéz János például az első jobbágy származású esztergomi érsek volt (ez volt a legmagasabb egyházi tisztség az országban, ő koronázta a királyt).

Ezért vitt véghez olyan barbár pusztítást a kommunizmus itteni alkalmazása. Ugyanis:

- itt nem éltek olyan mérhetetlen nyomorban a parasztok, mint Oroszországban a muzsikok,

- itt nem ült a nemesség a nép nyakán, mint a kis csoportot alkotó orosz bojárok, hanem elsősorban az idegen(osztrák) uralom hátráltatta a fejlődést."

Ez volt tehát egy korábbi kommentem. Remélem, így már tisztább kép alakult ki benned az adott korról.

A Horthy korszakban már nem nagyon volt jelentős ez a nemes - nem nemes ellentét. Az ország néhány arisztokrata, bankár és iparos kezében volt. A többiek sorsa hasonló volt, az úri nép a városban jól élt, de már meg sem közelítette az egy évszázaddal korábbi életet, amikor a partik, bálok egymást követték. Egy letűnt világ utolsó viaszfigurái voltak, akiket a történelem vihara valahogy nem sodort el, és adott még nekik pár évtizedet. Nem voltak ők önzőek, ez beléjük lett nevelve, ez nem meggyőződés volt, évszázados hagyomány, hogy a paraszt alsóbbrendű, ő csak dolgozzon. Ez még akkor is bennük volt amikor éppen a paraszt érdekében léptek fel. De ma is hasonló a helyzet, a "választópógár" csak arra van, hogy adózzon, meg elmenjen szavazni. A világ működése nem sokban változott, csak átalakult kicsit, durvább lett és képmutatóbb, mert a szabadság illúzióját(ami az előző rendszerre is érvényes) meghagyják.

Azon meg lehet siránkozni, hogy a szemét kommunisták ezt a szép világot elpusztították, de erre azért volt lehetőségük mert egy valaki bizony azt a "hadiállapotot" beállította, és az Horthy Miklós volt.