Tényleg elhiszik az emberek, hogyha a FIDESZ kerül kormányra, akkor rögtön megszűnik minden adósság, lesz munkahely és senki nem fog éhezni, stb?
Tökéletesen igaza van a 11:53-asnak. Utolsó: vak vagy? Nem látod, hogy Gyurcsányék tönkretették az országot, elk...ták, hiszen ő maga vallotta be az őszödi beszédében?!
Továbbá, Orbán nem bőszített egyáltalán, többek között a hídlezárás is magánakció volt!
13:49-es: az előtted válaszoló vagyok.
Igen, Medgyessyék 2002-ben megemelték a béreket. Ezt a Fidesz is megszavazta, csak Orbán hozzátette, hogy ennek majd szomorú következményei lesznek. Lettek is: A következő évben először iskolabezárások, majd megszorítások történtek a kormány "jóvoltából", úgyhogy a tanárok kijelentették akkor, hogy inkább ne emeljék a fizetésüket, csak maradjanak meg az iskolák.
Gyurcsány pedig ott volt sportminiszterként, néhány gyanús ügylete miatt Medgyessy vele is szembekerült. Aztán 2004 nyarán Medgyessy belátta, hogy nem tud együttműködni a kormánnyal, ezért lemondott. Na, EKKOR kellett volna a Fidesznek lépnie, nem hagynia, hogy Gyurcsány hatalomra kerüljön! A többit, a folytatást pedig tudjuk...
Én azt mondom, hogy inkább kerüljön olyan hatalomra, aki vágyik a hatalomra (melyik politikus nem?), mint az, aki bevallottan meglopta a saját hazáját, a saját népét, aki megszegte a miniszteri esküjét!
Ha Orbán tette volna ugyanezt, akkor őt is ugyanúgy elítélném, mint ahogy most Gyurcsányt és bandáját!
Az ellenszenvem nem a párt eszméinek, hanem az MSZP tetteinek szól!
Ha Orbán tette volna ugyanezt, akkor őt is ugyanúgy elítélném
Ugyan ezt tette csak nem mondta ki. Jöhet a "nem igaz hazaáruló" stb.
Nem. De a romlás helyett javulás lesz.
Csodák nincsenek. Egy ilyen mértékben tönkretett országot nem 5 perc helyrehozni. Legalább még 5 év nyomor az MSZP hagyatéka.
"2002-2003-ban még sehol nem volt Gyurcsány, és már ment a hazaárulózás, az Árpád-sávos zászló lengetés, a csalózás meg a kommunistázás. Pedig éppen akkor emelték meg a közalkalmazotti béreket"
Mért hogy kellene másképp hívni őket. 60 éve azt teszi az a párt, csak közben átfestették magukat. Mellékesen a balodali eszmét is elárulták, mert most más fizet.
Az áruló ha a hazáját árulja, akkor azt így mondják magyarul, még akkor is ha bért emel. Ócska, jellemtelen csürhe. Ha a családomban csak egy is lenne, mint közülük a legjobb, akkor elbujdokolnék a szégyentől.
Én Fideszes vagyok, és nem hiszem, hogy rögtön jobb lesz.
De azt hiszem, hogy a tendencia javuló lesz és nem hanyatló.
Amúgy a kérdés rendkívül provokatív, ha igazán érdekel a Fideszes tábor véleménye, akkor fogalmazd át...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!