Miért szavazol a Tisza pártra?
Én alapvetően baloldali pártra (pl. Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP) soha nem szavaztam, mert erősen jobboldali vagyok. 22 -ben is azért szavaztam a Fideszre, hogy ne kelljen Gyurcsányékra.
Azért vagyok a Tisza pártnak a támogatója, mert ők se nem baloldaliak, se nem jobboldaliak, sőtt ha így nézzük akkor ők is inkább jobboldalra tolódnak, ami nekem mint egy konzervatív embernek szimpatikus. Ellentétben a többi baloldali párttal, aki Európai Egyesült Államokat akar, a Tisza legalább nem ilyen hazaáruló inkább szereti a hazáját.
Valamint azért az elnöke mégiscsak a Fideszben volt, mondott pár érdekes dolgot, hogy hogyan működik a korrupció. Meg még hangfelvételt is mutatott.
Nem azt mondom, hogy a teljes bizalmamat beléjük vetem, de jelenleg ők az egyetlen esély a változásra, és még én így is konzervatívként úgy gondolom, ha a Tisza párt váltja le a kormányt, akkor sokkal jobban járok, mintha ezt egy baloldali párt tenné meg.
De hát egy Fideszes szemében a Tisza baloldali, míg egy baloldali DK -s szemében a Tisza szélsőjobboldali, szerintem egyszerűen csak balközépek.
Azért, mert azt tudom, hogy a fidesszel abszolút nem tudok azonosulni, az elmúlt 14 évük alatt talán 2 olyan törvény jut eszembe, amivel egyetértek, de pl. a propagandájukat gusztustalannak tartom.
Azt is tudom, hogy a meglévő ellenzék nem tudja leváltani a fideszt, függetlenül attól, hogy van köztük olyan, akit szívesen látnék kormányon.
Jelenleg a Tisza tűnik az egyetlen működőképes lehetőségnek. Lehet, hogy bennük is csalódni fogok, de a totál sz*rtól még a bizonytalan is jobb.
22# a vicc, hogy te magad sem tudod, hogy milyen oldali és irányultságú a Tisza!!
Komolyan, honnan tudnád?
Nincs pártszervezet, program, egyenlőre azokról sem tudsz semmit, de konkrétan semmit, akik beültek az EP be...
Komolytalan az egész.
Bedőlt sok ilyen fotel huszár, ellenzéki ennek a one man show nak, ami ócska, populista, demagóg.
Szívből utálom Gyurcsányt, de lassan Magyar Péter rajta is túltesz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!